Tudtad, hogy a Magyar népmesék sorozat 1977-ben született meg? A Kecskeméti Filmstúdió vezetőjének, Mikulás Ferencnek a fejéből pattant ki az ötlet, majd a tervező, rendező Jankovics Marcellel végzett közös munkából született meg a televíziós rajzfilmsorozat. Ezek a kis rövid epizódok kedves és felejthetetlen történeteket dolgoznak fel, megtartva a mesék humorát, szépen ötvözve a képi megjelenítéssel. Mikulás Ferenc elmondása szerint a sorozat sikeressége annak köszönhető, hogy akkoriban nagyon kedveltek voltak a néprajzi témák. Ezt nem tudhatom, valószínűleg így van, de abban biztos vagyok, hogy a Magyar népmesék sorozat az egyik legmeghatározóbb kulturális kincsünk. Több generáció nőtt fel rajtuk, kívülről fújjuk a zenéjét (melyet a Kaláka együttesnek köszönhetünk), és az ágról ágra szálló madár mindannyiunkban nosztalgikus hangulatú emlékeket hoz elő. Igazi családi mesék ezek, melyek éppúgy lekötik a kicsiket, mint a nagyokat, miközben a történetekkel megismerjük népmesei hagyományunkat. Szintén érdekesség, hogy az egyes epizódokban az adott tájegységre jellemző viseleteket hordanak a szereplők, és a tájnyelv is ehhez igazodik. A mesefilmekről órákig képes lennék beszélni, de ez nem egy ilyen bejegyzés, hiszen most is könyvet ajánlok! Tavaly az Alexandra Kiadó gondozásában kiadásra került a 100 magyar népmese gyűjtemény, mely egyedülállóságát annak köszönheti, hogy a sorozat összes darabja helyet kapott benne.

Nem tudom, hogy létezik-e olyan paradicsomszósz, spagetti, vagy konzerv babfőzelék, melynek csomagolásán Bud Spencer feje virít, de ha lenne, én biztosan csak azt venném. Ennél nagyobb garancia nem lehet egy terméken, nem igaz? A Bud Spencer filmek mindannyiunk számára ismerősek, hiszen mindenki látott már legalább egy-két olyan spagetti westernt, ahol ez a két díszpinty – Bud Spencer és Terence Hill – a főszereplők. Nem tudom, hogyan csinálták, de ezek a filmek a mai napig kortalanok. 0-99 évesig bárki jót derül a tévé előtt, ha meglátja őket. A filmek megunhatatlanok és a poénok még mindig ott ütnek, ahol kell. Budot sosem féltjük, mert pontosan tudjuk, hogy minden helyzetből kibunyózza magát, még akkor is, ha többszörös túlerővel áll szemben. Néha káromkodik, és pofozkodik is, de én elnézem neki, mert mindezt viccesen adja elő. És ezt mindig a jó ügy érdekében teszi! Azt is mondhatnám, hogy ő egy igazi szuperhős, csak szupererő nélkül. Vagy mondhatom szupererőnek azt, ha valaki olyan csattanós pofont tud odasózni, hogy attól métereket repül a másik?