Jessamine Chan Jó anyák iskolája című disztópiája finoman szólva is földre küldött. Erős könyvnek tartom, nálam benne van az idei 5 legjobb olvasásaimban, ugyanakkor annyira nehezen haladtam vele, hogy hetekig húztam a befejezését. Rengeteg kérdést feltettem magamnak, miközben fejezetről fejezetre haladtam. Többek között azt, hogy milyen egy jó anya? Lehet skálán mérni az anyaságot? És vajon ebben a fiktív jövőben játszódó világban, melyet az írónő lerajzolt, lehet-e jó, vagy inkább maradhat-e jó egy anya? 
A kötet nemrégiben jelent meg a 21. Század Kiadó gondozásában és Török Ábel fordításában.

Szerinted milyen a jó disztópikus regény? Szerintem akkor üt igazán, amikor nincs benne természetfeletti szál, sem véres akciójelenet. Legyen érdekes és hitesse el velem, hogy ez bármikor megtörténhet; hogy akár holnap is erre a sorsra juthat a világ. Margaret Atwood A szolgálólány meséje című kultuszregénye pontosan ilyen. Úgy is mondhatnám, ez egy „feminista rémálom”, de az a helyzet, hogy ez a borzalmas vízió a jövőnkről, túlságosan emlékeztet a mai társadalmunk egyes aspektusaira.
A Booker- és Arthur C. Clarke-díjas kanadai írónő regénye több mint egymillió példányban fogyott el világszerte, számos színházi és filmes feldolgozás után idén tévésorozatot is készítettek belőle. Ennek apropóján a Jelenkor Kiadó egy nagyon szép és igényes kiadással örvendeztetett meg bennünket.

Ezt a trilógiát még tavaly kivégeztem. Mint a Segítséggel, ezzel is úgy voltam, hogy sokszor a szemem elé került, de valahogy sosem éreztem késztetést arra, hogy a kezembe vegyem. Visszariasztanak mostanában a folytatásos regények. Ha most kezdek bele egy új sorozatba, akkor rengeteget kell várni a következő részig, míg ha egyben viszem haza a könyvköteget, hamar befalom és végül képes megülni a gyomromat. Pont, mintha egyben bekanalaznék 4 pohár parfét! Becsömörlök tőle és nem élvezem annyira az ízeket. A jó könyvet lassan érdemes olvasni, ki kell élvezni sorról sorra a történetet. Patrick Ness könyvét egy kedves ismerősöm ajánlására mégiscsak a kezembe vettem. Mennyire jól tettem!

Nehéz erről a könyvről beszélni, mert rengeteg érzelmet ébresztett bennem. Ha azt kérdeznéd, tetszett-e, nem lehet egyszerűen válaszolni erre, hiszen a zseniális és a fantasztikus kifejezés sem írja le teljesen. Tipikusan az a fajta könyv, ami a letehetetlenek közé tartozik. Csak olvasod és olvasod, majd egyszer csak azt veszed észre, hogy vége.

A történet egy gyarmatbolygón játszódik, ahol egy vírus megfertőzte a telepeseket. El tudod képzelni, hogy mindenkinek hallod a gondolatait? És azt, hogy mások a Te fejedbe is belelátnak? Nincs privát szféra, mindenki hall mindent, még az állatokat is. Nincs szűrő, nincs kontroll, csak a gondolatok és válogatás nélkül hömpölyög feléd mások Zaja!  Ebben a világban nő fel Todd, a főhős, aki Prentissvárosban él. (Furcsa, hogy ebben a közösségben nincsenek nők, de ennek a történetére csak később derül fény.) Az első kötet elején épp arra vár, hogy férfivé váljon, mert ő a legfiatalabb a városban. Egy nap a mocsárban bolyong, amikor olyat hall, amit még soha: csöndet.