Fősulis koromban a csajokkal rengeteg filmet megnéztünk a kollégiumban. Az unalmas órák után üdítő és remek elfoglaltságnak ígérkezett a házimozizás, bár rendszerint kihagytam, ha horrort, vagy pszichothrillert választottak. (Persze a legtöbbször az ment…) Azért így sem panaszkodhatok, mert amikor hallottuk, hogy Filmklubot szervez a suli, késő délutánonként lelkesen látogattuk a vetítéseket. Jó néhány klasszikussal találkoztunk, és olyan filmes csemegéket ismerhettünk meg, melyeket valószínűleg nem veszünk kézbe önszántunkból, vagy elsiklik felette a figyelmünk, mégis sikeresen a képernyőhöz szögezett minket 1,5-2 órára. A koleszos DVD-khez képest már nem csak a sztori és az akció/romantika volt a lényeges, hanem rendezőkre, témakörökre osztottuk a filmeket. Itt találkoztam először Tarantino és Luc Besson nevével, és itt lett a legnagyobb kedvencem az Isten városa, a Leon, a profi és a Nikita.
Később a felvett tárgyaink között szerepelt Filmes ismeretek óra is, ahol egy kicsit mélyebb vizekre eveztünk a témában. Megismerkedtünk a filmkészítés történetével, a kamerabeállításokkal, és néhány filmes kifejezéssel. Bár profik nem lettünk, mégis érdekes volt, és azóta is szívesen gondolok rá. Ezen a héten a Babilon Kiadó Szuperprofi sorozatából hoztam a Forgass filmet 10 lépésben! címűt, mely nemcsak felelevenítette a régi sulis emlékeket, de erősen elgondolkodtatott... mi lenne, ha készítenék egy filmet?
Teljesen felcsigázott, ezért a bejegyzés megírása előtt, utánanéztem a felhőfajtáknak. Tudtad, hogy tíz típusba sorolhatóak? Van pehely-, bárány-, fátyol-, párna-, lepel-, gomolyos réteg-, réteg-, gomoly-, esőréteg-, és zivatarfelhő. Ha mindezeket meg kellene különböztetnem, bizony gondban lennék. Ennek ellenére szeretem nézegetni az eget, és a levegőben úszó vattapamacsokat csodálni, miközben különböző formákat vélek felfedezni bennük. Elég klassz dolog, mert könnyen lehet, hogy az egyik percben sárkányt pillantok meg az égen, mely szeles időben hirtelen dinoszaurusszá változik. De láttam már mókust, bálnát, házat kéménnyel, és ha hiszed, ha nem, egyszer még Superman is feltűnt, mögötte lobogott a köpenye, és csak úgy szelte az eget. Egész nap el tudnám nézni ezeket a megfoghatatlan, minden percben átalakuló formákat. A héten hozott könyv azért volt számomra nagyon érdekes, mert az égben játszódik a történet. Alex Shearer fantasztikus világot álmodott meg, ahol sok ezer lebegő szigeten élnek az emberek, és csak a legbátrabbak mernek útnak indulni.