Azt hiszem Jonathan Swift Gulliver utazásai című regénye volt az egyetlen kötelező olvasmány, amelyet nem tudtam maradéktalanul élvezni. Túl fiatal voltam ahhoz, hogy megértsem, és hiába világirodalmi remekmű, mégsem sikerült kellőképpen befogadnom. Tavaly újraolvastam és azóta egészen másként vélekedek róla, ugyanis most már képes vagyok olvasni a sorok között, észrevenni a burkolt társadalomkritikát, valamint a rejtett célzásokat, melyek sajnos ennyi év után sem vesztették el aktualitásukat. A Kolibri Kiadó 2014 tavaszán indította útjára a tíz kötetre tervezett Meséld újra! sorozatot, mely klasszikus történeteket dolgoz át és neves kortárs írók értelmeznek újra. Ezek a kötetek kifejezetten kamaszok számára íródnak, a cél pedig az, hogy a fiatalok megismerjék és megszeressék a híres műveket. Gulliver kalandozásai szintén a sorozat részét képezi, melyet Jonathan Coe mesélt újra.

Főszereplőnk Lemuel Gulliver, aki Angliában él feleségével és két gyerekével. Úgy érzi, hiányzik valami az életéből, világot akar látni, ezért egy kereskedőhajóra száll és orvosként kezd szolgálni.  Nem is sejti mikor a fedélzetre lép, hogy mennyi veszélyes kalandban lesz része, ugyanis hajójuk időnként viharba kerül, ezért egyre távolabb sodródnak úti céljuktól és horgonyoznak le teljesen ismeretlen kikötőkben. Az indulás után hat hónappal egy sziklának ütköznek, és komoly balesetet szenvednek. Gulliver egy kis szigeten, Lilliputon tér magához, ahol egészen aprócska emberkék élnek. Később eljut Brobdingnagba az óriások hazájába, utána a Japán közelében lévő Lapután, egy repülő szigeten landol, végül a Nyihahák országában is elidőzik egy keveset. Gulliver mind a négy utazása tanulságos, az ott tapasztaltak pedig örökre megváltoztatják az emberi lényekhez való kapcsolatát.

Swift öt éven keresztül dolgozott a Gulliver utazásain, de azt kevesen tudják, hogy „a világ bosszantására, nem pedig a szórakoztatására írta”. Azt szerette volna, hogy az emberek olvasáskor elgondolkodjanak, és olyan kérdéseken elmélkedjenek, mint a politika, a háború, vagy az emberi természet. Szomorú belegondolni, hogy a felmerülő problémák mennyire időszerűek. 
A könyv nem ítélkezik senki felett, meghagyja az olvasónak, hogy eldöntse a szereplők jók-e vagy rosszak, észszerűen cselekednek-e vagy sem, és szerintem ez rendben van így. Jó támpont lehet egy-egy kiadós beszélgetéshez, esetleg vitaesthez a 10-14 éves olvasókkal.

Először tartottam tőle, hogy Jonathan Coe a rövidített verzióban nem fogja tudni átadni Swift üzenetét, de azt hiszem remekül átjött a lényeg. Az író sajnos hazánkban nem igazán számít ismertnek, nálunk eddig csak egy regénye jelent meg Trógerek klubja címmel. Saját bevallása szerint nem fog a Gulliverhez hasonló szép könyvet írni, azért bízom benne, hogy nem lesz igaza. 
A könyv illusztrációi Sara Oddi érdeme, aki 1984-ben született Olaszországban és már kisgyerekként szeretett történeteket kitalálni és lerajzolni.

A Meséld újra! sorozat eddig megjelent kötetei:
Don Giovanni történetét újrameséli Alessandro Baricco
A jegyesek történetét újrameséli Umbert Eco
Cyrano de Bergerac történetét újrameséli Stefano Benni
Az orr történetét újrameséli Andrea Camilleri
Nemo kapitány történetét újrameséli Dave Eggers
Gulliver történetét újrameséli Jonathan Coe
Antigone történetét újrameséli Ali Smith
Bűn és bűnhődés történetét újrameséli Abraham B. Yehoshua
Gilgamesh történetét újrameséli Yijun Li – előkészületben
Lear király történetét újrameséli Melania G. Mazzucco – előkészületben

Kedvenc idézetek:

Úgy vélte, bármit mondanak is neki, célszerű lesz mindenbe beleegyeznie, előbb azonban szerette volna az értésükre adni, hogy éhes. A kisemberek azonban már korábban gondolhattak erre, mert anélkül, hogy megszólalt volna, hússal, kenyérrel és borral jól megrakodva másztak fel sorban a hasára, hogy az ételt közvetlenül a szájába tehessék. A magukhoz mért lehető legnagyobb adagokat vitték neki: egészben sült bárányokat és disznókat, akkora cipókat, amekkora a fejük volt, és borral teli hatalmas vödröket, de Gulliver számára mindez csak annyit jelentett, mintha morzsákat evett volna és gyűszűnyit ivott volna.

Most már úgy vélte, az óriás csak problémát jelent nekik, ráadásul igen költséges a táplálása. Hogy őszinték legyünk, volt ebben némi igazság. Gulliver éhének elverése meglehetősen drága mulatságnak bizonyult. Háromszáz szakács kellett ahhoz, hogy az ételt elkészítsék neki, és miközben evett, húsz pincér futkározott fel s alá, hogy a különböző fogásokat az asztalához vigye.

A lilliputiak szerint ugyanis a lágy tojást a hegyes végén, míg a blefuscuiak szerint a vastag végén kell feltörni. Már három éve harcolnak egymással emiatt, és az évek során több mint hatvanezer ember vesztette életét.
- De hát ez nevetséges! - mondta Gulliver.
Akkor a császár megkérdezte Gullivertől,  hogy vajon az ő országában is előfordul-e, hogy ilyen jelentéktelen dolog miatt kitör a háború. Gulliver kis gondolkodás után kénytelen volt bevallani, hogy gyakran megesik az ilyesmi.

Lilliputi saláta

Érdekes, hogy filmvásznon a lilliputi kalandot dolgozták fel a legtöbbször, pedig szerintem a többi történet is kalandos és szórakoztató. A héten én is felszálltam egy képzeletbeli hajóra és elutaztam Lilliputba, ott pedig betértem a legelső fogadóba és rendeltem egy adag salátát...
Hozzávalók:

• koktélparadicsom
• bébikukorica
• bébirépa
• madársaláta (esetleg bébispenót)
• mini uborka
• egy gyűszűnyi balzsamecet (esetleg olívaolaj és egy csipet só)

A hozzávalókat ízlés szerint helyezd tányérra, öntsd le a balzsamecettel és jó étvággyal fogyaszd el! Ha Lilliputban jársz, ezt feltétlenül kóstold meg, és a mérete miatt az sem baj, ha rendeléskor egyből négy adagot kérsz. :)