Bódis Kriszta dokumentumfilmesként, regényíróként és költőként is ismert. De nem csak író és filmes, hanem pszichológus és emberjogi aktivista is. Azt gondolnád, hogy ennyire szerteágazó érdeklődése nem lehet egy embernek, pedig ezek nagyon is összekapcsolódnak. Forgatott a romák által lakott ózdi Hetes telepen és az első regénye, a Kemény vaj, megrázó történet egy roma lányról.
Nem fél bemutatni a szegénységben élőket, a nyomortelepeket, sem azokat, akik kényszerközösségekbe kényszerülnek. Emellett társadalmi és kulturális megmozdulásokat szervez.
Költészetében és írásaiban előszeretettel használja a roma nyelv kifejezéseit és argóját. A számos irodalmi és filmes díját pedig nem véletlenül kapta.
Azt gondolom, Bódis Kriszta munkája hihetetlenül értékes. Nem engedi elfelejteni, hogy mennyire nehéz sorsú emberek élnek körülöttünk, és valóban segíteni akar. Emellett nem csak tehetséges, de roppant őszinte is.
David Benioff, David Benioff... a név talán ismerős lehet; ha máshol nem, a Trónok harca sorozat kapcsán hallhattál róla. Ez a fiatalember ennek a sikeres tévésorozatnak a producere és forgatókönyvírója, emellett New York Times bestseller díjnyertes, és közel negyven országban adták ki a regényét. 2001-ben jelent meg a The 25th Hour című könyve, mely szintén nagy sikert hozott, a történetet meg is filmesítették. Hazánkban Az utolsó éjjel címet kapta az írott és a vetített verzió is.
Akkor foglaljuk össze, mit tudunk. Van egy tehetséges palink, aki remek író és ha követed az HBO adaptációjában készült A tűz és jég dala sorozatot, akkor rájössz, hogy csalhatatlan az ízlése. Most meg idetolja elénk a Tolvajok telét, melynek már a története sem mindennapi és mindezt olyan egyszerűen és bravúrosan tálalja, hogy a részletes leírásokkal és a keserédes humorral kombinálva, különleges csemege. Már itt vagyunk az év végi finisben, ezért talán nyugodt szívvel állíthatom, hogy ez volt a 2015-ös évem egyik legkimagaslóbb olvasási élménye. Fergeteges!
Mindenki tudja, hogy családot nem választhatsz, de barátokat igen. Persze, marha nehéz, mert ez nem úgy működik, hogy besétálsz a sarki kisboltba, és kérsz pár dekát ebből és abból, majd a saját szájízed szerint összegyúrod a neked megfelelő lelki társat. Ez ennél egy picivel komplexebb folyamat. Nem is lehet igazán elmagyarázni, hogy mi is a barátság. A barátot az élet sodorja az utadba, és amikor két ember találkozik, akkor már lehet érezni, hogy egy láthatatlan erő összeköti-e őket, vagy sem. Ez ritka pillanat, és az emberek többségének nincs is igazi barátja. Szomorú. Pedig a barátok fontosak, mert őszinték veled, meghallgatják a problémáidat, jóban és rosszban kitartanak melletted, képesek barackot adni a fejedre, ha hülyeséget csinálsz, ugyanakkor ennek fordítva is működnie kell. Ennek az egész életen át tartó kapocsnak a bizalom és a kölcsönösség az alapja. Mert az igazi barát mindig őszinte!
A képen láthatod, hogy Evelien De Vlieger könyvét hoztam, Az új barátot. A főhős egy kisfiú, aki arra keresi a válaszokat, milyennek kell lennie egy barátnak.
Fogadok, hogy benned is él egy sztereotípia a könyvtárosokról! Természetesen az általános elképzelés szerint egytől egyig szemüvegesek, kontyot viselnek, kényelmes papucsba bujtatják vastag lábukat, kardigánt hordanak, a bokájukig érő szoknya alól pedig diszkréten kivillan a testszínű bokafix.
Ha férfi könyvtárossal találkozol, akkor biztosan pápaszemes, de ha esetleg nincs rajta az okuláré, az elmaradhatatlan kötött pulcsi, garantált védjegye.
Kivétel nélkül rápisszegnek már egy hangosabb sóhajra is és állandóan teát szürcsölnek a kölcsönzőpultban. Persze ezek nagy része butaság! Egy régebbi posztban már írtam, hogy szerintem miért jó könyvtárba járni, viszont könyvtárosként nekem is érdekem, hogy a fenti berögződéseket egy kicsit oldjam. Így most hoztam néhány képet, amin láthatjátok, a könyvtárosok egyáltalán nem rosszindulatúak és nem is annyira kockák!