Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

KönyvParfé

Charlotte von Feyerabend: Selma ​Lagerlöf

Hasselback burgonya

2023. november 02. - KönyvParfé

1_71.jpg

A svéd tanárok szövetsége felkért, hogy írjak egy olvasókönyvet az iskolás gyerekeknek, hogy amikor olvasni tanulnak, akkor megfelelő szövegeket olvassanak. De számomra nem csak erről van szó. A szövegnek nem csupán jónak kell lennie, hanem azt kérdeztem magamtól, mire van szükségük a gyerekeknek, és azt hiszem, hogy elsősorban valami friss, vad dologra. Svédország térképének meg kell elevenednie, és úgy, hogy a gyerekek mindent képszerűen maguk elé tudjanak képzelni. Az erdőket, a tavakat, a szántóföldeket és a folyókat, a várakat, a kastélyokat, a parasztházakat és a városokat Ystadtól Haparandáig. Ez legyen az alapom, amire építkezem.

Ezzel az ötlettel született a tankönyvnek szánt Nils Holgersson csodálatos utazása című regény, melyben különböző kalandokba keveredik egy vadludakon repülő, picire összezsugorodott kisfiú. A történet, melynek segítségével körbeutazzuk Svédországot, megcsodálhatjuk általa nevezetességeit, állat- és mondavilágát, Selma Lagerlöf fejéből pattant ki. Charlotte von Feyerabend nemrégiben megjelent könyve épp erről mesél, vagyis Selma életéről, a leghíresebb könyve keletkezéséről, a svéd idillről és a 19. század végi női emancipációról. A kötet a Kossuth Kiadó gondozásában és Tuza Csilla fordításában jelent meg.

Tovább
süti beállítások módosítása