Frida Kahlo egyszer azt mondta, hogy életében két súlyos balesetet szenvedett: az egyiket egy busz okozta, a másikat Diego, aki elrabolta a szívét. Kétségtelen, hogy kettejük története mindent elsöprő és szenvedélyes volt. Hosszú évekig szerették, néha pedig gyűlölték egymást, de kapcsolatuk a mai napig inspiráló lehet bárki számára.
Claire Berest Frida szerelme című életrajzi ihletésű könyvében nem írt semmi újat vagy meglepőt Fridáról és Diego Riveráról, mégis megmutatta a festőnő egy másik arcát. Mert mindenki fejében él egy Frida Kahlo, aki erős és bátor, de ott a másik oldala is, az érzékeny, szerelemre éhes nő. 
A regények általában a temperamentumára és a benne rejlő élni akarásra fókuszálnak, de szerintem ennél sokkal több volt. Claire Berest megpróbálja az összes színt megmutatni, mellyel feltérképezhetjük ezt a nem mindennapi nőt. Mert Frida Kahlo élete tele volt színekkel.

Soha nem akart beállni a sorba, nem követte a szabályokat. Láthattuk férfiruhában és tradicionális indián öltözetben is. Kedvelte a hatalmas szoknyákat, a virágmintákat és szinte védjegyévé vált a tehuanai népviselet. Hajába színes virágokat tűzött és festményei sem nélkülözték a harsány színhasználatot. Talán ezzel próbálta elrejteni a testén és lelkén szerzett sebeit. Márpedig bánatból és fájdalomból kijutott neki az évek során.

Még csak hat éves, amikor járványos gyermekbénulást diagnosztizáltak nála. 1925-ben épp csak betöltötte a 18. életévét, amikor buszbalesetet szenvedett és súlyosan megsérült. A medencéje, a jobb lába és a gerince eltört, a hasát átszúrta egy fémrúd és ez egy életre megpecsételte a sorsát. Valószínűleg e miatt nem volt képes a későbbiekben gyermeket szülni, több babát is elveszített. Ezek a testi sérülések jelennek meg a legtöbb festményén, a vetélései is vissza-visszatérő motívumok a vásznon.

Fizikai fájdalmai ellenére izgalmas és igencsak viharos  életet élt, minden porcikája szomjazott a szenvedélyre.
Mikor először találkozott Diego Riverával, mindketten tudták, hogy megpecsételődött a sorsuk és nem létezhetnek egymás nélkül. Pedig mennyire különbözőek voltak! A magas és erős testalkatú férfi mellett szinte elveszett a kicsi és törékeny nő. Művészetükben is különböztek, mert míg Diego nagy falfelületekre festett, leginkább freskókat, addíg Frida kisebb képeken dolgozott és sokkal aprólékosabbak voltak munkái.
Talán ezek az ellentétek is kellettek ahhoz, hogy perzselő szenvedéllyel éljék életüket. Szerették egymást, noha Diego sohasem a hűségéről volt híres. Amikor a férfi sokadszorra is megcsalta Fridát, Frida viszonyt kezdett. A temperamentumosságával, pikírt megjegyzéseivel elcsábított férfiakat és nőket egyaránt. Miután férje később már nem csak modelleket és asszisztenseket környékezett meg, hanem a húgát, Christinát is, azonnal elhagyta és Amerikáig meg sem állt. Rövid idő alatt New York a lábai előtt hevert, majd következett Párizs. Szíve azonban mindinkább visszahúzott Diegóhoz. Hol visszament hozzá, hol elhagyta párját, igazán sohasem tudtak elszakadni egymástól, de ebben a viharos viszonyban együtt sem voltak hosszabb ideig boldogok.

Claire Berest nagyszerűen megfogta ezt a se vele, se nélküle kapcsolatot. Az írónő remekül ír, stílusa gördülékeny és érdekesen mutatja be Fridát. Hol lágy és nőies, hol kissé erőszakos és szabad szájú, egy különc, liberális gondolkodású festőnő. Elejétől a végéig lekötött a történet, és olyan festményeket is bemutatott, melyeket a nagyérdemű talán kevésbé ismer. Az írónő kedvet csinál ahhoz, hogy az olvasó kutasson egy kicsit a témában, utána olvasson pár adatnak a neten vagy fellapozzon egy művészeti enciklopédiát.

A könyv különlegessége, hogy négy részre osztott, melyekben a házaspár életének legfontosabb eseményeit követhetjük végig. Ezeket a részeket további színekre bontotta az írónő, így a kék, a piros, a sárga és a fekete árnyalatain keresztül utazunk az időben. Érdekes hangulatot kölcsönöznek a fejezetek a megadott színkombinációval, legyen az kárminpiros, acélkék vagy rezedasárga. Nagyon eredeti az elképzelés, egészen más érzés volt így az olvasás, hogy kapcsoltam az olvasottakhoz egy színárnyalatot. És ahogy egyre inkább megismerjük Fridát, rájövünk, hogy ezek a színek tényleg megfelelnek az adott életszakaszainak, és a végére teljessé válik a paletta.

Frida Kahlóért rajongani manapság divat. Sikkes felvenni egy őt ábrázoló fülbevalót vagy felsőt, és trendi megvenni egy táskát, melyen az ő portréja díszeleg. Olvashattunk róla romantikus lányregénynek is beillő könyveket, híres mondata: "Merj élni, meghalni bárki tud!" számtalan határidőnapló elején olvasható. De valóban ismertük az igazi Fridát? Valóban megértettük, hogy Frida azt üzente, hogy gátlások nélkül, szabadon éljünk? Újra és újra lenyűgöz a tehetsége és az életbe vetett hite. Azt hiszem mindannyiunknak ilyen szenvedéllyel kellene élni az életét. Mi vesztenivalónk lehet? Ez a nő megmutatta, hogy semmi sem fekete vagy fehér, és lehetett a élete legmélyebb pontján, akkor is tudta, hogyan kell kiszíneznie. Mindig újjáépítette önmagát, kifejlesztett egy ellenálló képességet és a festést is öngyógyító terápiának használta.

Ezt a könyvet nem csak azoknak ajánlom, akik kedvelik Frida Kahlót, hanem azoknak is, akik szeretik a színeket és egy picit különleges olvasnivalóra vágynak. Mert ez egy igazi csemege a sok életrajzi ihletésű regény között.

A kötet a Libri Kiadó gondozásában és Pacskovszky Zsolt fordításában jelent meg. 

Kedvenc idézetek:

– Az a gond, hogy Diego azt szeretné, ha az egész világ, az egész évszázad szeretné.
– És te, Frida?
– Én azt akarom, hogy Diego Rivera szeressen.

Saláta ehető virágokkal és vérnarancsos dresszinggel

Frida színes ruháira és virágos hajdíszeire asszociáltam, amikor elkészítettem ezt a tányért.
De most őszintén, mi más is készülhetne a könyv mellé, mint valami  virágos étel? Talán a zöld saláta unalmasnak hathat, ám az ehető virágokkal - jelen esetben az árvácskával -, izgalmassá válik a legunalmasabb előétel is.
Bevallom, ez a sali június közepén készült, így nem tudom, hogy most milyen egyszerűen lehet hozzájutni árvácskához, de ha mégis sikerül, akkor mindenképpen érdemes vele próbálkozni, mert nagyon szép és étvágygerjesztő, ha megjelenik egy-két színes szirom a fogásokon. De vigyázat! Nem minden árvácska ehető, ezért érdemes olyan helyről beszerezni, ahol ehető virágokra specializálódtak.
A MikroZöldség nevű oldalon több ehető virág közül választhatsz, és akár mixeket is vehetsz. Én azt szerettem volna, hogy friss és harmonikus legyen a tányérom, de nem kell félni a színektől és bátran lehet kísérletezni más növényekkel is. Tavasszal a pitypang, a rózsa bársonyos szirma, a korall virág és a begónia is remek kísérője lehet a zöldeknek, de csakis akkor, ha mindegyik vegyszermentes és biztonságos helyről származik. Kísérletezésre fel!Hozzávalók:
A salátához:

• 6 marék a kedvenc salátádból, nekem madárbegy került a tányérra és egy kevés rukkola
• 1 zöld alma vékony szeletekre vágva
• 1-2 fej retek felkarikázva
• fél fej lilahagyma vékonyra szeletelve
• ízlés szerint vegán kecskesajt (Ha nem találsz, morzsolj rá vegán fetát, az is isteni!)
• 1 marék árvácska
• ízlés szerint egy maroknyi a kedvenc fűszernövényedből: pl. bazsalikom, oregánó

A dresszinghez:

• 1 vérnarancs leve (Ha nem találsz, akkor használj dobozos/üveges vérnarancslevet.)
• 3 ek. olívaolaj
• 2 ek. fehér ecet
• egy kevés só és bors

A salátakészítésben az a jó, hogy a legtöbb negyed óra alatt elkészül. Ez is egy villámgyors recept, először a dresszinget készítem el. A hozzávalókat egy pohárban alaposan összekeverem, és közben folyamatosan kóstolgatom, hogy az ecet és a só aránya megfelelő legyen.
A salátát egy nagy tálba szórom, rápakolom a szeletelt almát, a felkarikázott retket, a lilahagyma szeleteket, és egy kevés bazsalikomlevelet is csempészek a zöldek közé. Összekeverem, tányérokra helyezem, meglocsolom a vérnarancsos dresszinggel, rámorzsolok némi vegán kecskesajtot, végül néhány fej árvácskával díszítem.
Asztalra teszem, pár percig gyönyörködöm benne, aztán gyorsan elfogyasztom!