Tudtad, hogy a Magyar népmesék sorozat 1977-ben született meg? A Kecskeméti Filmstúdió vezetőjének, Mikulás Ferencnek a fejéből pattant ki az ötlet, majd a tervező, rendező Jankovics Marcellel végzett közös munkából született meg a televíziós rajzfilmsorozat. Ezek a kis rövid epizódok kedves és felejthetetlen történeteket dolgoznak fel, megtartva a mesék humorát, szépen ötvözve a képi megjelenítéssel. Mikulás Ferenc elmondása szerint a sorozat sikeressége annak köszönhető, hogy akkoriban nagyon kedveltek voltak a néprajzi témák. Ezt nem tudhatom, valószínűleg így van, de abban biztos vagyok, hogy a Magyar népmesék sorozat az egyik legmeghatározóbb kulturális kincsünk. Több generáció nőtt fel rajtuk, kívülről fújjuk a zenéjét (melyet a Kaláka együttesnek köszönhetünk), és az ágról ágra szálló madár mindannyiunkban nosztalgikus hangulatú emlékeket hoz elő. Igazi családi mesék ezek, melyek éppúgy lekötik a kicsiket, mint a nagyokat, miközben a történetekkel megismerjük népmesei hagyományunkat. Szintén érdekesség, hogy az egyes epizódokban az adott tájegységre jellemző viseleteket hordanak a szereplők, és a tájnyelv is ehhez igazodik. A mesefilmekről órákig képes lennék beszélni, de ez nem egy ilyen bejegyzés, hiszen most is könyvet ajánlok! Tavaly az Alexandra Kiadó gondozásában kiadásra került a 100 magyar népmese gyűjtemény, mely egyedülállóságát annak köszönheti, hogy a sorozat összes darabja helyet kapott benne.