Bár nemrégiben megjelent hazánkban Rita Falk Franz Eberhofe-sorozatának negyedik kötete, hozzám csak néhány hónapja jutott el a harmadik rész, a Sertésfej al dente. A Télikrumpligombóc és a Gőzgombóc blues után már egészen otthonosan mozgok Niederkaltenkirchenben, ahol természetesen mindig történik valami. Régi ismerősként üdvözöltem újra Wolfit, a kocsmárost, Flötzingert, a "buheráló" szerelőt, Simmelt, a mészárost és természetesen az Eberhofer családot. Franz semmit sem változott az utolsó találkozásunk óta, Nagyi még mindig istenien főz, a házból esténként teljes hangerővel ordít a Beatles, és Leopold ugyanolyan "nyálas disznó", mint ahogy kedvenc zsarunk állítja.
Könyvtárba járni azért is jó, mert olyan könyvekre bukkanhatsz, amelyekről eddig még csak nem is hallottál. Nekem pár hete egy igazi gyöngyszemet sikerült hazavinnem, méghozzá a képregényes szekcióból. Dagobert bácsival először 1992-ben, a vasárnap délutáni Disney mesedélutánok alkalmával találkoztam. Ezek a hétvégi mozizások, gyakorlatilag bearanyozták a 90-es éveimet, bár talán ezzel nem voltam egyedül. Nálunk az egész család ott kucorgott a kanapén, várva, hogy elkezdődjön a tévében egy újabb kaland. Hol Zorró, hol Balu kapitány volt a kedvenc, na meg persze a Kacsamesék, vagy más néven a Ducktales. Imádtam Dagobert bácsi és a többi kacsa történetét, pláne, hogy megelőzte mindig egy dallamtapadós főcímdal.