A héten Graham Joyce-tól hoztam A katicák évét. Ebben a hideg időben kifejezetten üdítő olyan könyvet olvasni, amely nyáron játszódik egy homokos parton. Tombol a hőség, a gyerekek homokvárakat építenek, a lazulni vágyó családok önfeledten élvezik a kikapcsolódásra szánt programokat. Az idősek bingóra és dominóra jelentkeznek és nem hiányozhat a Dirty Dancigből ismert közös éneklés sem a díszteremben. A fülledt meleg és a talpam alá képzelt forró homok egészen átmelegített így november végén, noha ez a könyv nem egy szerelmes, romantikus, nyári kaland. Korántsem. Vannak olyan írások – jelen esetben ez is –, melyek lassú folyásúak. Ez persze nem von le semmit a könyv értékéből, pusztán hangulat kell hozzá, hogy leülj és nekiduráld magad. Aztán egyszer csak azt veszed észre, elvesztél. Na, ez pontosan ilyen. Nekem kicsit döcögősen indult, majd azon kaptam magam, már vége is. Most itt ülök fölötte, és azon gondolkodom, ez a felnőtté válásról szólt, vagy valami egészen másról?