Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

KönyvParfé

Bobbie Peers: A ​lurídiumtolvaj (William Wenton 1.)

Marslé, avagy az áfonyás-zabpelyhes smoothie dicsérete

2017. május 12. - KönyvParfé

letoltes_3.jpgBobbie Peers sikeres norvég filmrendező és forgatókönyvíró, 2006-ban Arany Pálma-díjjal tért haza a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról. Nos, adott ez a tehetséges pali, aki úgy döntött, megcélozza a könyvszakmát, majd ez olyan jól sikerült, hogy szabályosan berobbant az ifjúsági könyvek világába. 2015-ben a William Wenton-trilógia első kötetét a legjobb regénynek választották Norvégiában, ráadásul a filmes jogai is azonnal elkeltek, így hamarosan a mozivásznon is találkozhatunk vele.
A könyv idén tavasszal A lurídiumtolvaj címmel hazánkban is megjelent, melyet a Kolibri Kiadó gondozásában és Petrikovics Edit fordításában olvashatsz! Figyelem! Nagyon rejtélyes, nagyon csavaros!

A történet úgy kezdődik, hogy egy idős férfi a tömegben épp utat tör magának a londoni Victoria pályaudvaron, majd leugrik a sínek közé, és eltűnik a sötét alagútban. A következő fejezetben ugrunk egy nagyon, nyolc év telt el a metrós jelenet óta és egy norvégiai villa a helyszínünk. Itt lakik William a szüleivel, akikkel pontosan nyolc éve menekültek el Angliából. Azóta élnek itt inkognitóban, és pontosan ennyi éve már, hogy eltűnt Nagyapja.
William nem átlagos srác, szereti a rejtvényeket, a kódfejtést és elég ügyes is bennük. Különös érzéke van hozzá, jól átlátja a legbonyolultabb, csavaros rendszereket is és az a legjobb az egészben, hogy mindez egy egészséges kíváncsisággal párosul.
A fiú kicsit különc, talán úgy is mondhatnám, egy meg nem értett zseni. Pedig mindent megtesz, hogy beilleszkedjen, de valami mégis mindig balul üt ki. Hol az esze és a jó válaszai miatt orrol meg rá az osztályfőnöke, hol egy elromlott tűzoltórendszer miatt kell magyarázkodnia a tanárainak és a szüleinek; a lényeg, hogy állandóan történik vele valami.
Egy nap William izgatottan indul tanulmányi kirándulásra az osztályával, ugyanis Norvégiába érkezett egy kiállítás, ahol – még egy napig – megnézhetik a világ legbonyolultabb kódját, a Lehetetlent, amelyet eddig még egyetlen kriptológusnak sem sikerült megfejtenie. A szerencsés (vagy épp szerencsétlen?) véletlenek folytán, a fiú kezébe veheti és megpróbálhatja megfejteni a kódot, de álmában sem gondolta volna, hogy sikerül rálelnie a helyes megoldásra.
Az izgalmak pedig egyre inkább fokozódnak, amikor egy hatalmas valami üldözőbe veszi és menekülnie kell. Ekkor lép képbe a Poszthumán Kutatóintézet, ahol védelmet kap és ott maradhat gyakornokként. Hamarosan kiderül, hogy nagyapja benne volt az intézet alapítói között és egyre több furcsa jelre bukkan. Lehet, hogy nagyapa üzenni akart neki valamit? Mi történhetett? És ki akarja eltenni láb alól?

A történet nagyon jól felépített, folyamatosan történik valami, és az olvasó mindig egy ütős akciójelenetben találja magát. Eléggé kiszámíthatatlan és izgalmas ahhoz, hogy egy tizenéves tövig rágja a körmét. A fejezetek rövidek, könnyen olvashatóak, a gyerekek biztosan szeretni fogják. Ó, de nem csak a gyerekek, a felnőttek is!

Szimpatikus a főhős és érdekesek a segítői. Az író viccesebbnél viccesebb robotokat vonultat fel, így találkozhatsz lépcsőmászóbottal, torzsalkodóbottal és mobilobottal is.
Peers felépített egy világot, ahol robotok, botok, mechanikus növények, szintetikus ételek és egyéb furcsaságok találhatóak. Ez egy „modern” Harry Potter, ahol a mágia helyett a tudomány és a kódfejtés kerül előtérbe, a varázspálcákat pedig az orbok váltják fel.

A történet titokzatos, sötét és sokszor baljós, ezt a borító nagyszerűen visszatükrözi, tökéletesen visszaadja a regény hangulatát. Ilyen az, amikor a külcsín és a belbecs egy teljes egészet alkot.
Nagyon várós a folytatás, igazán szórakoztató és magával ragadó a trilógia első kötete. Ne hagyjátok ki!

Marslé, avagy az áfonyás-zabpelyhes smoothie dicsérete

Ettél már valaha szintetikus sonkás bagettet? És fogyasztottál már marslevet? William kóstolta mindkettőt és eleinte bizarrul fogadta a szendvicset és a lila színű italt, mégis finomnak bizonyultak. A könyvben a marslé  egy idő után pirosra változik, majd eper és vanília ízű lesz, végül narancssárgává válik és a narancs íze dominál benne.
Ezt elég nehezen tudnám előállítani a konyhámban, de egy lila ital erejéig mégis elcsábultam. Igyekeztem egészséges összetevőket választani, így született meg az áfonyás-zabpelyhes smoothie.unnamed_4.jpgHozzávalók:

  • 5 dl tej
  • 200 g fekete áfonya (Lehet fagyasztott is, de frissből az igazi.)
  • 2,5 dl görög joghurt
  • 50 g apró szemű zabpehely
  • 2 evőkanál lenmagpehely (opcionális)
  • 2 evőkanál méz
  • ízlés szerint őrölt fahéj

Mindent a turmixgépbe pakolok és simára turmixolom. Poharakba öntöm, a tetejükre apró szemű zabpelyhet hintek, teszek rá néhány szem áfonyát és már fogyasztom is. Tökéletes napindító, ráadásul pillanatok alatt kész.

ParféTipp: Méz helyett bármilyen édesítőszert használhatsz, de ha van otthon, akkor egy érettebb banán is megteszi.xsmjbux.pngA Kolibri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Bobbie Peers A lurídiumtolvaj című könyve, amelyet 2015 legjobb ifjúsági regényének választottak Norvégiában. A váratlan fordulatokkal és megfejthetetlennek tűnő rejtvényekkel teli történet sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a William Wenton-trilógia első kötetének megfilmesítési jogai már elkeltek.
Tartsatok ti is a Blogturné Klub három bloggerével és vessétek bele magatokat A lurdíniumtolvaj rejtélyes és csavaros világába. S ha ügyesen játszotok és szerencsések vagytok, megnyerhetitek a kiadó által felajánlott három példány egyikét.

NYEREMÉNYJÁTÉK!

A könyvben fontos szerepet játszanak a robotok és érdekesebbnél érdekesebb botokról olvashatsz benne. Bizonyára mindenki hallott már a Transformers autobotokról, akik járművekké, fegyverekké és különféle technikai eszközökké képesek átalakulni. Játékunk során a turné állomásain közülük kell egyet-egyet felismernetek. Írjátok be a magyar nevüket a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, és ha jól válaszoltok, máris eséllyel indultok a turné végén kisorsolásra kerülő 3 könyv egyikéért.
(Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz; a nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)

A kérdés a következő: KI VAN A KÉPEN?

1248029741_05.jpg

A turné állomásai:
05.12.   KönyvParfé
05.16.   Kelly & Lupi olvas
05.20.   Szembetűnő

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvparfe.blog.hu/api/trackback/id/tr5012483227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

palinta77 · hintafa.blog.hu 2017.05.13. 20:14:23

Megint szuper lett a bejegyzés és a recept is! Azt hiszem ezt fogom odaadni a fiamnak először az ifjúsági könyvek közül. :) Smoothie-t lehet, hogy hamarabb is kap. (Ha marad.)

KönyvParfé 2017.05.14. 18:52:37

@palinta77: Köszi! Olvastam az értékelésed a könyvről, szerintem is "az a fajta könyv, amiért érdemes ébren maradni, hogy lássuk a napfelkeltét". :) A fiúk tutira élvezni fogják, mert nagyon izgalmas. A smoothie-val meg óvatosan! Addiktív... :)
süti beállítások módosítása