Hunyd le a szemed és gondolj valamire, amit nagyon szeretnél. Mire vágysz a leginkább? Mi az, amiért bármit megadnál? Van olyan dolog az életedben, amit feláldoznál ezért az álomért? Mindannyian éreztük már azt, hogy annyira vágyunk valamire, hogy az már szinte fáj. Te meddig mennél el, hogy a legbensőbb kívánságod teljesüljön? És mit tennél, ha ez az áldozat túlságosan nagy lenne, de erre csak később eszmélnél rá?
Tavaly jelent meg az Agave Könyvek gondozásában és Ballai Mária csodálatos fordításában V. E. Schwab Addie LaRue láthatatlan élete című könyve, mely pontosan ezeket a kérdéseket boncolgatja. A regény 2020-ban a Goodreads olvasói szavazatai alapján elnyerte a legnépszerűbb fantasy címet. Noha én nem aggatnám rá a klasszikus értelembe vett fantasy jelzőt, vitathatatlan, hogy megérdemli a figyelmet.
Akármelyik Rick Riordan regény kerül a kezembe, mindig könnyesre röhögöm magam rajta. Bírom, ahogy a pasi ír, és ahogyan a görög mitológiát tálalja az ifjúságnak – bár kortól függetlenül bárki jókat derülhet rajta. Érthetően, olvasmányosan és hihetetlenül humorosan adja elő a történeteket, én pedig minden egyes alkalommal jókat nevetek olvasás közben. Nemrégiben jelent meg a
Akik otthonosan mozognak a számítógépes játékok világában, bizonyára jól ismerik a Dishonored című lopakodós játékot, amely nemrég regényalakban is elérhetővé vált. Hazánkban az
Nagyon örülök, hogy a Blogturné Klub nyári retro turnéjában helyet kapott ez a könyv is, mert az egyik kedvenc sorozatom első kötete. Minden benne van, amit annyira szeretek: viktoriánus kor, urban fantasy, steampunk, vérfarkasok, vámpírok, érdekes technikai leírások, szerethető karakterek, kotnyeles vénkisasszonyok, egy mogorva alfahím, nyomozás és az izgalmak mellett rengeteg humor. Ó, és majdnem megfeledkeztem egy különleges napernyőről, akarom mondani parapléról, amely ugyancsak fontos szerepet játszik a történetben. Gail Carriger Napernyő Protektorátus című sorozatát tényleg vétek lenne kihagyni! Lássuk is, miről szól az első kötet, a Lélektelen.