Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

KönyvParfé


Rick Riordan: A villámtolvaj (Percy Jackson és az Olimposziak 1.)

Kék limonádé a'lá Poszeidón

2016. augusztus 19. - KönyvParfé

percy_jackson.jpgKifejezetten humán beállítottságú vagyok, imádom a könyveket és az irodalmat. A suliban mégis gondom volt a történelemmel, mert sokszor száraznak éreztem, és a bemagolni való évszámokkal is meggyűlt a bajom. Viszont a görög és római mitológiát nagyon szerettem tanulni hallgatni, bár egy idő után elvesztettem a fonalat, hogy ki kicsoda és éppen kivel gubancolódott össze. Emlékszem, amikor először hallottam Percy Jacksonról, azt gondoltam, végre egy olyan film, amit biztosan imádni fogok. Istenek, titánok, szörnyek, kaland és még sorolhatnám. Igen, jól olvastad, az előbb filmet írtam. Ugyanis először a mozis verzióhoz volt szerencsém és később került a kezeim közé a könyv. Mindkettőt nagyon szeretem, igaz jócskán eltér egymástól a két történet. Egyvalamiért sajnálom csak, hogy nem a könyvvel kezdtem... már a Mamma Mia alatt sem hittem a szememnek, amikor Pierce Brosnan (vagyis a kemény, mindenre elszánt 007-es ügynök) dalra fakadt, de miután láttam kentaurként A villámtolvajban, visszavonhatatlanul beleégett a retinámba. Ettől sajnos nem igazán sikerült elvonatkoztatnom olvasás közben...

Tovább

Ryan Gattis: Közel a tűzhöz

Babos quesadilla paradicsomos salsával

2016. május 20. - KönyvParfé

kozel_a_tuzhoz.jpgSzerencsésnek mondhatom magam, hogy csak könyvekből, filmekből vannak információim arról, milyen lehet egy gettóban felnőni. Ennek ellenére tudom, hogy sokan születnek bele, és természetes lesz számukra a fegyverropogás, az erőszak és a vér látványa. Azt is tudom, hogy vannak olyan helyek a világon, ahol pisztolyt szerezni épp annyira egyszerű, mint kenyeret venni a boltban. Azzal is tisztában vagyok, hogy egy bandaháború nem vidám dolog. Véresen komolyan veszik a tagok a saját törvényeiket és a család, valamint a számukra oly fontos igazságszolgáltatás mindennél előbbre való. Szörnyű dolgok ezek, és egyszerű lenne hátat fordítani, vagy lesütni a szemem, ha ezekről hallok... viszont a probléma ettől még nem oldódik meg.
A héten hozott könyvvel Los Angelesbe invitállak, de nem a turisták által annyira kedvelt látványosságokat nézzük meg, hanem olyan kerületekbe viszlek, ahol a fosztogatásé, a rablásé és a gyilkolásé a főszerep.
Nem mondom, hogy pihentető utazásban lesz részed, de előre figyelmeztetlek, csak akkor tarts velem, ha bírja a gyomrod a véres jeleneteket és a brutalitást. Felkészültél? Akkor indulhatunk!

Tovább

Dr. Seuss: Kalapos Macska

A Kalapos Macska kalapja

2016. május 12. - KönyvParfé

kalapos_7_uj.jpgDr. Seuss német származású amerikai író és karikaturista. Nem igazán ismert a magyar gyerekek körében, pedig több mint 60 gyerekkönyvet írt, melyeket saját maga illusztrált. Neve külföldön már fogalom, négy nemzedék nőtt fel eddig a meséin, belopva magát a kicsik szívébe, és szerettetve meg velük az olvasást. Érdekes, egyedi stílusban készültek a rajzai, első látásra a figurái picit furának tűnhetnek, ennek ellenére mégis szerethetőek. Különleges képi világa, humoros, verses formában írt művei és vicces történetei külföldön igazi siker. Magyarországon eddig a Hogyan lopta el a Görcs a karácsonyt című mesekönyve jelent meg, melyből film is készült. Karácsonykor bizonyára Te is beleszaladtál már A Grincs című családi vígjátékba, és nevettél nagyokat Jim Carrey elképesztő grimaszain. Igen, ez a galád, rosszindulatú, zöld, szőrös lény Dr. Seuss 1957-ben megjelent képeskönyvében szerepelt először. A másik legnépszerűbb ikonikus alakja a Kalapos Macska, mellyel már találkozhattál a pár héttel ezelőtt megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál újdonságai között. Nekem már itt van a polcomon. És tudod mit? Emelem kalapom Dr. Seuss előtt, mert ezt a macskát egyszerűen imádom. De nézzük is a történetet!

Tovább

Patrick Ness - Siobhan Dowd: Szólít a szörny

Csupa csokis réteges pohárkrém

2016. április 15. - KönyvParfé

szolit_a_szorny.jpgHa megkérdeznél, van-e kedvenc könyvem, biztosan sokáig hezitálnék a válaszon. Rengeteg regényt szeretek, és egy könyvmolynak képtelenség csak egyet kiemelnie a folyamatosan bővülő listából, hiszen annyi kiváló író és jó történet van. Minden kategóriában találtam már olyat, ami tetszett, és ami kevésbé felelt meg az ízlésemnek, és persze sokszor a hangulatomtól is függ, megfog-e egy könyv, vagy sem. De ha mégis fel kellene állítanom egy 10-es listát, a Szólít a szörny biztosan benne lenne. Még azt is megkockáztatom, hogy az első háromba tenném. Már tucatszor olvastam, mégsem tudom megunni, mert nem csak témájában és hangulatában fogott meg, de itt a külcsín is szemet gyönyörködtető. Többször említettem már, mennyire szeretem Patrick Ness írásait, így nem is volt kérdés, hogy elolvasom. A könyv keletkezése sem mindennapi, ugyanis a regényt Siobhan Down kezdte el írni, de túlságosan korai halála miatt Ness fejezte be. 
A Szólít a szörny mintegy 40 országban jelent meg eddig, és akkora sikere lett, hogy valamennyi ifjúsági nagydíjat elnyerte Angliában.

Tovább

Rudyard Kipling: A dzsungel könyve

Ká, a kígyó szendvics

2016. február 25. - KönyvParfé

kaaa_szendvics17_1.jpgSzerintem nincs olyan ember, aki ne hallott volna már Maugliról, a fiúról, akit farkasok neveltek fel. A történet számtalan feldolgozást és átdolgozást megélt már, mind könyvben, mind filmvásznon egyaránt. A gyerekek a Walt Disney-féle verzióból már ismerhetik a mesét, és a Pesti Színházban néhány éve bemutatásra került musical is nagy sikert aratott. A legendás darab szerzői Békés Pál, Dés László és Geszti Péter, akik a mai napig felejthetetlen előadást adtak a közönségnek.
Rudyard Kipling A dzsungel könyve című történetét persze én is ismertem, viszont sosem olvastam ezidáig. Öreg hiba, ugyanis nemcsak, hogy olvasmányos, de elgondolkodtató is. Sőt, tovább megyek! Erős társadalomkritika, mely még ennyi év után is aktuális. Nem véletlenül mondják rá, hogy örök érvényű klasszikus.

Tovább

Charles M. Schulz: Snoopy

Charlie Brown puding

2016. február 12. - KönyvParfé

snoopy.jpgEgy picit eltérek a szokásos könyves témától, ugyanis ezen a héten nem egy konkrét kiadványt hoztam, hanem egy fantasztikus embert és a kitalált karaktereit. Igen, a képről talán már rájöhettél, hogy Charles M. Schulzról lesz szó, és itt lesz velünk Snoopy, Woodstock, Charlie Brown és még sokan mások. Bevallom, kicsit elfogult vagyok ezzel a fehér kutyussal, ugyanis gyerekkori nagy kedvencem. Nálam nemcsak a Muppetsek és a Múminok, de ő is hatalmas forma, igazi favorit. Úgy sejtem, ezzel nem vagyok egyedül, ugyanis játékboltok, ruhaüzletek, kisebb-nagyobb butikok termékein a mai napig folyamatosan felbukkannak a szereplők. Snoopy tavaly lett 65 éves, Schulz 1950-ben találta ki és rajzolta le. Minden idők egyik leghíresebb karikaturistája, és a Peanuts sorozat már igazi, modern képregénynek mondható. A letisztult, minimalista rajzokkal és a szarkasztikus humorral egy olyan világot teremtett, mely örök. A Fox stúdió az évforduló apropóján készített egy 3D-s Snoopy-filmet, ezzel is bebizonyítva, hogy Snoopy a mai napig megunhatatlan és kortalan.

Tovább

Tim Burton: Karácsonyi lidércnyomás

Narancsos-gyömbéres sütőtöklekvár

2015. október 27. - KönyvParfé

karacsonyi_lidercnyomas_1.jpgHúsvétkor kötelező jelleggel lejátssza a televízió legalább egyszer a Ben Hurt. Október 23-án szintén többször belefuthatsz a Szabadság, Szerelembe. És a Karácsony? Egy Karácsony sem telhet el Reszkessetek betörők! és A Grincs nélkül. Kívülről fújjuk a műsorajánlatokat és bármikor/bárhová kapcsolunk, biztosan bele fogunk futni az Igazából szerelembe, a Hull a pelyhesbe, a Télapuba és a Polar Expresszbe. Nem is lenne igazi az ünnep, ha ezeket nem vetítenék a tévéadók. Én már baromira unom a fent említett filmeket, de azért mégis megnézek egyet-egyet, mert valahogyan hozzá tartozik az ünnepi időszakhoz. De mi a helyzet a Halloween-nel? Ha engem kérdezel, én szívesen nézek ilyenkor szellemes, boszorkányos filmeket. Vagy olyan alkotásokat, melyek egy kicsit megborzongatnak. Tim Burton rettenetesen jó választás, csak ajánlani tudom mindenkinek. Itt van rögtön az Ollókezű Edward, Az Álmosvölgy legendája, meg a Sweeney Todd. De ne feledkezzünk meg a rajzfilmekről sem, hiszen A halott menyasszony és a Karácsonyi lidércnyomás alap darab. Ez utóbbi nálam a legnagyobb kedvenc, az örök klasszikus, ezért is hoztam a könyv változatot.

Tovább

Yann Martel: Pi élete

Paradicsomos vöröslencse-krémleves

2015. október 09. - KönyvParfé

pi_elete.jpgElőször a könyvből készült filmhez volt szerencsém, melyet utólag kicsit bánok, mert nem igazán sikerült olvasás közben elvonatkoztatnom tőle. Már a film is eléggé megosztó, de a könyvről sokkal több negatív kritikát olvastam/hallottam. Igazán vitaindító és gondolatébresztő! A mozis verziót személy szerint nagyon szeretem, a képi világa, a zenéje és a mondanivalója nekem iszonyatosan tetszik. Nem olyan régen kézbe vettem a könyvet, mert kíváncsi voltam, hogyan meséli el az író a történetet, és hogy milyen pluszt képes még adni az írott verzió. Mivel a filmet korábban láttam, a képzeletem nem tudott teljes mértékben elrugaszkodni, de sok mindenre rávilágított és a lassú haladás egy kis elmélkedésre késztetett. Előre figyelmeztetlek, csak akkor nyomj a TOVÁBB gombra, ha már olvastad, vagy láttad a filmet, mert szerintem képtelen leszek SPOILER nélkül írni erről a regényről. Nos, felkészültél?

Tovább
süti beállítások módosítása