Gyerekkönyvtárosként elfogult vagyok a kis tudósokkal szemben. Szerintem te is ismered azt a típust, aki álmából felkeltve is megtudja mondani, hogy hány kilométer per órás sebességgel fut a gepárd, milyen hosszú lehetett a Mamenchisaurus nyaka, vagy hogy milyen formájú tojásokat raknak a tojásrakó cápák. Amikor belelapoztam Nick Crumpton Minden, amit a miniszörnyekről tudtál, hamis című ismeretterjesztő könyvébe, ők jutottak eszembe. Mert ezek a mindenre kíváncsi kis szivacsok ezt a könyvet egyszerűen IMÁDNI fogják!

Úgy képzelem, amikor Bajzáth Mária és Ónya-Oláh Dóra először vették kezükbe a nyomdából frissen kikerült közös könyvüket, az Erdők-mezők népmeséit, Madách Imre juthatott eszükbe, amikor Az ember tragédiájában leírta: "Be van fejezve a nagy mű, igen." Mert ez egy remekmű lett, ráadásul kívül-belül csodálatos.
A kötet Magyarország varázslatos növény- és állatvilágát mutatja be, így talán érthető, hogy a megjelenése március 21-ére lett datálva, az Erdők Nemzetközi Napjára. Ha van olyan, hogy hiánypótló irodalom, akkor ez az, ugyanis arra hivatott, hogy a 21. század emberének megmutassa, mennyire sokszínű a természet, mennyi örömet tud okozni és milyen fontos, hogy harmóniában éljünk vele.

Frida Kahlo egyszer azt mondta, hogy életében két súlyos balesetet szenvedett: az egyiket egy busz okozta, a másikat Diego, aki elrabolta a szívét. Kétségtelen, hogy kettejük története mindent elsöprő és szenvedélyes volt. Hosszú évekig szerették, néha pedig gyűlölték egymást, de kapcsolatuk a mai napig inspiráló lehet bárki számára.
Claire Berest Frida szerelme című életrajzi ihletésű könyvében nem írt semmi újat vagy meglepőt Fridáról és Diego Riveráról, mégis megmutatta a festőnő egy másik arcát. Mert mindenki fejében él egy Frida Kahlo, aki erős és bátor, de ott a másik oldala is, az érzékeny, szerelemre éhes nő. 
A regények általában a temperamentumára és a benne rejlő élni akarásra fókuszálnak, de szerintem ennél sokkal több volt. Claire Berest megpróbálja az összes színt megmutatni, mellyel feltérképezhetjük ezt a nem mindennapi nőt. Mert Frida Kahlo élete tele volt színekkel.

Frida Kahlo életéről már számtalan könyv íródott. Érdekes, hogy bár a 20. század egyik legemblematikusabb alkotója volt, népszerűsége mit sem csökkent. Sőt! 2002-ben, miután Salma Hayek főszereplésével játszani kezdték a mozik az életéről szóló filmet, a Frida-láz még inkább felerősödött; most pedig már festményei és arcképei köszönnek vissza ránk különböző méretű táskákról, pólókról, bögrékről. Trendivé és a tömegkultúra részévé vált, mindeközben harcos, büszke és erős nőként látjuk, valamint a nőiség és a női szenvedés jelképeként tekintünk rá. Hatása erőteljesen túlmutat a művészetek kedvelőin, így jogosan tehetjük fel a kérdést: vajon mi lehet a titka? Hogyan lehet, hogy sikere a mai napig töretlen? Caroline Bernard a Frida Kahlo és az élet színei című életrajzi ihletésű regényében méltón és hűen ábrázolja ezt a fantasztikus nőt, megmutatva Frida életének fontosabb mozzanatait, és azt, hogy mennyire rendkívüli asszony volt.

Úgy örülök, ha ráakadok egy borzasztóan jó könyvre. Anna Kemp és Sara Ogilvie mesekönyve, a Zozó, a magányos szörny pedig nemcsak, hogy kedves történet, de még szép is.
De hát nézd meg ezt a borítót, hát nem fantasztikus? És még belülről nem is láttad, pedig az aztán zseniális!
Úgy látszik a gyengéim lettek a kedves szörnyek, hiszen az oldalon olvashattál már Shrekről és Varacskáról is. Most meg itt van Zozó, ez a melák, lila színű figura, aki inkább emlékeztet egy vajszívű nyugdíjas rockerre, mint egy félelmetes fenevadra.

Bár nemrégiben megjelent hazánkban Rita Falk Franz Eberhofe-sorozatának negyedik kötete, hozzám csak néhány hónapja jutott el a harmadik rész, a Sertésfej al dente. A Télikrumpligombóc és a Gőzgombóc blues után  már egészen otthonosan mozgok Niederkaltenkirchenben, ahol természetesen mindig történik valami. Régi ismerősként üdvözöltem újra Wolfit, a kocsmárost, Flötzingert, a "buheráló" szerelőt, Simmelt, a mészárost és természetesen az Eberhofer családot. Franz semmit sem változott az utolsó találkozásunk óta, Nagyi még mindig istenien főz, a házból esténként teljes hangerővel ordít a Beatles, és Leopold ugyanolyan "nyálas disznó", mint ahogy kedvenc zsarunk állítja.

Biztos vagyok benne, hogy Rick Riordan, a görög mitológia istene. Ezt a címet már senki sem veheti el tőle, hiszen az Olimposziak-sorozat óta tudjuk, hogy a mítoszok érdekes(ebb)ek és viccesek - persze csakis az ő előadásában. Minden egyes könyve kész felüdülés, a történetek végére általában megfájdul a hasam a sok nevetéstől.
Nos, a múlt héten a görög istenekről olvashattál egy rövid értékelést, most a Percy Jackson görög hősei című kiegészítő kötetet hoztam. Azt hittem, Riordan már nem tud újat mutatni, de tévedtem. Ez a pasi egy zseni!