Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

KönyvParfé

Dr. Seuss: A ​Grincs

Kókuszos-banános (Grincs) pöffeteg

2018. november 30. - KönyvParfé

p1070117_1.jpg

Bár a teljes karácsonyi műsor még nem ismert, lehetetlennek találom, hogy valamelyik csatorna ne tűzze idén is műsorra a Reszkessetek betörőket és a Grincset. Örök darab mindkettő, nem is igazán tudom elképzelni nélkülük  a szentestét, hiszen épp azt hivatottak elmesélni, miért is oly fontos a szeretet ünnepe. No, de most ebben a bejegyzésben nem az otthon hagyott Kevinről szeretnék mesélni, hanem a Grincsről, aki annyira utálta a karácsonyt, hogy úgy döntött, ellopja! Ezt a kis undok, zöld lényt 1957-ben Dr. Seuss találta ki, majd írta és rajzolta meg történetét. A Kolibri Klasszikusok sorában ez már a hatodik megjelent könyve, mely most is Tandori Dezső fordításában, de egy kicsit megújulva mesél a kisebbeknek. 

Nos, mint ahogy már fentebb is említettem, főszereplőnk a Grincs, aki Kikfalvától él északkeletre. Hogy kik élnek Kikfalván? Természetesen a Kik, akik nagyon szeretik a karácsonyt. Ilyenkor énekelnek, finomat lakmároznak, gyertyát gyújtanak, hogy meleg fénnyel ragyogjanak este az ablakok, karácsonyi koszorút készítenek, kiakasztják a harisnyájukat és izgatottan várakoznak. Karácsony reggel a Kik-gyerekek pedig már hajnalban fent lesznek, hogy játszanak, és az egész falu örül és boldog. Viszont a Grincs szerint ez nem boldogság, inkább átok, az ének és a dal pedig lárma. Nem tudni, hogy miért, de szívből utálja ezt az ünnepet.

Lehet, persze, hogy valami csípte a feje csücskét.
Vagy az, hogy a cipője szorította a bütykét.
De ha érdekel titeket, én mit gondolok, íme:
A dolog azért volt így, mert két számmal kisebb volt a szíve!

Teng benne a rosszindulat, fortyog magában, végül egy rémes ötlete támad: ellopja a karácsonyt!
Álruhát ölt, Mikulás-süveget csinál magának és még Makszi kutyát is rénszarvassá maszkírozza, hogy teljes legyen a hatás.

Kapcsolódó kép

Ördögi tervét véghez is viszi, elcsen mindent, amit Kikfalván talál. Begyűjti az ajándékokat, a karácsonyfákat de még a Kik-pudingot is. Ám földbe gyökerezik a lába, amikor meglátja, hogy Kikfalva lakói ajándékok nélkül is boldogan ünnepelnek.

- Talán - gondolta hirtelen - 
A KARÁCSONY mégsem annyi, amit a boltban kapni,
És ajándékot kapni? Valami több a KARÁCSONY,
Ezek szerint... Barátom! Tanultam valamit megint?

Grincs persze tényleg utálatos, igazán sötét lehet a szívében, ha ennyire nem bírja elviselni, ha boldogok körülötte. Szerencsére egy megnyugtató és kedves mese kerekedik ki a végére, melyet jó érzéssel konstatálnak majd a kis olvasók. Az illusztrációk, mint ahogy eddig is megszokhattuk a szerzőtől, most is egyediek és merészek. Imádom, hogy a rajzok fekete, fehér és piros színben pompáznak.
Dr. Seuss, gyerekkönyveinek rímes, verses formáival és mókás figuráival egyedülálló képi világot teremtett. Humoros és dallamos történeteivel a legkisebbeket is képes elvarázsolni, és ahogy az összes meséje, ez a történet is tökéletes önálló olvasásra, hisz a szöveg ritmusossága és a könyv szedése tuti sikerélményt garantál.

Azért szeretem nagyon ezt a történetet, mert pontosan a karácsony lényegét meséli el; hogy az ünnep a szívben terem, és nem a fa alatt. Nem kell nagy és drága ajándék, sem ezer wattos díszkivilágítás, a lényeg, hogy a szeretteiddel legyél és figyeljetek egymásra. Azt hiszem, A Grincs méltán mondható klasszikus mesekönyvnek, hiszen ez az undok, zöld és szőrös figura kellőképpen ikonikussá vált már. Olvassátok és szeressétek ti is, hisz a legboldogtalanabbaknak és legmagányosabbaknak is képes háromszorosára nőni a szíve.

Kókuszos-banános (Grincs) pöffeteg

Szerintem ez egy nagyon mutatós és finom karácsonyi édesség. A fehér porcukorral a tetején olyan, mint egy havas táj, zöld, mint a Grincs, és főszereplőnk hatalmas szíve pedig piros marcipánként jelenik meg a tetején. December 6-tól pedig ismét a mozikba kerül a történet, de ezúttal rajzfilmes feldolgozásban. Azt tanácsolom, miután elolvastad a mesélt, készíts el egy adag sütit, habzsold be, majd irány a mozi!p1070108.jpgp1070115.jpgHozzávalók:

  • 70 g margarin
  • 130 g nádcukor
  • 2 közepes érett banán
  • 90 g kókuszreszelék
  • 240 g liszt (én tönkölybúza fehérlisztet használtam)
  • fél csomag sütőpor
  • csipet só
  • zöld ételfesték gél
  • 100-150 g porcukor
  • piros marcipán

A margarint megolvasztom és elkeverem a cukorral, valamint a pépesre összetört banánnal. Hozzáadom a lisztet, a sütőport, a csipet sót és a kókuszreszeléket. Elkezdem összekeverni, majd apránként színezem az ételfesték géllel. Mindig egy keveset adok hozzá, mert nem akarom, hogy túlságosan haragos zöld legyen a süti. Egy kissé ragacsos tészta lesz a végeredmény, melyet beteszek a hűtőbe legalább 1 órát pihenni.
Ha letelt a idő, kis golyókat formázok a masszából, és alaposan megforgatom mindet az előzőleg átszitált porcukorban. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatom, kicsit lenyomkodom a tetejüket, hogy jobban elterüljenek, majd a 180 °C-ra előmelegített sütőbe helyezem. Kb. 10-12 perc alatt készre sülnek. Figyelek arra, hogy nem szabad kiszárítani, hiszen miután pihentek egy kicsit, akkor válnak tökéletes állagúvá. A külsejük omlós és ropogós lesz, a belsejük pedig puha, illatos.
De nem szabad megfeledkezni a Grincs szívéről sem! A piros marcipánt enyhén porcukros felületen vékonyra nyújtom és kicsi szív alakú kiszúróval formákat vágok belőle. Mindegyik langyos pöffeteg közepére nyomok egyet, majd tányérra helyezem és már fogyasztom is.

adgz5s6.png

A Kolibri Kiadó jóvoltából megújult fordítással jelenik meg a Dr. Seuss legnagyobb klasszikusa, A Grincs. Ennek örömére a Blogturné Klub tíz bloggere bemutatja a Kikfalva közelében élő Grincs történetét, aki szívből gyűlöli a karácsonyt, és emiatt úgy dönt, elrabolja azt.
Tartsatok velünk, ismerjétek meg a szeretet erejét, és játsszatok a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikéért.

NYEREMÉNYJÁTÉK!

Mostani játékunk során felingereljük a Grincset és boldog karácsonyt kívánunk. Nektek csak azt kell kitalálni, melyik blogon milyen nyelven tesszük ezt.
(Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz, a nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a kiküldött értesítőre, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk.)

God Jul!

A turné állomásai:
11.22.    Hagyjatok! Olvasok!
11.23.    Könyv és más
11.24.    Szembetűnő
11.25.    Angelika blogja
11.26.    Olvasónapló
11.27.    Sorok Között
11.29.    Never Let Me Go
11.30.    KönyvParfé
12.01.    Könyvvilág
12.02.    Dreamworld

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvparfe.blog.hu/api/trackback/id/tr8114385780

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása