Elolvastam egy horror könyvet.
Igen.
Én.
Egy horrort!

Mostanában rengeteg gyerekkönyvet, meg csajos olvasnivalót vettem a kezembe, már az idejét sem tudom, mikor merültem bele valamilyen majrézós történetbe. Úgy éreztem, ideje egy kis kitérőnek. A két legutolsó hidegrázós élményem a Jurassic Park és Drakula gróf rémtettei, persze ez utóbbi inkább egy lájtos rémtörténet, horrorhoz vagy thrillerhez köze sincs. Stephen Kinget szeretem, bár az ő írásai közül a misztikus vonal jön be jobban, azok is eléggé megborzolgatják az idegeimet. Alapjában nem vagyok oda ezért a műfajért. Ha filmet kell választanom, biztosan messzire elkerülöm, helyette jöhetnek az idióta romantikus vackok, az akciók, na meg a sci-fik. Emlékszel még, hogy műfajismeret órán mit tanultunk a horrorról? Latin eredetű szó, azt jelenti, iszonyat, rémület. A főhős pedig mindig valamilyen borzalommal néz szembe. Nem hangzik valami bizalomgerjesztően, mi? Ehhez persze hozzájárulhat egy kis vér, néhány leszakadt testrész, imitt-amott pár belsőség, és a félelem. A félelem, ami fokozatosan körbevesz és pszichésen szép lassan hatni kezd rád. Kíváncsi voltam milyen lehet könyvben egy igazi, kőkemény horror. Vajon mennyire ijesztő?
Nick Cutter Mélység című könyvét Tillinger Zsófia fordításában október közepe óta olvashatja a hazai közönség. Én amatőr vagyok a témában, de miután a műfaj hozzáértői meg a laikusok is csupa jó kritikával illették, gondoltam, egy életem, egy halálom, lemerülök a Mariana-árokba!

Kiskoromban - és most is - nagyon oda voltam a Benetton reklámokért. Sokan polgárpukkasztásnak és provokatívnak vélik, nekem mégis tetszik, hogy annyira sokszínű plakátokat készítenek. Persze nem csak a ruhák és a színes kiegészítők látványa ragadja meg a figyelmem. De nem ám! A jelmondatuk, üzenetük egyszerű: az eltérő népek és kultúrák egymás iránti toleranciája fontos! 
A képeik között férfiak, nők, idősek, fiatalok, teltek, soványak egyaránt szerepelnek. Csupán annyi a különbség, hogy a bőrük színe egy kicsit más. Bevallom őszintén, engem elvarázsol ez a sokszínűség.

De mi van a kisebbekkel? Te hogyan mesélsz a gyerekeknek arról, hogy miért különbözünk ennyire egymástól? Minden ember egy, még ha a bőrük színe nem is egyforma. Minden embernek van szeme, keze, füle, lába. Mindenki lát, hall, tapint, szeret. Mindenkiben ott a motor, mely az egész testét mozgatja. Még ha sok mindenben különbözünk is, az egységes szeretet nyelvét értjük, ismerjük. Igaz, ki jobban, ki kevésbé; attól függően, mennyi szeretetet kapott. Hogyan mondod ezt el egy 5-8 éves kisgyereknek? A kisebbek már az oviban megtapasztalják, hogy mennyiféle ember él a Földön és ezt Böszörményi Gyula írása nagyon jól visszaadja. Csodálatos az ember és hiába különbözünk, mégis mindenki egy és mindenkit lehet szeretni. Ez a téma pedig napjainkban igencsak aktuális.

Szegedi Katalin illusztrációival kiadatni egy könyvet, mindig biztos siker. Ennél a könyvnél viszont igazán szerencsés az illusztrátor-író párosítás, hiszen G. Szász Ilonáról szintén elmondható, hogy képtelen rosszat alkotni. Erre bizonyíték A Mindentvarró Tű és Cókmók, a morgolódó szekrénymanó című könyvei. Kettejük közös munkájából született meg az Álomszövő Pendula, melyről nyugodt szívvel mondhatom, méltó helyen lesz a gyerekek könyvespolcain. Mikor kézbe veszed, már a borítóról tudod, hogy valami jó vár rád, ha kinyitod. Nagyon szeretem ezt a levendula színt és ott van rajta Pendula, ahogyan szemét lehunyva, nyugodt, egyenes tartással és mosolyogva ül. De nem akárhol! A felhők tetején. Úgy látom, épp szövi az álmokat, erre utal a hálóba beúszó piros halraj. A lányhoz úszva, majd továbbhaladva szívekké alakulnak, végül HUSS! madár alakban tovaszállnak. Pendula rézvörös haját meg-meglebegteti a szél, fején pedig ott a nélkülözhetetlen sárga kalap. Körüllengi egy kis franciás báj, a hosszú kezek és lábak kecsességet sugallnak, ugyanakkor az egész képen érződik a teljes nyugalom és harmónia.