A mi bolygónk, a Netflix, a Silverback Films és a WWF együttműködésének eredményeként megvalósuló, Our Planet című természetfilm-sorozatra épül. Alastair Fothergill csaknem harminc éven át dolgozott a BBC-nél, és olyan produkciókban működött közre, mint A kék bolygó, vagy a Bolygónk a Föld. Keith Scholey zoológiából doktorált, majd 1982-ben kutatóként a BBC-hez csatlakozott és együtt dolgozott David Atthenborough-val Az élő bolygó című sorozatban.
Alastair és Keith közös munkájának eredménye lett A mi bolygónk, mely igazán különleges kiadvány, ugyanis ez a könyv nemcsak azért született meg, hogy megmutassa, mennyire csodálatos és páratlan a Föld élővilága, hanem rávilágít arra is, hogy bolygónk fennmaradása a mi kezünkben van, és ha nem vigyázunk rá, visszafordíthatatlan károkat okozhatunk.
Mickey egérnél híresebb kisegeret aligha ismerhetünk a világon. Egy igazán ikonikus rajzfilmfigura, melyet a The Walt Disney Company rajzfilmjei tettek ismertté. Ezt a kis kerek fülű, fekete figurát Walt Disney álmodta meg, de az Ub Iwerks által rajzolt "eredeti" Mickey egérrel, csak 1928-ban a Willie a gőzhajó című mesefilmben találkozhatott először a nagyközönség. Első megjelenésével nem aratott nagy sikert, csintalan és gonosz kisegérnek ábrázolták, aki nem szereti a macskákat és a nőket. Később finomodtak a figura vonalai, kikerekedett és egészen megszelídült, nemsoká pedig egyre több szereplővel bővültek történetei. Így vált a gyerekek kedvencévé Minnie egér, Pluto, Goofy és Donald kacsa is. Hatalmas utat járt be Mickey kisegér, idén pedig már a 90. születésnapját ünnepelhetjük. Ennek apropójából a Kolibri Kiadó egy ünnepi jubileumi kiadvánnyal kedveskedik a rajongóknak, melyben nyolc mesét válogattak össze és néhány érdekesség is olvasható benne.


Harmadik éve, hogy a karácsony előtti idegösszeroppanást Matt Haig könyveivel előzöm meg. Nincs kapkodás, nincs feszkó, hogy kinek mit vegyek, és végre nem nyűgnek élem meg ezt az időszakot. Ezek a könyvek segítenek ráhangolódni az ünnepekre és lenyugtatni, mert hajlamosak vagyunk túlgondolni a karácsonyt, és elmenni a lényeg mellett. A közösen eltöltött minőségi idő a szeretteimmel a legfontosabb, és ez egy olyan csoda, melyhez nincs szükség egy szikrányi óhajtósóhajtásra sem. 
Rég volt Book Tag, ezt az Addams Family Book Taget pedig a 