Elolvastam egy horror könyvet.
Igen.
Én.
Egy horrort!

Mostanában rengeteg gyerekkönyvet, meg csajos olvasnivalót vettem a kezembe, már az idejét sem tudom, mikor merültem bele valamilyen majrézós történetbe. Úgy éreztem, ideje egy kis kitérőnek. A két legutolsó hidegrázós élményem a Jurassic Park és Drakula gróf rémtettei, persze ez utóbbi inkább egy lájtos rémtörténet, horrorhoz vagy thrillerhez köze sincs. Stephen Kinget szeretem, bár az ő írásai közül a misztikus vonal jön be jobban, azok is eléggé megborzolgatják az idegeimet. Alapjában nem vagyok oda ezért a műfajért. Ha filmet kell választanom, biztosan messzire elkerülöm, helyette jöhetnek az idióta romantikus vackok, az akciók, na meg a sci-fik. Emlékszel még, hogy műfajismeret órán mit tanultunk a horrorról? Latin eredetű szó, azt jelenti, iszonyat, rémület. A főhős pedig mindig valamilyen borzalommal néz szembe. Nem hangzik valami bizalomgerjesztően, mi? Ehhez persze hozzájárulhat egy kis vér, néhány leszakadt testrész, imitt-amott pár belsőség, és a félelem. A félelem, ami fokozatosan körbevesz és pszichésen szép lassan hatni kezd rád. Kíváncsi voltam milyen lehet könyvben egy igazi, kőkemény horror. Vajon mennyire ijesztő?
Nick Cutter Mélység című könyvét Tillinger Zsófia fordításában október közepe óta olvashatja a hazai közönség. Én amatőr vagyok a témában, de miután a műfaj hozzáértői meg a laikusok is csupa jó kritikával illették, gondoltam, egy életem, egy halálom, lemerülök a Mariana-árokba!