Szegedi Katalin illusztrációival kiadatni egy könyvet, mindig biztos siker. Ennél a könyvnél viszont igazán szerencsés az illusztrátor-író párosítás, hiszen G. Szász Ilonáról szintén elmondható, hogy képtelen rosszat alkotni. Erre bizonyíték A Mindentvarró Tű és Cókmók, a morgolódó szekrénymanó című könyvei. Kettejük közös munkájából született meg az Álomszövő Pendula, melyről nyugodt szívvel mondhatom, méltó helyen lesz a gyerekek könyvespolcain. Mikor kézbe veszed, már a borítóról tudod, hogy valami jó vár rád, ha kinyitod. Nagyon szeretem ezt a levendula színt és ott van rajta Pendula, ahogyan szemét lehunyva, nyugodt, egyenes tartással és mosolyogva ül. De nem akárhol! A felhők tetején. Úgy látom, épp szövi az álmokat, erre utal a hálóba beúszó piros halraj. A lányhoz úszva, majd továbbhaladva szívekké alakulnak, végül HUSS! madár alakban tovaszállnak. Pendula rézvörös haját meg-meglebegteti a szél, fején pedig ott a nélkülözhetetlen sárga kalap. Körüllengi egy kis franciás báj, a hosszú kezek és lábak kecsességet sugallnak, ugyanakkor az egész képen érződik a teljes nyugalom és harmónia.

Lauren Child Charlie és Lola sorozata 2000-ben indult Angliából. I Will Not Ever Never Eat a Tomato címen jelent meg, mely akkora tetszést aratott a gyerekek körében, hogy a könyvekből rajzfilmsorozatot készítettek. Magyarországon eddig két kötet jelent meg a Csimota Gyerekkiadó jóvoltából. Az egyik a már fent említett Sohadesoha nem eszem paradicsomot, a másik pedig a Nem vagyok álmos, és nem akarok lefeküdni! A képről már biztosan kitaláltad, hogy a paradicsomos könyvet hoztam. Ez azoknak a szülőknek lehet segítség, ahol a lurkók nem esznek meg semmit. Előfordulhat, hogy a gyerek étvágytalan, vagy valóban nem szereti a táljára kiporciózott ételt. Aranyszabály, hogy semmit sem szabad erőltetni, mert ezzel csak rontunk a helyzeten. Ne legyenek nagy elvárásaink, és attól sem kell megijedni, ha a gyerkőc nem eszik hatalmas adagokat. Egy gyerek pocakja kisebb, nem fér bele annyi, mint a felnőttek bendőjébe, ezért soha ne dorgáljuk meg azért, mert hagyott a tányéron valamit. A dackorszak normális, Te is, én is keresztül estünk már ezen. A gyerek ízlése is folyamatosan változik, ezért ne lepődjünk meg, ha egyik nap két pofára tömi a brokkolit, míg másnap a fejünkhöz vágja. A lényeg, hogy ne erőltessünk semmit. Ilyenkor bizony kell egy hatalmas adag… türelem! Jön a dac és ezek a kis hálátlanok kóstolás nélkül dobják a padlóra a sütőtökpürét, felhúzott orral mondanak nemet a nyers zöldségekre és ordítást vált ki egy kis merőkanál főzelék is. Anyák és apák hiába járják el a spenóttáncot, szemük fénye csak azt látja, hogy az a fura színű lötyi a tál alján nem túl bizalomgerjesztő. Jókat derülünk, ha ezt filmekben vagy vicces reklámokban látjuk. De mit csináljunk éles helyzetben? Ilyenkor bizony kell egy pici leleményesség és huncutság.

Meleg van, mindenki nyűgös és nem győzzük pótolni az elvesztett folyadékot. Keressük az árnyékos, hűvös helyeket, és ha tehetjük, vízpart mellett töltjük a szabadidőnket, vagy a szoba négy fala közt a lehúzott redőnyök mögött. Ez a nyár is olyan, mint az összes többi. Az időjárással nehéz felvenni a kesztyűt, viszont mégis rajtunk múlik, hogy ezt a néhány meleg, forró, mégis csodálatos hónapot hogyan tesszük felejthetetlenné. Itt van mindjárt az erdőben lakó Tündérbodár és Devevér, akik fesztivál szervezésére adják a fejüket. Még emlékeznek rá, hogy tavaly nyáron nem történt semmi, de tényleg semmi. Az eső elmosta a nyári Cseresznyeevő-bajnokságot és a Tavirózsa-ünnepséget sem kímélte. Úgy döntenek, ezen a nyáron még csak véletlenül sem fordulhat elő hasonló, így annyi programot szerveznek, hogy ha el is marad valamelyik, senki se vegye észre. Idén nincs helye az unalomnak! Rég nevettem és mosolyogtam ennyit egy gyerekkönyvön. Domonyi Rita Tündérbodár című meséje nálam nagy kedvenc lett. Egy ültő helyemben megettem. A humora néha abszurd, de szerintem nagyon szerethető.

Biztosan jártál már Te is úgy, hogy olvasás közben 
a szívedhez nőtt egyik-másik szereplő. Én már többször is! Megszerettem a Kisherceget, miközben meg akarta ismerni a világot. És amikor Vuk elvesztette a szüleit, szerettem volna mellékuporodni és addig simogatni a buksiját, amíg azt nem érzi, nincs egyedül. Most Lenkát zártam a szívembe. Lenkát és Palkót, akiket legszívesebben most jól megölelnék és egy-egy csattanós, cuppanós puszit nyomnék a fejük búbjára. A Csimota Könyvkiadó Tolerancia-sorozata között bukkantam erre a pöttyös ruhás, dundi kislányra, aki hatalmas kedvenccé vált. Erről a sorozatról annyit érdemes tudni, hogy a kisebbeknek íródnak, és eddig igen színvonalas kiadványokat jelentettek meg. 4-8 éves gyerekek a célcsoport és olyan témákról szólnak, mint a másság, az elfogadás, az emberiség sokszínűsége, vagy az élet körforgása. Ugye milyen nehéz ezekről a témákról beszélni a kisebbekkel? Szerencse, hogy vannak ilyen  könyveink, segítségükkel egyszerűbb megértetni és elmagyarázni ezek fontosságát. És most már itt van nekünk Lenka és Palkó története is!

Imádooom! Amikor elolvastam ezt a könyvet, úgy éreztem egész nap csak utazni akarok. Nem érdekel, hogy a BKV sokszor büdös, koszos, csörög, csattog. Csak lyukasztani szeretnék és zötyögni a tömegközlekedésen. Nézni a lámpákat, és számolni a másodperceket, mikor vált a lámpa zöldre. A legmagasabb székekre ülnék, mert a kakasülőről lehet a legjobban látni az utat. Rámosolyognék minden ellenőrre és jegykezelőre, hogy legyen jó napjuk és vidáman integetnék az összes autósnak, akik a dugó kellős közepén dekkolnak. A zebrán lépkedve mindig csak a fehér sávokra ugrálnék és nem sajnálnám az időt arra sem, hogy oda-vissza utazzak a mozgólépcsőkön. Csuda mulatságos nap lenne! Figyelném a villamosvezető bácsit és nénit, hogyan nyomkodja a gombokat és próbálnék valamilyen rendszert találni, mi alapján gyulladnak meg a műszerfal kis kijelzői. Igen, ezt adta nekem Gévai Csilla ezzel a könyvvel. Megint gyerek lettem, aki él-hal a tömegközlekedésért. Most már megint figyelem az áramszedőket a járművek tetején és a buszokat várva elgondolkodom, vajon most milyen típusú fog érkezni. És még nem is beszéltem a busz csuklós részéről. Bárcsak a kanyarokban elkezdene muzsikálni a jármű és leadna egy teljes harmonika koncertet. Nagyon adná!

Mielőtt azt gondolnád, ez egy kis inci-finci történet, ki kell, hogy ábrándítsalak. Ez egy igazán komoly könyv, még ha azt is gondolod: Ugyan, hisz gyerekeknek íródott! (Be kell valljam, magam sem tudom, hogy ez tényleg gyerekeknek íródott-e, hiszen a történet egyáltalán nem gyalog-galopp.) A főszereplők NYULAK! Fontos leszögeznem, hogy valóban nyulak és nem nyuszik. Richard Adams fantáziájának és írói tehetségének köszönhetjük, hogy megismerhetjük az üregi nyulak életét. És bár valóban állatok a szereplők, mégis annyira emberi a történet. Az író nem rólunk, emberekről ír, de kétségtelenül hozzánk intézi szavait, ehhez az emberi tulajdonságokkal felruházott kisállatok a könyv végéig hű társai. Ez a mese egy igazi sikertörténet, hiszen 1972 óta rengeteg kiadást megért már. A Gesztenye, a honalapító az író leghíresebb regénye, melyet eredetileg lányainak kezdett mesélni. Akkora sikert aratott családi körben, hogy szerették volna megjelentetni. Két év alatt íródott meg a regény, amelyet először több kiadó is elutasított. 1972-ben jelent meg először, majd még ebben az évben Carnegie-díjat kapott a legjobb gyermekkönyv kategóriában. 1973-ban Guardian Children's Fiction-díjjal jutalmazták, majd 1977-ben ifjúsági irodalom klasszisban bezsebelt egy California Young Reader-díjat is. Angliában igazi klasszikus és a kötelező olvasmány része. Nem véletlen, erről aztán valóban lehet beszélgetni irodalomórán.

Ennek a könyvnek minden sorát imádtam. Sőt! Annyira rákattantam David Walliams írásaira, hogy az összes eddigi magyarul megjelent regényét elolvastam. Így már túl vagyok a Büdöss úron, a Milliárdos fiún és a Patkányburgeren. Most pedig izgatottan várom, hogy a Démoni dokira is rátegyem a mancsom. Szellemes mind, tökéletes olvasmányok egy 10-14 éves fiúnak. Lássuk be, lányoknak több mesekönyv és regény jelenik meg. De fiúknak szólóból kevesebb a választék, ezért is felüdülés, hogy a nyári romantikus-hogyanestemszerelembe-rózsaszínrágógumis könyvek között ehhez hasonlókra is rá lehet bukkanni. Walliams tökéletes választás a kamasz srácoknak, hisz észrevétlenül szeretteti meg az olvasást az ifjúsággal. Az összes könyve vicces, vidám, ugyanakkor komoly dolgokat is feszeget, ezért felnőttek is bátran kézbe vehetik. Bár minden kötelező olvasmány hasonló lenne! Akkor nem okozna fejfájást az, hogy a gyerekek nem olvasnak eleget. A Gengszter nagyi volt az első olvasmányom tőle, valószínűleg ezért lett nálam a legnagyobb favorit. Ez a történet Tony Ross derűs illusztrációival kiegészítve kétségtelenül kiérdemelte a Roald Dahl díjat.

Gyerekkoromból nincs meg Mazsola története. Kiesett, mint a Futrinka utca, pedig nem vagyok már mai csirke. Még rémlik valami egy fekete-fehér bábjátékról, de nem igazán kötött le anno. Idősebb rokonok és a család apraja-nagyja a mai napig nosztalgiával gondol rá. Így aztán arra az elhatározásra jutottam, bepótolom az elmaradásomat és én is megismerkedek Mazsolával, Manócskával, Tádéval és a többi kedves szereplővel. Régen minden műsor feketében és fehérben pompázott, manapság pedig újra divatba jött ez a séma, noha most a szürkének látható mind az ötven árnyalata...

A zöld a kedvenc színem, talán ha gyerekkoromban színesben is látom ezt a kis zöld malackát, másképp marad meg az emlékeimben. De sebaj! Most már tudom, hogy ez a cuki és sokszor nyafogós kis röffentyű spenót színű, az édes turcsi orra rózsaszínű, csakúgy, mint a fülei.