Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

KönyvParfé

Kiss Ottó - Orosz Annabella: A ​piros tengeralattjáró

Vaníliás krémmel töltött palacsinta csokiöntettel és friss gyümölcsökkel

2021. szeptember 11. - KönyvParfé

1_37.jpg

Mi kell egy jó meséhez? Először is végy két kíváncsi gyereket, egy pörgős nagymamát, egy mindent megjavító és feltaláló nagypapát, egy hordóból eszkábált piros tengeralattjárót, a végtelen tengert, hatalmas bálnákat, eszkimó barátokat és persze rengeteg palacsintát. És az sem baj, ha szerepel benne egy macska és egy jegesmedve is! Nem semmi hozzávalók, ugye? Márpedig a népszerű, József Attila-díjas ifjúsági író, Kiss Ottó legutóbbi gyerekregényében az összes összetevő megtalálható!

A piros tengeralattjáró első fejezeteiben egy idilli kép bontakozik ki előttünk. Naná, hogy idilli, hiszen milyen lehet egy gondoskodó, csupa szív, kissé hiperaktív nagyi (Turbó mama), aki bármikor, pillanatok alatt terülj-terülj asztalkámat rittyent a kisunokának, és annak legjobb barátjának? Mindeközben nagypapa az asztal mellett újságot olvasgat, orrára biggyesztett szemüveggel, kényelmes mamusszal a lábán.

Nyugalom van. Nincsenek kütyük, nem csöng a telefon, nem pittyeg semmilyen kijelző, hogy sms érkezett, csupán játék van és fantázia, mely arra ösztönöz, hogy fel kell fedezni új dolgokat. Mert Luca és Dominik pontosan ezt teszik. A két gyerek, egy hatalmas tengeralattjárót szeretne építeni, de még nem bontakozott ki egészen a terv. Luca dédapja tengerész volt, a kislány talán tőle örökölte kalandvágyat. Csupán csak egy fénykép maradt utána, és a kép hátulján két varázsige olvasható. Az egyik egy felélesztő, a másik egy felnagyító varázsige, amelyek fontos szerephez jutnak a történet során. Csak arra kell rájönni, hogyan kell ezeket a mondatokat működésre bírni...

Eleinte nehezen akar összeállni a tengeralattjáró-projekt, szerencsére Beton tata MacGyver ügyességével dobja össze egy régi hordóból a vízalatti járművet. Milyen jó a kert végében álló műhely, ahol sok-sok haszontalan, de Beton tatának azért hasznos, bármikor és bármire felhasználható csodakacat található! Na meg persze a szuperbeton, az igazi csodaszer, amellyel mindent el lehet készíteni és mindent meg lehet javítani.
A kis piros tengeralattjáró extrákkal felszerelt, szépen tud közlekedni szárazföldön is, és ami a legfontosabb, elég tágas. Hatalmas szegeket kalapálnak a hordó két oldalába, hogy fel tudjanak mászni a tetőajtóhoz, ezért elkeresztelik SÜN-nek, majd a csapat elindul a tengerhez. A legénység tagjai a következők: nagyi, nagypapa, a két gyerkőc, egy torkos cica, valamint Luca kedvenc fehér plüsskutyája, Pamacs.

S mint ahogy családi nyaraláskor szokás, alaposan felkészülnek az útra. Visznek rengeteg enni- és innivalót, nyári holmikat, de azért nem árt felkészülni a csípős, hideg időre is.
Egy éjszaka sátorban alszanak, ahol az egerek kiszagolják a sajtkészletüket, később egy romos kastélyban egy macskaszem ijesztgeti őket, és a denevérek lakta kempingre sem lehet előre felkészülni. De ez nem szegi kedvüket, hiszen milyen jó új embereket megismerni és távoli helyeket felfedezni!
Egy bálna segítségével eljutnak egészen Grönlandig, ahol is Luca dédapukáját a bálnák megmentőjének tartják és nagy tisztelet övezi.
Végül eszkimó barátokat is szereznek a messzi északon, ahol is megmutatják az inuitoknak, milyen finom a magyarok palacsintája.

Kalandjuk során rengeteget tanulnak a világról, egymásról és legfőképp önmagukról. Luca lassan rájön, hogy fontos a csapatmunka és érdemes együttműködni másokkal. Együttes erővel könnyebb elérni a célokat, és amikor összejönnek a dolgok, a közös öröm is jobban esik.

A kötet a Betűtészta Kiadó gondozásában jelent meg. A piros tengeralattjáró egy egész Földet átszelő nem mindennapi kaland, melyet már óvodáskorú gyerkőcöknek is meleg szívvel ajánlok. De jó választás lehet kezdő olvasók számára is, mivel a mese rövid fejezetekre tagolt. A színes és roppant szerethető illusztrációk miatt még kedvesebb ez a könyv, ugyanis Orosz Annabella fantasztikus rajzai egyszerűen tökéletesen illenek a történethez.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerek szeresse kézbe venni a könyvet, öröm legyen lapozgatni és nézegetni, ezért az egész oldalas színes illusztrációk, valamint a lapokon megelevenedett helyes karakterek még inkább behúzzák a kis olvasókat. Ennél a könyvnél pedig maradéktalanul igaz, hogy lélek simogató és szemet gyönyörködtető egyszerre.

Csoda könyv ez. Áthatja a béke és a nyugalom. Emellett vicces, de minden harsányság nélkül. Megmutatja a gyerekeknek, hogy a világ milyen szép és hatalmas. Hogy bátornak kell lennünk és fel kell fedeznünk mindent, hiszen annyi gyönyörűség van körülöttünk. És végül is mindenhol vannak kedves emberek, akik a barátaink lehetnek, csak meg kell találnunk az egymáshoz vezető utat. Ez lehet egy kedves gesztus, egy szégyenlős félmosoly vagy épp egy hatalmas tányér lekváros palacsinta.

Kedvenc idézeteim:

Amikor Luca meglátta Dominik szobájában a kis piros tengeralattjárót, tágra meresztette a szemét, figyelte egy ideig, végül rábökött, és azt mondta: - Nekem is kell egy ilyen! Csak sokkal nagyobb! Hogy mindnyájan beleférjünk!

Luca Inuittal lemászott a SÜN-be, hogy megmutassa neki belülről. Dominik összetekert vagy húsz lekváros palacsintát, rátette egy tányérra, megszórta porcukorral, aztán átnyújtotta nekik a tetőajtón, és utánuk mászott.
- Úgy tudom, nálatok nincs tehén, se tyúk - mondta Inuitnak. - Akkor honnan van a tej meg a tojás?
- A halakból csináljuk - felelte Inuit. - A dobozos tejet heringből, a tojást makrélából.
- És a lekvárt? - kérdezte Luca.
- Az eperlekvárt lazacból, a baracklekvárt fókából - mondta Inuit.
- Fókából? - csodálkozott Luca.
Inuit nem bírta tovább, elnevette magát.
- Csak vicceltem - nézett Lucára. - Mindent a hajó hoz. A Hamburg nevű tengerjáró hajó. Egy hónapban egyszer jön erre, olyankor mindenki vásárol, és feltöltik a vegyesboltot is. Éppen holnap reggelre várjuk, szerintem azért volt most mindenki ennyire adakozó kedvében.
- Meg azért is, mert nagyon szeretik a palacsintát - mosolygott rá Luca.
- A ti palacsintátok nálunk igazi ínyencség - nyelte le az utolsó falatot Inuit.

Vaníliás krémmel töltött palacsinta csokiszósszal és friss gyümölcsökkel

Nagyi palacsintatudását nehéz überelni, de azért megpróbáltam én is kisütni néhány csintát. Ám most nem lekvár került bele, mint a könyvben szereplő édességben, hanem vaníliás krémet főztem hozzá. A tálaláskor megfejeltem még egy löttyintés csokiszósszal és került rá némi friss és édes gyümölcs. Mmmm, ezért még az Északi-sarkra is érdemes elutazni...3_37.jpgHozzávalók:
A palacsintákhoz:

  • 350 g liszt
  • fél csomag vaníliás puding
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 ek cukor
  • fél csomag sütőpor
  • 1 tk citromlé
  • 1 csipet só
  • 4 dl szénsavas ásványvíz
  • 2,5-3 dl növényi tej
  • fél dl étolaj

A vaníliás krémhez:

  • 2 bögre szója tej
  • 1/3 bögre nádcukor
  • fél ek vaníliakivonat
  • fél bögre kukoricakeményítő
  • 1/4 bögre szójatej
  • 1/4 bögre margarin

A csokiöntethez:

  • 2,5 dl víz
  • 5 dkg nádcukor
  • 5 dkg kakaópor
  • 1 tk keményítő
  • 10 g növényi margarin
  • rum, rumaroma (opcionális)

A tetejére:

  • eper, málna, áfonya vagy bármilyen gyümölcs, amit szeretsz

Oookééé, a palacsintatészta összeállítását nem nagyon taglalnám. Kimérem a száraz alapanyagokat és összekeverem. A folyékonnyal is ezt teszem, végül a lisztes egyveleghez keverem a hígat. Palacsintasütőt veszek elő és pár csepp olajat hevítek benne. Egy kis merőkanálnyi tésztát öntök a sütőbe és gyorsan eloszlatom rajta a tésztát, hogy egyenletesen elterüljön. Pár perc után megfordítom a palát, majd ha kész, tányérra helyezem és jöhet a következő adag.

A vaníliás krémet már olvashattad a mille-feuille receptnél, de mivel annyira jól bevált, palacsintába is szeretem tölteni. A következőképpen készítem el:
Egy közepes lábasban összekeverem a 2 bögre szójatejet, a cukrot és a vanília kivonatot, majd felforralom. Egy tálkában csomómentesre keverem a kukoricakeményítőt, a maradék szójatejet, és hozzáöntöm a forrásban lévő tejhez. Alacsony hőfokra állítva folyamatosan keverem. Amikor besűrűsödik és pudingszerű állagúra változik, leveszem a tűzről, hozzáadom a margarint, ami néhány másodperc alatt megolvad. Ahogy összekeverem, már látni is, hogy bársonyos, csillogó lesz a krém. Szobahőmérsékleten teljesen kihűtöm, de figyelek arra, hogy letakarjam valamivel, különben hamar bebőrösödik a teteje. Hűtőbe teszem a felhasználásig.

A öntet is szerepelt már korábban, ezzel a recepttel a Márai-Gundel palacsintánál találkozhattál:
A csokiöntethez felteszem melegedni a vizet és a cukrot. Ha már kezd forrni, beleöntöm a kakaóport és a keményítőt, majd sűrűre főzöm. Amikor már jó krémes, leveszem a tűzről, hozzákeverem a margarint és ízlés szerint öntök hozzá egy kevés rumot vagy rumaromát.

Ha minden megvan, már csak a legjobb rész marad hátra. Mindegyik palacsintát megkenem vaníliás krémmel, feltekerem, tányérra helyezem. Meglocsolom a csokiöntettel és megfejelem némi idénygyümölccsel. Ezután már csak az étel eltüntetése marad hátra, amit én mindig boldogan vállalok! :)2_36.jpg5_25.jpg4_28.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvparfe.blog.hu/api/trackback/id/tr2716377828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása