Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

KönyvParfé


Rick Riordan: Percy ​Jackson görög hősei (Percy Jackson és az olimposziak)

Nyársra szúrt görög saláta

2017. július 14. - KönyvParfé

percy_j.jpgBiztos vagyok benne, hogy Rick Riordan, a görög mitológia istene. Ezt a címet már senki sem veheti el tőle, hiszen az Olimposziak-sorozat óta tudjuk, hogy a mítoszok érdekes(ebb)ek és viccesek - persze csakis az ő előadásában. Minden egyes könyve kész felüdülés, a történetek végére általában megfájdul a hasam a sok nevetéstől.
Nos, a múlt héten a görög istenekről olvashattál egy rövid értékelést, most a Percy Jackson görög hősei című kiegészítő kötetet hoztam. Azt hittem, Riordan már nem tud újat mutatni, de tévedtem. Ez a pasi egy zseni!

Tovább

Jonathan Coe: Gulliver (Meséld újra!)

Lilliputi saláta

2017. április 06. - KönyvParfé

lilliputi_salata.jpgAzt hiszem Jonathan Swift Gulliver utazásai című regénye volt az egyetlen kötelező olvasmány, amelyet nem tudtam maradéktalanul élvezni. Túl fiatal voltam ahhoz, hogy megértsem, és hiába világirodalmi remekmű, mégsem sikerült kellőképpen befogadnom. Tavaly újraolvastam és azóta egészen másként vélekedek róla, ugyanis most már képes vagyok olvasni a sorok között, észrevenni a burkolt társadalomkritikát, valamint a rejtett célzásokat, melyek sajnos ennyi év után sem vesztették el aktualitásukat. A Kolibri Kiadó 2014 tavaszán indította útjára a tíz kötetre tervezett Meséld újra! sorozatot, mely klasszikus történeteket dolgoz át és neves kortárs írók értelmeznek újra. Ezek a kötetek kifejezetten kamaszok számára íródnak, a cél pedig az, hogy a fiatalok megismerjék és megszeressék a híres műveket. Gulliver kalandozásai szintén a sorozat részét képezi, melyet Jonathan Coe mesélt újra.

Tovább

Adam Christopher: Dishonored ​– A képmások ura

Vajban sült citromos-borsos lazac vegyes salátával

2017. március 05. - KönyvParfé

index.jpgAkik otthonosan mozognak a számítógépes játékok világában, bizonyára jól ismerik a Dishonored című lopakodós játékot, amely nemrég regényalakban is elérhetővé vált. Hazánkban az Agave Könyvek Kiadó gondozásában látott napvilágot, melyet Dishonored - A képmások ura címmel találhatsz meg a könyvesboltokban. A többszörös díjnyertes dark fantasy videojáték második része ősszel jelent meg, a könyv története pedig a játék első és második része között játszódik.

Tovább

Fiep Westendorp - Mies Bouhuys: Pim ​és Pom - A nagy kaland

Tonhalsaláta pirítóssal

2016. október 14. - KönyvParfé

pim_es_pom.jpgElőször Hintafa oldalán figyeltem fel Pim és Pom - A nagy kaland című mesekönyvre, majd múlthéten egy random könyvtározás alkalmával szemtől szembe is találkoztam vele. Kétségtelen, hogy a színes borító magához csalogatja a kis olvasókat, és úgy látszik nekem is sikerült bedőlnöm neki.
Rögtön látni, hogy két cica a főszereplő, én pedig nagyon szeretnék egy aranyos kis puha cicust. Még a könyvtárban elolvastam, mert nem túl hosszú könyvecske, végül mégis úgy döntöttem, kikölcsönzöm...

Tovább
süti beállítások módosítása