Hetekkel ezelőtt érdekes és izgalmas feladattal keresett meg a Csimota Kiadó. Mi lenne, ha írnék egy hamarosan megjelenő kiadványukról? A kérés igen megtisztelő, buta lettem volna nem elfogadni ezt az ajánlatot; így izgatottan vártam, vajon milyen írást fogok kapni. Bevallom, nehéz volt a dolgom, hiszen először csak a kézirattal találkoztam, márpedig egy gyerekeknek szóló könyv az illusztrációk nélkül kissé csupasz. A saját fantáziámra hagyatkozva belevetettem magam a történetbe, mely hihetetlenül érdekes, erről pedig az író, Borbáth Péter képzelőereje és a zseniálisan kitalált világa gondoskodik. A sztori teljesen levett a lábamról, azt kell mondjam, végre egy igazán bravúros történet, jól kitalált szereplőkkel! Iszonyatosan bejön az elém tárt világ, az elnevezések, meg persze a mese. Pár napja pedig láthattam a komplett egészet – a szöveget, illusztrációval együtt. Az első gondolatom ez volt: A betyárját, ez igen!

Érdekes, hogy egy mese mennyiféleképpen végződhet. Hozzá vagyunk szokva a happy endes befejezéshez, ahol a jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig a megérdemelt büntetését. A meseírók elkényeztettek bennünket a boldog véggel, pedig egy történet nem mindig alakul akképpen, ahogyan mi azt elsőre gondolnánk. A Csimota Kiadó Tolerancia-sorozatáról már írtam korábban, akkor Szegedi Katalin Lenkáját és Palkóját vettem górcső alá. Ezek a könyvek olyan fontos tanításokat közvetítenek, mint a másik ember elfogadása, az emberiség sokszínűsége, vagy az elmúlás. Mindezt persze mesés környezetben, a kisebbek nyelvén. A sorozat kiadványai között akadtam rá erre a gyönyörűen illusztrált könyvre, melyben Finy Petra megmutatja, hogy egy gyerekeknek szánt történet másmilyen is lehet. Ez alatt azt értem, hogy a más, nem feltétlenül rossz. Ellenben lehet egzotikus és gyönyörű.

Anno nálunk valahogy nem volt divat az esti mesélés. Napközben rengeteget játszottunk; a bújócska, fogócska, vagy egy jó társasjáték egész napra lekötött bennünket. Az ehhez hasonló esős, hideg napokon pedig előkerült a diavetítőgép, meg a cipősdoboz, melybe a jobbnál jobb mesék tekercseit gyűjtögettük; én pedig ovisként hisztiztem, hogy valaki végre tegye be a masinába a diákat és olvassa is fel. Általános iskola 1. osztálya viszont bőven kárpótolt mindenért, mert miután megtanultam olvasni, szenvedélyes könyvtárba járó lettem. A legelső olvasási emlékem – A Maci olvas 1. után –, a Vackor. Annyira rákattantam, hogy zsinórba elolvastam az összeset. Így utólag visszagondolva ez a piszén pisze kölyökmackó szerettette meg velem az állatmeséket. Később persze tanultam La Fontaine-ről majd olvastam az állattörténeteit, melyek szinte mindig rövidek, humorosak és valamilyen tanulsággal szolgálnak. Valahol azt olvastam, hogy a mesekorszakokat lehet tagolni és bizony az első szakaszt az állatmesék jellemzik. Fontos, hogy olyan állatokról halljanak/olvassanak a gyerekek, melyek körülveszik őket, találkozhatnak velük. (Ilyenek az állatkerti állatok, a háziállatok, vagy a tanyán élő jószágok.) A mesék rövidek legyenek, tartalmazzanak színes illusztrációkat vagy képeket és nagybetűvel íródjanak. De ami igazán fontos, az a történet és a tanulság; az emberi tulajdonságokkal felvértezett állatok pedig jól, érthetően képesek visszatükrözni az erkölcsi példázatokat. A borítóból biztosan kitaláltad már, hogy egy mesekönyvet hoztam, benne pedig jó néhány kedves elbeszéléssel. Palásthy Ágnes tollából pattantak ki ezek az aranyos, elragadó mesék, a könyv címe pedig nem más, mint az Elrabolták a siklót.

Rák, tumor, daganat, csomó. Ismerős szavak és sosem jelentenek jót, ha ezeket halljuk, használjuk. Mivel nem vagyunk halhatatlanok és a betegségekkel szemben sem vagyunk felvértezve, előfordulhat, hogy közeli ismerősök, barátok, családtagok, vagy ne adj isten velünk történik valami komolyabb baj. Ahol gyerek van a családban, még nehezebb, mert a kicsik még nem biztos, hogy fel tudják fogni a helyzet súlyosságát. A család egy jól működő és összetett rendszer, ezért ha valaki megbetegszik, az mindenkire kihat. Ha egy szeretett személy kórházba kerül, akkor a gyerekekkel őszintén el kell beszélgetni és elmagyarázni nekik – a koruknak megfelelő nyelvi szinten –, hogy mi történt és mi megy végbe a testben.

Kiskoromban - és most is - nagyon oda voltam a Benetton reklámokért. Sokan polgárpukkasztásnak és provokatívnak vélik, nekem mégis tetszik, hogy annyira sokszínű plakátokat készítenek. Persze nem csak a ruhák és a színes kiegészítők látványa ragadja meg a figyelmem. De nem ám! A jelmondatuk, üzenetük egyszerű: az eltérő népek és kultúrák egymás iránti toleranciája fontos! 
A képeik között férfiak, nők, idősek, fiatalok, teltek, soványak egyaránt szerepelnek. Csupán annyi a különbség, hogy a bőrük színe egy kicsit más. Bevallom őszintén, engem elvarázsol ez a sokszínűség.

De mi van a kisebbekkel? Te hogyan mesélsz a gyerekeknek arról, hogy miért különbözünk ennyire egymástól? Minden ember egy, még ha a bőrük színe nem is egyforma. Minden embernek van szeme, keze, füle, lába. Mindenki lát, hall, tapint, szeret. Mindenkiben ott a motor, mely az egész testét mozgatja. Még ha sok mindenben különbözünk is, az egységes szeretet nyelvét értjük, ismerjük. Igaz, ki jobban, ki kevésbé; attól függően, mennyi szeretetet kapott. Hogyan mondod ezt el egy 5-8 éves kisgyereknek? A kisebbek már az oviban megtapasztalják, hogy mennyiféle ember él a Földön és ezt Böszörményi Gyula írása nagyon jól visszaadja. Csodálatos az ember és hiába különbözünk, mégis mindenki egy és mindenkit lehet szeretni. Ez a téma pedig napjainkban igencsak aktuális.

Szegedi Katalin illusztrációival kiadatni egy könyvet, mindig biztos siker. Ennél a könyvnél viszont igazán szerencsés az illusztrátor-író párosítás, hiszen G. Szász Ilonáról szintén elmondható, hogy képtelen rosszat alkotni. Erre bizonyíték A Mindentvarró Tű és Cókmók, a morgolódó szekrénymanó című könyvei. Kettejük közös munkájából született meg az Álomszövő Pendula, melyről nyugodt szívvel mondhatom, méltó helyen lesz a gyerekek könyvespolcain. Mikor kézbe veszed, már a borítóról tudod, hogy valami jó vár rád, ha kinyitod. Nagyon szeretem ezt a levendula színt és ott van rajta Pendula, ahogyan szemét lehunyva, nyugodt, egyenes tartással és mosolyogva ül. De nem akárhol! A felhők tetején. Úgy látom, épp szövi az álmokat, erre utal a hálóba beúszó piros halraj. A lányhoz úszva, majd továbbhaladva szívekké alakulnak, végül HUSS! madár alakban tovaszállnak. Pendula rézvörös haját meg-meglebegteti a szél, fején pedig ott a nélkülözhetetlen sárga kalap. Körüllengi egy kis franciás báj, a hosszú kezek és lábak kecsességet sugallnak, ugyanakkor az egész képen érződik a teljes nyugalom és harmónia.

Meleg van, mindenki nyűgös és nem győzzük pótolni az elvesztett folyadékot. Keressük az árnyékos, hűvös helyeket, és ha tehetjük, vízpart mellett töltjük a szabadidőnket, vagy a szoba négy fala közt a lehúzott redőnyök mögött. Ez a nyár is olyan, mint az összes többi. Az időjárással nehéz felvenni a kesztyűt, viszont mégis rajtunk múlik, hogy ezt a néhány meleg, forró, mégis csodálatos hónapot hogyan tesszük felejthetetlenné. Itt van mindjárt az erdőben lakó Tündérbodár és Devevér, akik fesztivál szervezésére adják a fejüket. Még emlékeznek rá, hogy tavaly nyáron nem történt semmi, de tényleg semmi. Az eső elmosta a nyári Cseresznyeevő-bajnokságot és a Tavirózsa-ünnepséget sem kímélte. Úgy döntenek, ezen a nyáron még csak véletlenül sem fordulhat elő hasonló, így annyi programot szerveznek, hogy ha el is marad valamelyik, senki se vegye észre. Idén nincs helye az unalomnak! Rég nevettem és mosolyogtam ennyit egy gyerekkönyvön. Domonyi Rita Tündérbodár című meséje nálam nagy kedvenc lett. Egy ültő helyemben megettem. A humora néha abszurd, de szerintem nagyon szerethető.

Biztosan jártál már Te is úgy, hogy olvasás közben 
a szívedhez nőtt egyik-másik szereplő. Én már többször is! Megszerettem a Kisherceget, miközben meg akarta ismerni a világot. És amikor Vuk elvesztette a szüleit, szerettem volna mellékuporodni és addig simogatni a buksiját, amíg azt nem érzi, nincs egyedül. Most Lenkát zártam a szívembe. Lenkát és Palkót, akiket legszívesebben most jól megölelnék és egy-egy csattanós, cuppanós puszit nyomnék a fejük búbjára. A Csimota Könyvkiadó Tolerancia-sorozata között bukkantam erre a pöttyös ruhás, dundi kislányra, aki hatalmas kedvenccé vált. Erről a sorozatról annyit érdemes tudni, hogy a kisebbeknek íródnak, és eddig igen színvonalas kiadványokat jelentettek meg. 4-8 éves gyerekek a célcsoport és olyan témákról szólnak, mint a másság, az elfogadás, az emberiség sokszínűsége, vagy az élet körforgása. Ugye milyen nehéz ezekről a témákról beszélni a kisebbekkel? Szerencse, hogy vannak ilyen  könyveink, segítségükkel egyszerűbb megértetni és elmagyarázni ezek fontosságát. És most már itt van nekünk Lenka és Palkó története is!