Szeretem azokat a könyveket, amelyek nem nagy szavakkal, nem világmegváltó gondolatokkal és sokkoló fordulatokkal ragadnak magukkal, hanem a csendjükkel. Jonas Karlsson Esőisten - Kerti mese című kisregénye pontosan ilyen: halk, lassan áradó történet, amely észrevétlenül hatol be az ember bőre alá. Pont olyan, mint egy hűsítő nyári zápor, melyet már nagyon vártunk. És ahogy becsukjuk a könyvet, valahogy másként nézünk a kertre, a száraz földre, vagy akár egy rozsdás kerti csapra is. Karlsson neve ismerősen csenghet azoknak, akik olvasták A számla című regényét. A svéd író különleges tehetsége abban rejlik, hogy a mindennapi élet jelentéktelennek tűnő mozzanataiból valami különös, szinte mágikus atmoszférát teremt, s ez alól az Esőisten sem kivétel. Benne van egy idős férfi, egy forró nyár, és egy kert, ahol a múlt, a gyász és a remény szövődnek össze egy fülledt délutánba. A kötet idén az Athenaeum Kiadó gondozásában, és Papolczy Péter fordításában jelent meg.