Nagyon szeretem az angol humort, és mióta Agatha Christie regényeit, valamit M. C. Beaton Agatha Raisin című sorozatát olvasom, az angol krimik is a kedvenceim között landoltak. A maihoz hasonló esős, borongós időben jól esik olyan könyvet kézbe venni, amely könnyed és szórakoztató. Ha épp nincs kedvem egy csajos limonádéhoz, akkor fent említett szerzőktől választok, ugyanis szívesen nyomozok és leszek Miss Marple, Poirot vagy épp Agatha Raisin „segédje” egy-egy bűntény felgöngyölítésénél. A könyvtár újdonságai között találtam rá Emily Brightwell Mrs. Jeffries és a halott orvos című regényére, amely színes borítójával, fülszövegével, valamint a szokásostól eltérő kisebb méretével magára vonzza a figyelmet. Szerencsés választásnak bizonyult, mert a megoldásra váró rejtély mellett a szereplők is rengeteget adtak a történethez, az pedig csak hab a tortán, hogy mindez a viktoriánus Londonban játszódik.

A történet főszereplője a talpraesett és csavaros eszű Mrs. Jeffries, aki házvezetőnőként tevékenykedik a Scotland Yardnál dolgozó Witherspoon felügyelőnél. De nemcsak a hölgy, hanem az irányítása alatt álló négytagú személyzet is különös fontossággal bír a regényben, ugyanis titokban segítenek gazdájuknak felgöngyölíteni a megoldásra váró eseteket. Witherspoon nagyon jó gazda, kedves, jószívű, csak épp túlságosan naiv és kissé tompább agyú a többi nyomozóhoz képest. Mrs. Jeffries okos asszony, különösen jó a mozaikdarabkák összerakásában, ezért a háttérben próbálja terelgetni, ügyelve arra, hogy a férfinak halvány lila gőze se legyen róla, mennyi segítséget kap.
A sorozat első részében holtan találják Dr. Slocumot az elegáns orvosi rendelőjében. A jelek szerint gombamérgezés végzett vele, legalábbis az ebédre elfogyasztott levesben lévő mérgező gomba erre enged következtetni. A felügyelő első számú gyanúsítottja a szakácsnő, ám Mrs. Jeffries szerint egyes körülmények meglehetősen rejtélyesek…

Hepzibah Jeffries különleges képességgel bír, tudása abban rejlik, hogy megbíznak benne az emberek. Könnyen megnyílnak neki és olyan dolgokat mesélnek el, melyekbe talán legbizalmasabb barátaikat sem avatnák be soha. Ezt a hölgyet én is azonnal megszerettem, hiszen hétköznapi megjelenése, kissé gömbölyded alakja és az együttérzést tükröző tekintete egy kedves nagynénire emlékeztet.

Ó, muszáj beszélnem a nyomozócsoport többi tagjáról is, hiszen velük együtt lesz kerek a történet: Mrs. Goodge, a felügyelő szakácsnője, aki sosem lép ki a házból, mégis ismeri az összes londoni pletykát, Smythe a kocsis, aki szívesen múlatja idejét éjszakai pubokban, és az ott hallott információk sokszor hasznosak a nyomozás során. Betsy a szobalány, aki mindig szeret fecsegni, végül de nem utolsó sorban Wiggins, a fiatal inas, aki minden héten más hölgybe szerelmes. A csapat eléggé sokszínű, ennek ellenére nagyon kedves karakterek és mindenkit könnyen megkedvel az olvasó.
Azt hiszem ez az igazi erőssége ennek a könyvnek, ugyanis a szereplők, valamint vicces szóváltásaik sokszor megmosolyogtattak.

A bűntényt kicsit másodlagosnak éreztem, és amire eddig még nem volt példa, a könyv felénél már kitaláltam, ki is a tettes. De ezt egyáltalán nem bántam, mert a regény hangulata teljesen magával ragadott. Olvasás közben többször a Csengetett, Mylord? című filmsorozat ugrott be, néhány szereplő külsejét akarva-akaratlanul összehasonlítottam.

A könyv gyorsan olvasatta magát, egyszer csak azon vettem észre magam, hogy az utolsó fejezetnél tartok. Aranyos, szórakoztató, könnyed kis történet, egy csésze forró Earl Grey mellé tökéletes választás. A folytatásra biztosan vevő leszek, kíváncsian várom, milyen bűntény megoldásában jeleskedik legközelebb Mrs. Jeffries és a szuper csapata.

Kedvenc idézetek:

Lady Afton kutyájának butasága közszájon forgott. Annyira ostoba volt, hogy a saját gazdáját sem ismerte meg.

– Nem tudom – csóválta a fejét Smythe. – Szerintem az a két tróger, akikkel ma este beszéltünk, akkor sem ismerné fel, hogy mi az igazság, ha a hátuk mögé lopózna, és jól belerúgna a se.. a sejhajukba – helyesbített gyorsan. – Én még mindig azt hiszem, hogy hazudnak, ahogy a torkukon kifér, és a fa mögött nem bujkált senki.

Mrs. Goodge dünnyögött valamit a teáscsészéjébe. Mrs. Jeffries csak annyit értett belőle: „Tompa, mint a vajkés.”

Gombaleves

Azonnal tudtam, hogy ehhez a könyvhöz csakis gombalevest készíthetek. Természetesen kihagytam belőle a mérgező összetevőket, ugyanakkor arra törekedtem, hogy egy egyszerű, mégis ízletes leves kerüljön az asztalra. Főzés során egy pici mustár került bele, ettől ízre és illatra is egy kicsit pikáns étel lett a végeredmény. 
Hozzávalók:

• 50 dkg csiperke gomba
• 1 nagy fej vöröshagyma
• kevés vaj a hagyma dinszteléséhez
• fél liter alaplé
• só, bors
• kb. 1 tk mustár
• 1 kis doboz tejföl és 1 evőkanál liszt a habaráshoz
• petrezselyem

Apróra vágom a vöröshagymát és egy kevés vajon megfonnyasztom. Hozzáadom a megtisztított és szeletekre vágott gombát, sózom, borsozom és fedő alatt párolom. Amikor a gomba összeesik és levet ereszt, felengedem az alaplével. Amíg felforr, elkészítem a habarást; ehhez a tejfölt simára keverem a liszttel és adok hozzá egy kevés gombás levet. (Erre azért van szükség, hogy ne legyen csomós a leves.) Folyamatos keverés mellett hozzáadom a leveshez, ízesítem egy kevés mustárral, majd még egyszer felforralom. Tálaláskor megszórom aprított petrezselyemmel. Mi most rozskenyérrel fogyasztottuk.