Néhány hete belefutottam egy olyan képsorozatba, amelyen 20 gyerkőcöt kellett megkeresni, akik akár a bújócskázás koronázatlan királyai lehetnének. Persze ez elég erős túlzás, ugyanis a kicsikből szinte mindig látni lehetett valamit. Hol egy pipaszár lábat, hol egy pár fehér zoknit, vagy épp a szekrény mögött megfigyelhető sziluettjüket. Jókat nevettem a képkockákon, de az mindenesetre tagadhatatlan, hogy minden gyerek szeret bújócskázni. Apropó, bújócskázás! Ismered Kamill történetét?
Bosnyák Viktória és Rippl Renáta közös munkájából megszülető, az És most hogy festek? című mesekönyvben fontos szerepet kap ez a játék, csakúgy, mint a barátság és az olvasás szeretete is.
Akármelyik Rick Riordan regény kerül a kezembe, mindig könnyesre röhögöm magam rajta. Bírom, ahogy a pasi ír, és ahogyan a görög mitológiát tálalja az ifjúságnak – bár kortól függetlenül bárki jókat derülhet rajta. Érthetően, olvasmányosan és hihetetlenül humorosan adja elő a történeteket, én pedig minden egyes alkalommal jókat nevetek olvasás közben. Nemrégiben jelent meg a 