Ebben az évben szerencsém volt az ifjúsági könyvekkel, mert szinte csupa remek regénnyel akadt dolgom. Kifejezetten erősnek érzem az idén megjelent gyerekkönyveket és nem is mernék kedvenceket kiemelni, hiszen mindegyikben találtam eddig valamit, amit nagyon szerettem. Néha úgy érzem, csak ismételgetem itt magam, meg talán túl sok a dicsérő, ömlengő kritika is… de mit csináljak, ha valóban így gondolom? Voltak könyvek, melyek az első oldalak olvasása után levettek a lábamról. Voltak olyanok, ahol az illusztrációk miatt lett szerelem első látásra. És voltak olyanok is, melyeknél a borító győzött meg arról, nekem ezt olvasnom kell. A Kolibri Kiadó újdonságokról szóló hírlevelében olvastam először a Caleb Krisp: Ivy Pocket és az Óragyémánt című könyvről, és már a fülszöveggel felcsigázott. De ami igazán megfogott, azok az illusztrációk és a színes borító. És mi volt a legelső gondolatom? Az, hogy: IDE VELE!
Teljesen felcsigázott, ezért a bejegyzés megírása előtt, utánanéztem a felhőfajtáknak. Tudtad, hogy tíz típusba sorolhatóak? Van pehely-, bárány-, fátyol-, párna-, lepel-, gomolyos réteg-, réteg-, gomoly-, esőréteg-, és zivatarfelhő. Ha mindezeket meg kellene különböztetnem, bizony gondban lennék. Ennek ellenére szeretem nézegetni az eget, és a levegőben úszó vattapamacsokat csodálni, miközben különböző formákat vélek felfedezni bennük. Elég klassz dolog, mert könnyen lehet, hogy az egyik percben sárkányt pillantok meg az égen, mely szeles időben hirtelen dinoszaurusszá változik. De láttam már mókust, bálnát, házat kéménnyel, és ha hiszed, ha nem, egyszer még Superman is feltűnt, mögötte lobogott a köpenye, és csak úgy szelte az eget. Egész nap el tudnám nézni ezeket a megfoghatatlan, minden percben átalakuló formákat. A héten hozott könyv azért volt számomra nagyon érdekes, mert az égben játszódik a történet. Alex Shearer fantasztikus világot álmodott meg, ahol sok ezer lebegő szigeten élnek az emberek, és csak a legbátrabbak mernek útnak indulni.