Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

KönyvParfé

Rene Denfeld: Az elvarázsoltak

Minestrone leves

2016. február 04. - KönyvParfé

az_elvarazsoltak.jpgIsmered azt az érzést, amikor egy könyv még napokon keresztül ott motoszkál a fejedben? Amikor egy regény annyira bekúszik a gondolataidba, hogy képtelen vagy szabadulni tőle? Amikor nem sikerül kiverni a fejedből a történetet és úgy érzed, egy ideig nem akarsz másik könyvbe belekezdeni? Mert ez most akkorát szólt, hogy félsz, ezt nem lesz képes más túlszárnyalni. Pontosan így jártam Rene Denfeld Az elvarázsoltak című elbeszélésével. A Fumax Irodalom sorozata szépen indult, számomra a tavalyi év egyik legmeghatározóbb könyvélménye a Tolvajok tele lett. A most hozott regénnyel sem nyúltak mellé, talán ha jelen pillanatban nem februárt írnánk a naptárban, megszavaznám az idei év legjobb könyvének. De ez még picit korai, várok még, hiszen sosem lehet tudni... A könyv valóban kiemelkedő, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az Amazonon és a Goodreads-en ott van az élbolyban, ráadásul a francia Prix irodalmi díjat is bezsebelhette. Emellett még számos jelölést kapott, és bekerült az Amerikai Könyvtárak Szövetsége (ALA) Figyelemreméltó Könyveinek listájára. Örülök, hogy a magyar közönség Kleinheincz Csilla fordításában olvashatja a könyvet, mert el sem tudnék képzelni nála alkalmasabb személyt erre a feladatra.

Ez egy elvarázsolt világ. Más nem látja, csak én.

Így kezdődik a  történet, melynek elbeszélője Arden, aki egy amerikai börtön halálsorának egyik lakója. Várat épít maga köré, legalábbis megteremt egy saját világot a valóságán belül. Sok éve már, hogy nem beszél, magányában társai a könyvek, melyekben képes teljesen elmerülni. A halálsor az a hely, ahová nem jut be fény. Az emberi érintés, egy kedves vállveregetés... és ahol az elítéltek várják a kivégzésüket. A moly.hu oldalon kapott két címkét a könyv: fantasy és mágikus realizmus, melyekkel igazán nem értek egyet. Talán azt mondanám egy pici mágiával van fűszerezve, de nem igazán tudom még most sem eldönteni, hogy ez tényleg igazi varázslat, vagy egy őrült elme képzelgései. De igazából ez lényegtelen, ugyanis a szöveg csodaszép, az a 224 oldal pedig úgy elröppent, mintha csak pár perce olvasnám a könyvet.

Négy szereplő életébe nyerünk bepillantást. Az egyik Arden, aki valamilyen iszonyatos dolgot követett el. A második egy hölgy, aki a halálsoron dolgozik és az a munkája, hogy az elítéltekről minél több információt szerezzen. A feladata, hogy megmentse őket a biztos haláltól. Itt jön képbe a harmadik személy, York aki szintén a halálsoron senyved. A hölgy az ő ügyén dolgozik, bár a férfi nem akarja, hogy megmentsék. Várja, akarja a halált. A negyedik pedig egy bukott pap. Mindegyikőjükről derülnek ki dolgok, a szálak hol összefutnak, hol szétágaznak.

Tetszik, hogy a nem a halálbüntetésre van kiélezve a történet, hanem arra, hogy mindannyian a saját múltunk "áldozatai" vagyunk. Mert akit bántalmaztak, megerőszakoltak, vagy gyerekkorában rendszeresen vertek, hogyan lehet egészséges felnőtt? A múlt meghatározza, hogy milyenek leszünk felnőttként. Azt gondoljuk egy halálraítéltről, hogy biztosan egy szörnyeteg, pedig ő is ember. Vajon aki rosszat tett, rossz embernek is született? Pedig a szörnyeknek is van története.

A könyv hangulata komor, borongós és sok helyen nyomasztó. Az írónő nem mond ki dolgokat, sokszor inkább csak sejtet, magára hagyva az olvasót a képzeletével.  Kis képet kapunk, milyen egy börtön, miképpen alakul a benti hierarchia. Olvashatsz korrupcióról, mindennapos erőszakról és arról, milyen értéke van bent egy emberi életnek. Rengeteg kérdést feltesz, ezek megválaszolását az olvasóra hagyja. De azért szerintem a legfontosabb mondanivalója a könyvnek mégis az, hogy figyelnünk kell egymásra, és valamennyien felelősséggel tartozunk a másikért. Enyhén depresszív hangulatú, így semmiképpen se vedd a kezedbe, ha épp rossz passzban vagy.

Azt hiszem, fontos tudni, hogy az írónő, akárcsak a regényben a hölgy, szintén nyomozó. Az ő munkája is, csakúgy, mint a könyvben szereplő nőé az, hogy a halálsoron várakozó bűnözőkről minél többet megtudjon. Talán ezért is hiteles, mert pontosan tudja, milyen is egy ilyen hely.

Több helyen hallottam, hogy valaki, a gyönyörű jelzővel illette a könyvet. Most őszintén, ha elolvasod a fülszöveget, ez ugrana be róla? Börtön, halálsor, kivégzés, sorozatgyilkosság. Pedig tényleg igaz rá és ha csak ezzel az egy szóval jelölném meg, nem hazudnék. Abszolút kedvenc lett!

A saját példányom köszönöm a Fumax kiadónak. KATT, ha kíváncsi lettél rá, az oldalukon megrendelheted.

Kedvenc idézetek:

Egy örökkévalóságig kucorgok a takaró alatt, mielőtt úgy érezném, hogy a hölgy elég erős, hogy a látványomat elviselje. Egy napon majd meglátja a szörnyek igazi valóját, és nem kérdezi többet, miért látja őket. Nem érzi többé rosszul magát, amiért várakat akart építeni nekik. Még a szörnyeknek is szükségük van valakire, aki valóban meg akarja hallani – és hallgatni – őket, hogy egy napon megtaláljuk a szavakat, amelyek többek dobozoknál. Talán akkor megakadályozhatjuk, hogy a hozzám hasonlóak létrejöjjenek.

A hölgy átgondolja, mit hallott Ardenről – arról, amit tett, amennyire csak az elméje engedi, mielőtt iszonyodva elrettenne. Arra gondol, milyen szomorú, hogy a gyilkosokra emlékezünk és nem az áldozataikra. Mi lenne, ha a világ elfelejtené Hitlert, és inkább az áldozatok nevére emlékezne? Mi lenne, ha az áldozatokat tennénk halhatatlanná?

Azt mondogatom magamnak, hogy ugyanolyan sejtekből épülök fel, akár maga az élet, még ha tévedés vagyok is.

Milyen különös, hogy a halottak többet nyomnak, mint az élők. Az ember azt gondolná, épp az ellenkezője az igaz, de nem. Azt hiszem, azért van ez, mert a lelkek könnyedséggel és fénnyel töltik meg a testeket. Amikor a lélek távozik, a testnek nem marad semmije, és kétségbeesetten szeretne visszatérni a földbe. Ezért olyan súlyos.

Minestrone leves

Talán érdekesnek gondolod az ételválasztásom, de rögtön elmagyarázom miért készítettem ezt a könyv mellé. A bukott pap és a hölgy, amikor először beszélgetnek hosszabb ideig egymással, egy levesen osztoznak meg. Ebben a beszélgetésben sok minden kiderül mindkettőjükről, bepillantást engedve egymás történetébe és lelkébe. Ezáltal mi is közelebb jutunk a miértekhez. Ez a könyv rávilágít arra, hogy aki képes borzalmakat elkövetni, még nem jelenti azt, hogy ilyen gondolatokkal született. Figyelni kell egymásra, és talán ez a gyerekekre hatványozottabban érvényes. A családi közös ebédek jutnak eszembe erről a levesről. Amikor mindenki az asztal köré kucorodik és megvitatásra kerülnek az élet nagy dolgai. Mert néha egy tányér leves is rengeteget adhat, képes felmelegíti a lelket.
A minestrone leves egy tartalmas olasz leves. Nincs hozzá konkrét recept, ugyanis Olaszország minden területén és minden évszakban másképpen készítik. Van ahol fehéren készül, máshol a káposztára esküsznek, és egyesek pestóval ízesítik. Mások szerint felkockázott baconnel az igazi, vagy a füstölt sonka levére teszik a voksot. A lényeg, hogy egy nagyon ízletes és finom leves, még ha most konzerveket használtam is ez elkészítéséhez. Várom a nyarat, mert ugyan belekerült a kedvenc levesek jegyzékembe a minestrone, azért a friss hozzávalóknak nincs párja.

elvarazsoltak_05.jpg

Hozzávalók:

  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 közepes szál répa
  • 1 kicsi fej zeller (Szárzellerrel is helyettesítheted.)
  • 1 közepes cukkini
  • 1,2 liter zöldségleves alap
  • 1 kis dobozos sűrített paradicsom
  • 1 doboz darabolt paradicsom konzerv
  • 1 konzerv bab
  • 1 nagy marék tészta
  • 2-3 evőkanál olívaolaj
  • só, bors
  • oregánó, bazsalikom

2-3 evőkanál olívaolajat hevítek egy nagy lábosban, beledobom az apróra darabolt vöröshagymát, a felkockázott zellert és répát, majd 10 percig dinsztelem őket. Utána hozzáadom a falatnyi darabokra vágott cukkinit, a zúzott fokhagymát. Kicsit pirítom, majd hozzáöntöm a darabolt paradicsomot és a kisdobozos sűrített paradicsomot. Felöntöm a 1,2 l zöldséglevessel és fedő alatt 12-15 percig főzöm. Ezután belemegy egy nagy marék tészta, a szárított bazsalikom és az oregánó. Amikor a tészta már majdnem kész a leveshez adom a lecsepegtetett babkonzervet. Óvatosan keverve hagyom felforrni pár percig és kész is!

Őszintén bevallom, hogy pestós pirítóssal ettem, de mire a fotózáshoz értem, addigra elcsábultam és befaltam az illatos, ropogós kenyereket.... feloldozást kérek! :)
Az olaszok tálaláskor reszelt parmezánt szórnak a forró leves tetejére. Legközelebb ezt is pótolom!

elvarazsoltak_11.jpg

elvarazsoltak_14.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvparfe.blog.hu/api/trackback/id/tr458330314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lulma 2016.02.04. 21:11:03

Tetszett a levesválasztás és a hozzáfűzött magyarázat. A munkahelyemen együtt ebédelünk a kollégákkal. A legtöbben ugyanazt esszük, mert a kerület dolgozói kedvező áron igénybe vehetik a helyi étkezést. Az ebéd az egyetlen, amikor már mindenki örül, hogy szusszanhat, kifújhatja magát, már túl vagyunk a nap felén... Akkor már nincsenek viták, egyetértünk, figyelünk egymásra és beszélgetünk. Olyan jó így körbeülni az asztalt és megosztozni egy tál levesen :)
A könyv meg... az egy csoda!!!

KönyvParfé 2016.02.05. 13:53:21

@Lulma: Egyetértek! :) Mindenben. :)
süti beállítások módosítása