Nem tudom, hogy létezik-e olyan paradicsomszósz, spagetti, vagy konzerv babfőzelék, melynek csomagolásán Bud Spencer feje virít, de ha lenne, én biztosan csak azt venném. Ennél nagyobb garancia nem lehet egy terméken, nem igaz? A Bud Spencer filmek mindannyiunk számára ismerősek, hiszen mindenki látott már legalább egy-két olyan spagetti westernt, ahol ez a két díszpinty – Bud Spencer és Terence Hill – a főszereplők. Nem tudom, hogyan csinálták, de ezek a filmek a mai napig kortalanok. 0-99 évesig bárki jót derül a tévé előtt, ha meglátja őket. A filmek megunhatatlanok és a poénok még mindig ott ütnek, ahol kell. Budot sosem féltjük, mert pontosan tudjuk, hogy minden helyzetből kibunyózza magát, még akkor is, ha többszörös túlerővel áll szemben. Néha káromkodik, és pofozkodik is, de én elnézem neki, mert mindezt viccesen adja elő. És ezt mindig a jó ügy érdekében teszi! Azt is mondhatnám, hogy ő egy igazi szuperhős, csak szupererő nélkül. Vagy mondhatom szupererőnek azt, ha valaki olyan csattanós pofont tud odasózni, hogy attól métereket repül a másik?
Elmúlt a Húsvét, és sok kisgyerek örülhetett a locsolkodásért bezsebelt ajándékoknak. Manapság már nem csak a tojás, a narancs és a csoki a sláger, hanem a könyvek is. Ilyenkor a könyvkiadók kisebb-nagyobb akciókkal készülnek, olcsóbban juthatunk hozzá vidám, foglalkoztató könyvekhez, mondókás leporellókhoz, vagy kifestőkhöz. Természetesen a fő téma a tavasz, a megújulás és a nyuszik! Valamilyen nyuszis bejegyzést szerettem volna az ünnepre való tekintettel, aztán arra az elhatározásra jutottam, hogy nem leszek ennyire elcsépelt. Ha már nyuszi és mese, akkor nálam az első helyen Beatrix Potter tündéri figurái állnak. Most kivételesen nem a meséiből válogattam, hanem egy életrajzi ihletésű regényt ajánlok.
Most Andersent hoztam el Neked, m
se, ez egy ízig-vérig romantikus történet! Azt is mondhatnám rá, hogy csajos könyv, de közben klasszikus és egy picit történelmi is. Látod? Erre a regényre sem lehet csak egy jelzőt ráaggatni! És tudod, hogy mi a legfurább? Nem nagyon láttam kis hazánkban olyan könyvespolcot, ahol ne lenne megtalálható ez a könyv, de még olyan antikváriumban sem jártam eddig, ahol nem akadt belőle 2-3 példány. Na, ezt nevezem én örök klasszikusnak! Több száz kiadásban találkozhatsz vele szerte a világon, nem beszélve az évek alatt számtalanszor újragondolt könyvborítóiról. Nálam kétféle is megtalálható a szekrényemben. Anyukám szintén két másik példányt birtokol. Megbújva, lapulva, de itt élnek köztünk, arra várva, hogy kinyissuk őket!
A bejegyzések könyvajánlásai között sokféle műfajjal találkozhatsz. A címkék megadásával próbálom feltüntetni, hogy milyen kategóriába sorolhatóak, de összeszedtem egy csokorral, hogy érthetőbbek legyenek ezek a kifejezések. Természetesen a teljesség igénye nélkül sorolom fel a fajtákat, hiszen irodalmi műfajnak minősül az adoma, a prédikáció, de még a sírfelirat is. Itt viszont egyikkel sem fogsz találkozni, így a nálam legtöbbet előforduló könyv típusokat sorolom csak fel. De nem ilyen egyszerű ám a helyzet! Nem sok könyv sorolható be csak és kizárólag egy kategóriába, hiszen attól, hogy valami fantasy, még lehet romantikus. Vagy éppúgy lehet egy könyv disztópia, ahogyan ifjúsági regény is. Vannak átfedések, de azért próbálom leírni, hogy ezekre a műfajokra melyek a legjellemzőbb tulajdonságok. 1. óra indul!
Valaki azt mondta, hogy ha egy kisgyerek elkezd félni a sötéttől, az azt jelenti, hogy fejlődik a képzelete. Nem tudom, Te hogy vagy vele, de az én képzeletem akkor folyamatosan fejlődik. Nem igazán szeretek sötétben lenni, kiskoromban pedig még ijedősebb voltam. Gyerekszemmel azt gondoltam, hogy a sötétség elrejt, elfed dolgokat. Ezért is volt könnyű elképzelni, hogy szörnyek, mumusok és más ijesztő lények jöhetnek elő az ágyam alól, vagy a szekrény mögül. Gondolj csak bele! Micsoda alakja van egy állólámpának a sötétben! És még nem is beszéltem a vállfára akasztott fehér ünneplős blúzról, ami a komód oldalán lógott néha. Pont úgy nézett ki, mint egy felém repülő szellem. Brrrr!
Valami klasszikus történetet kerestem, így vettem le a polcról ezt a könyvet. A sztori a következő: Jonathan Harker, – aki egy angol ügyvéd – Erdélybe utazik, hogy Drakula gróf ügyeit intézze. Ám hamarosan a gróf foglyaként találja magát. A házigazda igencsak különös: nem mutatkozik napon, sohasem eszik a vendégével és az ereje természetfeletti. A vámpír gróf újabb áldozatokat igyekszik szedni, és segítőtársakat akar toborozni. És amíg Harker a hátborzongató várkastélyban raboskodik, Drakula egy kísértethajóval Anglia felé veszi az irányt. A történetben Drakula két fiatal hölgyre (is) feni a fogát, akik közül egyikük Mr. Harker menyasszonya. De miért is mesélem el ezt - az alapsztorit mindenki ismeri! Drakula alakját sem kell senkinek bemutatni, hiszen az évek során kellőképpen ikonikussá vált. Több száz vámpírral találkozhattunk már ezidáig, és a könyvnek is nem egy feldolgozása került napvilágra. Viszont ha azt kérded, hogy ki volt a vámpírok ősatyja? Természetesen a Bram Stoker féle Drakula - még ha nem is ő volt a legelső. Nem véletlenül élt meg több feldolgozást is a regény és készítettek belőle filmeket. Jómagam Lugosi Bélát és Leslie Nielsent szeretem nagyon. Ők igazán nem is félelmetesek, de akármennyire ördögiek, nem csak a vér, hanem a humor fakasztásában is otthon vannak.