"Örülj, hogy még gyerek vagy!"
"Neked az a munkád, hogy játssz!"
"Addig jó, míg nem nősz fel, most a játék a legfontosabb!"

Szülők és nagyszülők szájából sokszor hallani ilyen és ehhez hasonló okosságokat. Ezzel nincs is semmi baj, a gondtalan gyermekévek teljenek játszással és egy kevés rosszalkodással. Egyébként is, felnőttnek lenni nem mindig annyira klassz dolog, mint ahogy kicsiként gondolja az ember. Nincs már akkora szabadság, ellenben sokkal több szabályt kell betartani, és nem lehet akkor játszani, amikor épp kedvünk tartja. Igaz, hogy már nem kötelező megenni a répafőzeléket és a mócsingos húst, ennek ellenére nekem hiányoznak a délutáni alvások. A héten hozott könyvben Todó mesél arról, milyen az ovis élet. Persze, ha azt hiszed, csupa móka és kacagás, akkor tévedsz! Ebből a könyvből kiderül, hogy ott sem fenékig tejfel az élet, és nem is mindig annyira jó kicsinek lenni... Vagy mégis?

A múlt hét igazi kánaán volt a könyvmolyoknak. Csütörtöktől vasárnapig megrendezésre került a Millenárison a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, ahol a kiadók hatalmas akciókkal és friss megjelenésekkel várták a nagyközönséget. Sohasem vettem részt eddig ilyen nagy könyves rendezvényen, azt hittem idén is kimaradok a buliból, majd vasárnap délután mégis sikerült kilátogatnunk.
Mit is mondhatnék? Pont így képzeltem. Hatalmas tömeg, figyelemfelkeltő, színes akciós táblák, és a standok polcain jól látható helyen az újdonságok, hogy a nézelődők véletlenül se tévesszék őket szem elől. Trükkösek a kiadók, a Csimotások sincsenek ezzel másként.
Az oldalukon már olvastam az új könyvükről, melynek főszereplője Gúfó, a szeretni való bagolyfióka, de élőben látva teljesen levett a lábamról. A borítója nagyon cuki, Takács Mari illusztrációiban eddig még sohasem csalódtam. A borítón szereplő pöttyös gomba után már nem volt kérdés, hogy hazajön velem.

Tudtad, hogy a Magyar népmesék sorozat 1977-ben született meg? A Kecskeméti Filmstúdió vezetőjének, Mikulás Ferencnek a fejéből pattant ki az ötlet, majd a tervező, rendező Jankovics Marcellel végzett közös munkából született meg a televíziós rajzfilmsorozat. Ezek a kis rövid epizódok kedves és felejthetetlen történeteket dolgoznak fel, megtartva a mesék humorát, szépen ötvözve a képi megjelenítéssel. Mikulás Ferenc elmondása szerint a sorozat sikeressége annak köszönhető, hogy akkoriban nagyon kedveltek voltak a néprajzi témák. Ezt nem tudhatom, valószínűleg így van, de abban biztos vagyok, hogy a Magyar népmesék sorozat az egyik legmeghatározóbb kulturális kincsünk. Több generáció nőtt fel rajtuk, kívülről fújjuk a zenéjét (melyet a Kaláka együttesnek köszönhetünk), és az ágról ágra szálló madár mindannyiunkban nosztalgikus hangulatú emlékeket hoz elő. Igazi családi mesék ezek, melyek éppúgy lekötik a kicsiket, mint a nagyokat, miközben a történetekkel megismerjük népmesei hagyományunkat. Szintén érdekesség, hogy az egyes epizódokban az adott tájegységre jellemző viseleteket hordanak a szereplők, és a tájnyelv is ehhez igazodik. A mesefilmekről órákig képes lennék beszélni, de ez nem egy ilyen bejegyzés, hiszen most is könyvet ajánlok! Tavaly az Alexandra Kiadó gondozásában kiadásra került a 100 magyar népmese gyűjtemény, mely egyedülállóságát annak köszönheti, hogy a sorozat összes darabja helyet kapott benne.

Emlékszel még, milyen volt az első nagy szerelem? A hasadban a pillangók kitartóan repdestek, és egy kicsit átformálódtál. Próbáltál önmagad lenni, közben idomulni a másikhoz. Édes, mámorító érzéssel élted meg a közös pillanatokat, és átadtad magad ennek a boldogságnak. Az első szerelem nyomot hagy az emberben, még ha ritkán is tart ki egy egész életen át. De milyen érzés az, ha szerelmünk nem akar egészen a miénk lenni? Mi történik akkor, ha az, akit szeretsz, titkolózik? Mi az önzés, és mi az igaz szerelem? A szeretet erős kötés, de könnyen válhat béklyóvá. Hogyan lehet anélkül szeretni, hogy birtokolni akarnád a másikat? Szabó T. Anna (japán nevén Kyoko) a Senki madarában egy szegény, magyar, árva fiú és egy japán festőlány szerelméről, két magányos ember egymásra találásáról mesél.
Ez a kisregény mindenkinek szól, aki kész meglátni és megtanulni a lényeget:

 Ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka.

Egy tavalyi bejegyzésemben már olvashattál G. Szász Ilona és Szegedi Katalin mesekönyvéről, az Álomszövő Penduláról. Nekem hatalmas kedvenc lett, mert szerintem a mese és az illusztrációk nagyszerűen kiegészítik egymást és valóban szemet gyönyörködtető, csodás kiadvány. Már egy ideje fent figyel a polcomon a páros előző munkája, A Mintentvarró Tű, így arra gondoltam, ehhez is készítek valami finomat! Ha a borítóra pillantasz, láthatod, hogy nem mindennapi mesekönyv. Különös hangulata van, mondhatni nosztalgikus. A régi korokat idézi a színeivel, a megsárgult fotókkal és az öreg varrógéppel, meg a gyöngyházas gombokkal. Lapozgatás közben azért sokszor elgondolkodtam azon, vajon gyerekkönyvet tartok-e a kezemben, vagy egy mesekönyvet felnőtteknek. A Szegedi Katalinra jellemző pöttyös minta vissza-visszaköszön a lapokon, az pedig, hogy már a borítón is megjelenik,  csak hab a tortán. De nézzük is, miről szól!

Valamikor réges-régen, dédanyáink idejében, a Borostyán utca egyik színes házában élt Málika, a híres varrókisasszony…

Tudjuk, hogy van szenvedélyes csók,  búcsúcsók,  nyálas csók, forró csók, meg a cuppogós. De mi a helyzet a puszikkal? Van homlokpuszi, horzsolásrahogygyorsangyógyuljonpuszi, jóéjtpuszi, békítősengesztelőspuszi, megbocsájtokpuszi, piszézés és még sorolhatnám. Egy viszont biztos! Puszikra szükség van! A gyerekeknek pedig muszáj kapniuk ebből minél többet és a jóéjtpuszik különleges jelentőséggel bírnak. Bizony ettől lesz szép és nyugodt az álom! De mi történik, ha valami miatt mégis kimarad az esti cuppanós? Egyáltalán, a pusziknak van súlya? És hogyan lehet begyűjteni belőlük egy mázsányit? Vig Balázs, a Puszirablók című gyerekkönyvében választ ad ezekre a kérdésekre.

Bódis Kriszta dokumentumfilmesként, regényíróként és költőként is ismert. De nem csak író és filmes, hanem pszichológus és emberjogi aktivista is. Azt gondolnád, hogy ennyire szerteágazó érdeklődése nem lehet egy embernek, pedig ezek nagyon is összekapcsolódnak. Forgatott a romák által lakott ózdi Hetes telepen és az első regénye, a Kemény vaj, megrázó történet egy roma lányról.
Nem fél bemutatni a szegénységben élőket, a nyomortelepeket, sem azokat, akik kényszerközösségekbe kényszerülnek. Emellett társadalmi és kulturális megmozdulásokat szervez.
Költészetében és írásaiban előszeretettel használja a roma nyelv kifejezéseit és argóját. A számos irodalmi és filmes díját pedig nem véletlenül kapta.
Azt gondolom, Bódis Kriszta munkája hihetetlenül értékes. Nem engedi elfelejteni, hogy mennyire nehéz sorsú emberek élnek körülöttünk, és valóban segíteni akar. Emellett nem csak tehetséges, de roppant őszinte is.

Haragszom Böszörményi Gyulára. Nagyon, de nagyon! Mindig megfogadom, hogy soha, de soha nem kezdek bele egy olyan sorozatba, amely még nem ért véget. Ifjabb koromban már a Harry Potter kötetek várása is valódi kínszenvedés volt. De most tényleg, ha valami jó, szívesen olvasnál róla, akkor miért kell még egy teljes évet várni a folytatásra? Embert próbáló feladat… A Potter fiúból nem okulva, belekezdtem a Trónok Harcába. George R. R. Martin igazán ért ahhoz, hogyan kell megfogni egy olvasót. Imádom! De még milyen messze van a történet vége… Néhány hete a kezembe akadt Böszörményi Gyula Leányrablás Budapesten című könyve. Komolyan elgondolkodtam rajta, hogy valóban nekikezdjek-e, hiszen a borító tetején ez áll: Ambrózy báró esetei I. Gondoltam is magamban: No, engem aztán nem húznak csőbe! Még egy folytatásos könyvbe biztosan nem kezdek bele! A történet nagyon érdekesnek tűnt, de ami a legjobban vonzott, az a borító. Valami csodálatos! (Ez az egyik vesszőparipám, mert szinte mindegyikben találok valamit, ami elrontja az összképet.) Vagy egy órát agonizáltam felette, végül beadtam a derekam és hazavittem. Természetesen már útközben neki kezdtem és ahogyan vártam is, rögtön beszippantott a történet. Néhány óra alatt megettem az egészet, aztán csak ültem, néztem ki a fejemből és elkezdtem haragudni az íróra. Hát lehet ilyet csinálni? Akarom a folytatást, de most és azonnal!