 Szeretem azokat a könyveket, amelyek nem nagy szavakkal, nem világmegváltó gondolatokkal és sokkoló fordulatokkal ragadnak magukkal, hanem a csendjükkel. Jonas Karlsson Esőisten - Kerti mese című kisregénye pontosan ilyen: halk, lassan áradó történet, amely észrevétlenül hatol be az ember bőre alá. Pont olyan, mint egy hűsítő nyári zápor, melyet már nagyon vártunk. És ahogy becsukjuk a könyvet, valahogy másként nézünk a kertre, a száraz földre, vagy akár egy rozsdás kerti csapra is. Karlsson neve ismerősen csenghet azoknak, akik olvasták A számla című regényét. A svéd író különleges tehetsége abban rejlik, hogy a mindennapi élet jelentéktelennek tűnő mozzanataiból valami különös, szinte mágikus atmoszférát teremt, s ez alól az Esőisten sem kivétel. Benne van egy idős férfi, egy forró nyár, és egy kert, ahol a múlt, a gyász és a remény szövődnek össze egy fülledt délutánba. A kötet idén az Athenaeum Kiadó gondozásában, és Papolczy Péter fordításában jelent meg.
Szeretem azokat a könyveket, amelyek nem nagy szavakkal, nem világmegváltó gondolatokkal és sokkoló fordulatokkal ragadnak magukkal, hanem a csendjükkel. Jonas Karlsson Esőisten - Kerti mese című kisregénye pontosan ilyen: halk, lassan áradó történet, amely észrevétlenül hatol be az ember bőre alá. Pont olyan, mint egy hűsítő nyári zápor, melyet már nagyon vártunk. És ahogy becsukjuk a könyvet, valahogy másként nézünk a kertre, a száraz földre, vagy akár egy rozsdás kerti csapra is. Karlsson neve ismerősen csenghet azoknak, akik olvasták A számla című regényét. A svéd író különleges tehetsége abban rejlik, hogy a mindennapi élet jelentéktelennek tűnő mozzanataiból valami különös, szinte mágikus atmoszférát teremt, s ez alól az Esőisten sem kivétel. Benne van egy idős férfi, egy forró nyár, és egy kert, ahol a múlt, a gyász és a remény szövődnek össze egy fülledt délutánba. A kötet idén az Athenaeum Kiadó gondozásában, és Papolczy Péter fordításában jelent meg.
 Vannak hősök, akik alig várják, hogy világmegmentő küldetésre induljanak. És van Snöfrid, aki inkább teát iszik a kandalló mellett, zabkását főz, és nagyon reméli, hogy senki nem zavarja meg a nyugalmát. Persze, ez szinte garancia arra, hogy valaki hamarosan kopogtat az ajtaján egy sürgős és kalandos ügyben. Andreas H. Schmachtl immár harmadik alkalommal nyűgöz le minket ezzel a szőrös, mogorva, de végtelenül szerethető főhőssel.
Vannak hősök, akik alig várják, hogy világmegmentő küldetésre induljanak. És van Snöfrid, aki inkább teát iszik a kandalló mellett, zabkását főz, és nagyon reméli, hogy senki nem zavarja meg a nyugalmát. Persze, ez szinte garancia arra, hogy valaki hamarosan kopogtat az ajtaján egy sürgős és kalandos ügyben. Andreas H. Schmachtl immár harmadik alkalommal nyűgöz le minket ezzel a szőrös, mogorva, de végtelenül szerethető főhőssel.  Vannak nevek, amelyek hallatán szinte automatikusan megjelenik előttünk egy másik név is. Rómeó és Júlia, Antonius és Kleopátra vagy épp Petőfi Sándor és Szendrey Júlia. Ez utóbbiak a magyar kultúrtörténet elválaszthatatlan párosaként élnek, még akkor is, ha kettejük története tragikus véget ért, és ha a nőalak sorsa mindmáig egy kissé árnyékban maradt. Miklya Luzsányi Mónika regénye, az
Vannak nevek, amelyek hallatán szinte automatikusan megjelenik előttünk egy másik név is. Rómeó és Júlia, Antonius és Kleopátra vagy épp Petőfi Sándor és Szendrey Júlia. Ez utóbbiak a magyar kultúrtörténet elválaszthatatlan párosaként élnek, még akkor is, ha kettejük története tragikus véget ért, és ha a nőalak sorsa mindmáig egy kissé árnyékban maradt. Miklya Luzsányi Mónika regénye, az  Emily J. Taylor
Emily J. Taylor 


