Valami klasszikus történetet kerestem, így vettem le a polcról ezt a könyvet. A sztori a következő: Jonathan Harker, – aki egy angol ügyvéd – Erdélybe utazik, hogy Drakula gróf ügyeit intézze. Ám hamarosan a gróf foglyaként találja magát. A házigazda igencsak különös: nem mutatkozik napon, sohasem eszik a vendégével és az ereje természetfeletti. A vámpír gróf újabb áldozatokat igyekszik szedni, és segítőtársakat akar toborozni. És amíg Harker a hátborzongató várkastélyban raboskodik, Drakula egy kísértethajóval Anglia felé veszi az irányt. A történetben Drakula két fiatal hölgyre (is) feni a fogát, akik közül egyikük Mr. Harker menyasszonya. De miért is mesélem el ezt - az alapsztorit mindenki ismeri! Drakula alakját sem kell senkinek bemutatni, hiszen az évek során kellőképpen ikonikussá vált. Több száz vámpírral találkozhattunk már ezidáig, és a könyvnek is nem egy feldolgozása került napvilágra. Viszont ha azt kérded, hogy ki volt a vámpírok ősatyja? Természetesen a Bram Stoker féle Drakula - még ha nem is ő volt a legelső. Nem véletlenül élt meg több feldolgozást is a regény és készítettek belőle filmeket. Jómagam Lugosi Bélát és Leslie Nielsent szeretem nagyon. Ők igazán nem is félelmetesek, de akármennyire ördögiek, nem csak a vér, hanem a humor fakasztásában is otthon vannak.

Ezt a trilógiát még tavaly kivégeztem. Mint a Segítséggel, ezzel is úgy voltam, hogy sokszor a szemem elé került, de valahogy sosem éreztem késztetést arra, hogy a kezembe vegyem. Visszariasztanak mostanában a folytatásos regények. Ha most kezdek bele egy új sorozatba, akkor rengeteget kell várni a következő részig, míg ha egyben viszem haza a könyvköteget, hamar befalom és végül képes megülni a gyomromat. Pont, mintha egyben bekanalaznék 4 pohár parfét! Becsömörlök tőle és nem élvezem annyira az ízeket. A jó könyvet lassan érdemes olvasni, ki kell élvezni sorról sorra a történetet. Patrick Ness könyvét egy kedves ismerősöm ajánlására mégiscsak a kezembe vettem. Mennyire jól tettem!

Nehéz erről a könyvről beszélni, mert rengeteg érzelmet ébresztett bennem. Ha azt kérdeznéd, tetszett-e, nem lehet egyszerűen válaszolni erre, hiszen a zseniális és a fantasztikus kifejezés sem írja le teljesen. Tipikusan az a fajta könyv, ami a letehetetlenek közé tartozik. Csak olvasod és olvasod, majd egyszer csak azt veszed észre, hogy vége.

A történet egy gyarmatbolygón játszódik, ahol egy vírus megfertőzte a telepeseket. El tudod képzelni, hogy mindenkinek hallod a gondolatait? És azt, hogy mások a Te fejedbe is belelátnak? Nincs privát szféra, mindenki hall mindent, még az állatokat is. Nincs szűrő, nincs kontroll, csak a gondolatok és válogatás nélkül hömpölyög feléd mások Zaja!  Ebben a világban nő fel Todd, a főhős, aki Prentissvárosban él. (Furcsa, hogy ebben a közösségben nincsenek nők, de ennek a történetére csak később derül fény.) Az első kötet elején épp arra vár, hogy férfivé váljon, mert ő a legfiatalabb a városban. Egy nap a mocsárban bolyong, amikor olyat hall, amit még soha: csöndet.

Kicsi koromban Vuk volt az egyik kedvenc mesém. Annyira szerettem, hogy még ágyneműt is kaptam anyuéktól és az oviban, a rókás párnámat szorongatva aludtam végig a délutáni sziesztát. A Dargay Attila rendezte mese hatalmas favorit, és valljuk be, nem csak a gyerekek körében.
A rajzfilm Fekete István Vuk című regénye alapján készült. A forgatókönyvet Imre István és Tarbay Ede írta, a zenéjét pedig Wolf Péter szerezte. A kicsi Vuk hangját pedig Pogány Judit kölcsönözte. Aranyos kis történet egy róka életéről, és a felnőtté válásról.
Amikor kötelező olvasmánynak megkaptuk az eredeti művet, nem igazán tudtam vele mit kezdeni. A sok leíró rész miatt hamar feladtam a próbálkozást, de most felnőtt fejjel teljesen más élmény volt újra olvasni. Fekete István olyan szépen és akkora szeretettel ír a természetről. Olyan dolgokat mesél, amit mi – nagyvárosban élő emberek – már elfelejtettünk. Próbál tanítani a természet hangjaira, az erdő csendjére, és igyekszik megértetni, hogy mennyire értékesek is az állatok. A történet gazdag szókinccsel bír, a megfogalmazás választékos, és ahogyan Fekete István mesél, az valódi ritkaság.

Emlékszel Pom Pomra? Nem is kell részleteznem, hiszen őt igazán mindenki ismeri! Gyerekkorom egyik kedvenc meséje volt, és be kell valljam, még most is szívesen olvasgatom, lapozgatom Csukás István könyveit. Szerencsére örök, a mai kisgyerekek is roppantul szeretik. Édes és tanulságos történeteket mesél el ez az ágon ülő szőrpamacs, - vagy paróka, esetleg egyujjas kesztyű, néha pedig papucs orrán bojt -, és várja Picurt, az iskolába igyekvő kislányt, hogy ezeket elmondhassa neki. Megmosolyogtatnak az összetett nevek, mint a Lesből Támadó Szárítókötél, Festéktüsszentő Hapci Benő, Órarugógerincű Felpattantó és nem utolsó sorban Gombóc Artúr.

Miért ezt választottam első leírásnak? Egyszerű, mint az egyszeregy! Pár napja tettem le a könyvet és még elég friss az olvasás utáni élmény. Többször láttam már a borítóját blogok ajánlásai között, értékeléseket is néztem, amelyekben magas pontokat kapott.

Néhány hónapja megláttam a könyvtárban, de nem vettem le a polcról, mert már így is tele volt a kezem könyvekkel. Váratott magára… egészen 2 héttel ezelőttig. Kár volt ennyit várnom az olvasásával, hülye vagyok, hogy nem kezdtem el hamarabb.

A sztori egy hatvanas évek eleji, tipikus amerikai kisvárosban, Jacksonban játszódik. Látszólag olyan az élet erre, ami sohasem változik. A fehérek hisznek a szegregációban, a feketék pedig nem merik még elmondani az igazi érzéseiket. Aki megteszi, annak rendszerint komoly következményekkel kell szembe néznie. Közben az országban már elkezdődtek a fekete polgárjogi mozgalmak, többször említik Martin Luther Kinget és a méltán híres beszédét. (Gondolom, ezt nem kell bemutatni: „Van egy álmom…”)

Szép lassan eljut a változás ebbe az álmos kisvárosba is, viszont ez egyáltalán nem megy fájdalommentesen.