Mary Ann Shaffer és Annie Barrows regénye, a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság azon kevés könyvek egyike, melyet bizonyos időközönként újra előveszek. Szívbe markoló és varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a csatorna-szigeteki Guernsey-n élő közösség nem mindennapi története. Az egész nagyon szerethető és emberi, az olvasó pedig akaratlanul is megszereti a maroknyi csoport tagjait. Sőt, hamarosan minden vágya az lesz, hogy tagja lehessen a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságnak!
A regény 2008-ban jelent meg Amerikában, majd számos nyelvre lefordították. A magyar olvasókhoz 2010-ben jutott el, most pedig a Park Kiadó gondozásában újra megjelent. Szerencsére Szántó Judit fordítása maradt, ám a borító filmesre cserélődött.

Bizonyos szempontból az életünk folyamatos problémamegoldásból áll, hiszen nap mint nap felelős döntéseket hoznunk; különböző helyzeteket kell kezelnünk és megoldanunk. Ennek megtanulása már gyerekkorban fontos jelentőséggel bír, ilyenkor könnyebben fejleszthetjük gyermekeink problémamegoldó képességét. A sikeres megoldások önbizalmat adnak nekik és fejlesztik a logikai és a kreatív gondolkodásukat is. Kertész Erzsi Ludmilla megoldja című gyerekkönyvének főszereplője egy olyan kislány, aki különös hivatást választ magának; úgy dönt, hivatásos problémamegoldó lesz. Azt hiszem ez remek választás, hiszen a felnőtteknek tényleg mindig van valami megoldandó problémájuk, de ha mégsem, akkor kreálnak maguknak egyet.

Mázlista vagyok, mert idén zsinórban olvasom a jobbnál jobb könyveket. Előző héten a Bádogemberről zengtem ódákat és most megint egy új kedvencet hoztam, ráadásul a Blogturné keretein belül. Keith Stuart Kockafiú című regényét először a könyvtár újdonságai között fedeztem fel, majd amikor belelapoztam, azonnal berántott. A mai napig nem tudom, hogy fogyott el két nap alatt ez a több mint 460 oldalas könyv.
Azt vettem észre, mostanában egyre többször írnak a szerzők autista szereplőkről; kicsit már úgy érzem, túl sokan is akarják meglovagolni ezt a hullámot. Ez egyrészt érthető, hiszen az autista és aspergeres emberkék annyira különlegesen látják a világot, és sokunkban van egy egészséges kíváncsiság irányukban. Másrészt a szerzők zöme nem tud hiteles maradni, mert nem ismerik eléggé ezt az állapotot. Keith Stuart sok humorral megírt története azért volt érdekes számomra, mert legkisebb fiánál néhány éve autizmust diagnosztizáltak, így ő pontosan tudja, milyen kemény az élet egy autista gyerekkel.