A héten Graham Joyce-tól hoztam A katicák évét. Ebben a hideg időben kifejezetten üdítő olyan könyvet olvasni, amely nyáron játszódik egy homokos parton. Tombol a hőség, a gyerekek homokvárakat építenek, a lazulni vágyó családok önfeledten élvezik a kikapcsolódásra szánt programokat. Az idősek bingóra és dominóra jelentkeznek és nem hiányozhat a Dirty Dancigből ismert közös éneklés sem a díszteremben. A fülledt meleg és a talpam alá képzelt forró homok egészen átmelegített így november végén, noha ez a könyv nem egy szerelmes, romantikus, nyári kaland. Korántsem. Vannak olyan írások – jelen esetben ez is –, melyek lassú folyásúak. Ez persze nem von le semmit a könyv értékéből, pusztán hangulat kell hozzá, hogy leülj és nekiduráld magad. Aztán egyszer csak azt veszed észre, elvesztél. Na, ez pontosan ilyen. Nekem kicsit döcögősen indult, majd azon kaptam magam, már vége is. Most itt ülök fölötte, és azon gondolkodom, ez a felnőtté válásról szólt, vagy valami egészen másról?

Haragszom Böszörményi Gyulára. Nagyon, de nagyon! Mindig megfogadom, hogy soha, de soha nem kezdek bele egy olyan sorozatba, amely még nem ért véget. Ifjabb koromban már a Harry Potter kötetek várása is valódi kínszenvedés volt. De most tényleg, ha valami jó, szívesen olvasnál róla, akkor miért kell még egy teljes évet várni a folytatásra? Embert próbáló feladat… A Potter fiúból nem okulva, belekezdtem a Trónok Harcába. George R. R. Martin igazán ért ahhoz, hogyan kell megfogni egy olvasót. Imádom! De még milyen messze van a történet vége… Néhány hete a kezembe akadt Böszörményi Gyula Leányrablás Budapesten című könyve. Komolyan elgondolkodtam rajta, hogy valóban nekikezdjek-e, hiszen a borító tetején ez áll: Ambrózy báró esetei I. Gondoltam is magamban: No, engem aztán nem húznak csőbe! Még egy folytatásos könyvbe biztosan nem kezdek bele! A történet nagyon érdekesnek tűnt, de ami a legjobban vonzott, az a borító. Valami csodálatos! (Ez az egyik vesszőparipám, mert szinte mindegyikben találok valamit, ami elrontja az összképet.) Vagy egy órát agonizáltam felette, végül beadtam a derekam és hazavittem. Természetesen már útközben neki kezdtem és ahogyan vártam is, rögtön beszippantott a történet. Néhány óra alatt megettem az egészet, aztán csak ültem, néztem ki a fejemből és elkezdtem haragudni az íróra. Hát lehet ilyet csinálni? Akarom a folytatást, de most és azonnal!

Elolvastam egy horror könyvet.
Igen.
Én.
Egy horrort!

Mostanában rengeteg gyerekkönyvet, meg csajos olvasnivalót vettem a kezembe, már az idejét sem tudom, mikor merültem bele valamilyen majrézós történetbe. Úgy éreztem, ideje egy kis kitérőnek. A két legutolsó hidegrázós élményem a Jurassic Park és Drakula gróf rémtettei, persze ez utóbbi inkább egy lájtos rémtörténet, horrorhoz vagy thrillerhez köze sincs. Stephen Kinget szeretem, bár az ő írásai közül a misztikus vonal jön be jobban, azok is eléggé megborzolgatják az idegeimet. Alapjában nem vagyok oda ezért a műfajért. Ha filmet kell választanom, biztosan messzire elkerülöm, helyette jöhetnek az idióta romantikus vackok, az akciók, na meg a sci-fik. Emlékszel még, hogy műfajismeret órán mit tanultunk a horrorról? Latin eredetű szó, azt jelenti, iszonyat, rémület. A főhős pedig mindig valamilyen borzalommal néz szembe. Nem hangzik valami bizalomgerjesztően, mi? Ehhez persze hozzájárulhat egy kis vér, néhány leszakadt testrész, imitt-amott pár belsőség, és a félelem. A félelem, ami fokozatosan körbevesz és pszichésen szép lassan hatni kezd rád. Kíváncsi voltam milyen lehet könyvben egy igazi, kőkemény horror. Vajon mennyire ijesztő?
Nick Cutter Mélység című könyvét Tillinger Zsófia fordításában október közepe óta olvashatja a hazai közönség. Én amatőr vagyok a témában, de miután a műfaj hozzáértői meg a laikusok is csupa jó kritikával illették, gondoltam, egy életem, egy halálom, lemerülök a Mariana-árokba!

Hetekkel ezelőtt érdekes és izgalmas feladattal keresett meg a Csimota Kiadó. Mi lenne, ha írnék egy hamarosan megjelenő kiadványukról? A kérés igen megtisztelő, buta lettem volna nem elfogadni ezt az ajánlatot; így izgatottan vártam, vajon milyen írást fogok kapni. Bevallom, nehéz volt a dolgom, hiszen először csak a kézirattal találkoztam, márpedig egy gyerekeknek szóló könyv az illusztrációk nélkül kissé csupasz. A saját fantáziámra hagyatkozva belevetettem magam a történetbe, mely hihetetlenül érdekes, erről pedig az író, Borbáth Péter képzelőereje és a zseniálisan kitalált világa gondoskodik. A sztori teljesen levett a lábamról, azt kell mondjam, végre egy igazán bravúros történet, jól kitalált szereplőkkel! Iszonyatosan bejön az elém tárt világ, az elnevezések, meg persze a mese. Pár napja pedig láthattam a komplett egészet – a szöveget, illusztrációval együtt. Az első gondolatom ez volt: A betyárját, ez igen!

Érdekes, hogy egy mese mennyiféleképpen végződhet. Hozzá vagyunk szokva a happy endes befejezéshez, ahol a jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig a megérdemelt büntetését. A meseírók elkényeztettek bennünket a boldog véggel, pedig egy történet nem mindig alakul akképpen, ahogyan mi azt elsőre gondolnánk. A Csimota Kiadó Tolerancia-sorozatáról már írtam korábban, akkor Szegedi Katalin Lenkáját és Palkóját vettem górcső alá. Ezek a könyvek olyan fontos tanításokat közvetítenek, mint a másik ember elfogadása, az emberiség sokszínűsége, vagy az elmúlás. Mindezt persze mesés környezetben, a kisebbek nyelvén. A sorozat kiadványai között akadtam rá erre a gyönyörűen illusztrált könyvre, melyben Finy Petra megmutatja, hogy egy gyerekeknek szánt történet másmilyen is lehet. Ez alatt azt értem, hogy a más, nem feltétlenül rossz. Ellenben lehet egzotikus és gyönyörű.

Húsvétkor kötelező jelleggel lejátssza a televízió legalább egyszer a Ben Hurt. Október 23-án szintén többször belefuthatsz a Szabadság, Szerelembe. És a Karácsony? Egy Karácsony sem telhet el Reszkessetek betörők! és A Grincs nélkül. Kívülről fújjuk a műsorajánlatokat és bármikor/bárhová kapcsolunk, biztosan bele fogunk futni az Igazából szerelembe, a Hull a pelyhesbe, a Télapuba és a Polar Expresszbe. Nem is lenne igazi az ünnep, ha ezeket nem vetítenék a tévéadók. Én már baromira unom a fent említett filmeket, de azért mégis megnézek egyet-egyet, mert valahogyan hozzá tartozik az ünnepi időszakhoz. De mi a helyzet a Halloween-nel? Ha engem kérdezel, én szívesen nézek ilyenkor szellemes, boszorkányos filmeket. Vagy olyan alkotásokat, melyek egy kicsit megborzongatnak. Tim Burton rettenetesen jó választás, csak ajánlani tudom mindenkinek. Itt van rögtön az Ollókezű Edward, Az Álmosvölgy legendája, meg a Sweeney Todd. De ne feledkezzünk meg a rajzfilmekről sem, hiszen A halott menyasszony és a Karácsonyi lidércnyomás alap darab. Ez utóbbi nálam a legnagyobb kedvenc, az örök klasszikus, ezért is hoztam a könyv változatot.

Anno nálunk valahogy nem volt divat az esti mesélés. Napközben rengeteget játszottunk; a bújócska, fogócska, vagy egy jó társasjáték egész napra lekötött bennünket. Az ehhez hasonló esős, hideg napokon pedig előkerült a diavetítőgép, meg a cipősdoboz, melybe a jobbnál jobb mesék tekercseit gyűjtögettük; én pedig ovisként hisztiztem, hogy valaki végre tegye be a masinába a diákat és olvassa is fel. Általános iskola 1. osztálya viszont bőven kárpótolt mindenért, mert miután megtanultam olvasni, szenvedélyes könyvtárba járó lettem. A legelső olvasási emlékem – A Maci olvas 1. után –, a Vackor. Annyira rákattantam, hogy zsinórba elolvastam az összeset. Így utólag visszagondolva ez a piszén pisze kölyökmackó szerettette meg velem az állatmeséket. Később persze tanultam La Fontaine-ről majd olvastam az állattörténeteit, melyek szinte mindig rövidek, humorosak és valamilyen tanulsággal szolgálnak. Valahol azt olvastam, hogy a mesekorszakokat lehet tagolni és bizony az első szakaszt az állatmesék jellemzik. Fontos, hogy olyan állatokról halljanak/olvassanak a gyerekek, melyek körülveszik őket, találkozhatnak velük. (Ilyenek az állatkerti állatok, a háziállatok, vagy a tanyán élő jószágok.) A mesék rövidek legyenek, tartalmazzanak színes illusztrációkat vagy képeket és nagybetűvel íródjanak. De ami igazán fontos, az a történet és a tanulság; az emberi tulajdonságokkal felvértezett állatok pedig jól, érthetően képesek visszatükrözni az erkölcsi példázatokat. A borítóból biztosan kitaláltad már, hogy egy mesekönyvet hoztam, benne pedig jó néhány kedves elbeszéléssel. Palásthy Ágnes tollából pattantak ki ezek az aranyos, elragadó mesék, a könyv címe pedig nem más, mint az Elrabolták a siklót.

Biztosan hallottál már a Jetiről, hiszen Őt mindenki ismeri. Tudjuk, hogy szőrös, sokszor ijesztő fejet vág és a vastag bundája megvédi a hideg ellen. Azzal is tisztában vagyunk, hogy hatalmas a lába és óriási a mancsa. Ezeket a külső jellemzőket mindenki kívülről fújja, noha személyesen nem találkozott még vele senki. Jeti egy rejtély. Pontosan olyan, mint a Loch Ness-i szörny, vagy a Láthatatlan Ember. Tudod, amikor megkérdezik, hogy ki ette meg az utolsó kocka csokit, vagy ki mosta össze a fehér ruhákat a piros zoknival. Ilyenkor szinte sosincs meg a tettes, így könnyen rá lehet fogni a Láthatatlan Emberre, vagy jelen esetben a Jetire! Most egy nagyon aranyos, ovisoknak szóló mondókás könyvet ajánlok, mely már a vidám, színes borítójával szinte hívogat, hogy lapozz bele. A címe nem más, mint a Fogd rá a jetire! És pontosan annyira ennivaló, mint az alcíme: Nokedli mesék 1. A borító pedig tényleg arra csábít, hogy kézbe vedd, majd felüsd a könyvet. Így én is meg(t)ettem.