Ha kedvenc festőt kellene mondanom, akkor egyértelműen Henri de Toulouse-Lautrec áll nálam a dobogó legfelső fokán. Ez a szerelem örök és megmásíthatatlan, de azért szeretek mindent, amely az impresszionizmushoz és a posztimpresszionizmushoz köthető. Marta Molnar regénye A napraforgók titkos élete pont azokkal a pontokkal operál, melyeket annyira kedvelek. Megjelennek könyvében a 20. század nagy festői, bár leginkább Vincent van Gogh életébe és zseniális művészetébe tekinthetünk be. Emellett főszerepet kap két erős nő, valamint egy száz éves családi titok is. A regény a Libri Kiadó gondozásában és Hoppán Eszter fordításában olvasható.

Joanna Quinn debütáló regénye A Bálnacsont színház, finoman szólva is figyelemreméltó. És itt most nem csak a közel 600 oldalára és a csodás borítójára gondolok, hanem arra a lassú folyású, évtizedeket átölelő történetre, amely megbújik a lapok között. Hiába vaskos könyv, nem sikerült kifognia rajtam. Behúzott, én pedig hagytam magam elmerülni ebben a Seagrave család két nemzedékét végigkísérő mesében. Szépen megírt, különleges, lüktető darab, melynek szereplői és helyszínei biztosan sokáig az olvasóval maradnak. 

David Benioff, David Benioff... a név talán ismerős lehet; ha máshol nem, a Trónok harca sorozat kapcsán hallhattál róla. Ez a fiatalember ennek a sikeres tévésorozatnak a producere és forgatókönyvírója, emellett New York Times bestseller díjnyertes, és közel negyven országban adták ki a regényét. 2001-ben jelent meg a The 25th Hour című könyve, mely szintén nagy sikert hozott, a történetet meg is filmesítették. Hazánkban Az utolsó éjjel címet kapta az írott és a vetített verzió is.
Akkor foglaljuk össze, mit tudunk. Van egy tehetséges palink, aki remek író és ha követed az HBO adaptációjában készült A tűz és jég dala sorozatot, akkor rájössz, hogy csalhatatlan az ízlése. Most meg idetolja elénk a Tolvajok telét, melynek már a története sem mindennapi és mindezt olyan egyszerűen és  bravúrosan tálalja, hogy a részletes leírásokkal és a keserédes humorral kombinálva, különleges csemege. Már itt vagyunk az év végi finisben, ezért talán nyugodt szívvel állíthatom, hogy ez volt a 2015-ös évem egyik legkimagaslóbb olvasási élménye. Fergeteges!

Haragszom Böszörményi Gyulára. Nagyon, de nagyon! Mindig megfogadom, hogy soha, de soha nem kezdek bele egy olyan sorozatba, amely még nem ért véget. Ifjabb koromban már a Harry Potter kötetek várása is valódi kínszenvedés volt. De most tényleg, ha valami jó, szívesen olvasnál róla, akkor miért kell még egy teljes évet várni a folytatásra? Embert próbáló feladat… A Potter fiúból nem okulva, belekezdtem a Trónok Harcába. George R. R. Martin igazán ért ahhoz, hogyan kell megfogni egy olvasót. Imádom! De még milyen messze van a történet vége… Néhány hete a kezembe akadt Böszörményi Gyula Leányrablás Budapesten című könyve. Komolyan elgondolkodtam rajta, hogy valóban nekikezdjek-e, hiszen a borító tetején ez áll: Ambrózy báró esetei I. Gondoltam is magamban: No, engem aztán nem húznak csőbe! Még egy folytatásos könyvbe biztosan nem kezdek bele! A történet nagyon érdekesnek tűnt, de ami a legjobban vonzott, az a borító. Valami csodálatos! (Ez az egyik vesszőparipám, mert szinte mindegyikben találok valamit, ami elrontja az összképet.) Vagy egy órát agonizáltam felette, végül beadtam a derekam és hazavittem. Természetesen már útközben neki kezdtem és ahogyan vártam is, rögtön beszippantott a történet. Néhány óra alatt megettem az egészet, aztán csak ültem, néztem ki a fejemből és elkezdtem haragudni az íróra. Hát lehet ilyet csinálni? Akarom a folytatást, de most és azonnal!