A General Press Kiadó megajándékozott egy kisebb könyvcsomaggal, tele csupa-csupa aranyos és kedves mesével. Érte mentem és amikor kiléptem tőlük az ajtón, nem volt szívem belegyömöszölni a pakkot a táskámba. Percekig csak szorongattam a szuper mesekönyveket és gyönyörködtem a borítókban, meg a kiadványok illusztrációiban. A legtöbbet már hazaúton elolvastam; A titkos recept volt az első. Mit ne mondjak témába vág, mert egy hajdanán eltűnt italrecept felkutatása a történet egyik fő szála. Nos, hallottál már Foxwoodról? Nem?! Akkor egy kicsit mesélek róla. Létezik egy hely, nagyon-nagyon messze innen, még a hegyeken, erdőkön, völgyeken is túl, ahol megállt az idő. Együtt élnek az állatcsaládok békében, szeretetben. A kíváncsi kisebb gyerekeik pedig bebarangolják a vidéket, miközben vidám, olykor veszélyes kalandokba bocsátkoznak. A Foxwoodi mesék ezekről a csatangolásokról szólnak, mert ugye az ifjúság sokszor belekeveredik valamilyen kalamajkába, vagy olyan dolgokba ütik az orrukat, amelyek nem rájuk tartoznak. 

Kiskoromban - és most is - nagyon oda voltam a Benetton reklámokért. Sokan polgárpukkasztásnak és provokatívnak vélik, nekem mégis tetszik, hogy annyira sokszínű plakátokat készítenek. Persze nem csak a ruhák és a színes kiegészítők látványa ragadja meg a figyelmem. De nem ám! A jelmondatuk, üzenetük egyszerű: az eltérő népek és kultúrák egymás iránti toleranciája fontos! 
A képeik között férfiak, nők, idősek, fiatalok, teltek, soványak egyaránt szerepelnek. Csupán annyi a különbség, hogy a bőrük színe egy kicsit más. Bevallom őszintén, engem elvarázsol ez a sokszínűség.

De mi van a kisebbekkel? Te hogyan mesélsz a gyerekeknek arról, hogy miért különbözünk ennyire egymástól? Minden ember egy, még ha a bőrük színe nem is egyforma. Minden embernek van szeme, keze, füle, lába. Mindenki lát, hall, tapint, szeret. Mindenkiben ott a motor, mely az egész testét mozgatja. Még ha sok mindenben különbözünk is, az egységes szeretet nyelvét értjük, ismerjük. Igaz, ki jobban, ki kevésbé; attól függően, mennyi szeretetet kapott. Hogyan mondod ezt el egy 5-8 éves kisgyereknek? A kisebbek már az oviban megtapasztalják, hogy mennyiféle ember él a Földön és ezt Böszörményi Gyula írása nagyon jól visszaadja. Csodálatos az ember és hiába különbözünk, mégis mindenki egy és mindenkit lehet szeretni. Ez a téma pedig napjainkban igencsak aktuális.

Ha nem nyomja a kezembe ezt a könyvet egy szemfüles kolléga, magamtól biztosan nem veszem le a polcról. Már a külleme is furcsa. Az, hogy fekete fehér, még hagyján, de a borító és a benne lévő rajzok már-már szürreálisak, néhol egészen ijesztőek. A szürke grafitceruzával készített illusztrációk eszméletlen hangulatot kölcsönöznek a könyvnek, mely kétségtelenül művészi kiadvány. Gyorsan átpörgettem a lapokat és meghökkenve néztem a képeket, mert ott aztán mindenfélét láttam. Mackó-manószerű lényeket, dögevő növényeket, de még egy vécékagylót is. Teljes szívvel mondhatom, hogy lesokkolt a látvány és a lényeg, picit tartottam tőle. Értetlenül álltam előtte, de azért mégis belesüllyesztettem a táskámba. Aztán otthon elolvastam. Egyszer... kétszer... háromszor. Nem bírtam betelni a történettel, a képek pedig egyszerre értelmet nyertek. Végül zöld jelzést kapott a könnycsatornám és elpityeredtem. Ez a kis 10 perces olvasmány olyan emlékeket hozott elő, melyeket már nagyon régen eltemettem. Dezső Andrea Mamuskája az emlékezés és a gyász könyve, ugyanakkor megható, szép és különleges.  

A Book Tag-ek korát éljük. Nem is nagyon látni olyan könyves blogot, ahol legalább 1 ilyen bejegyzés nem jelenik meg hetente. Azt gondolom, ha nincs túlzott mennyiségben, akár üde színfoltja lehet egy oldalnak. Engem is elkapott a láz, szó szerint leTAGlózott. Bár be kell valljam, jobban szeretem inkább olvasni őket, mint válaszolgatni, most mégis két kedves meginvitálásnak teszek eleget. Lulma és Fancsali is meghívott erre a Tag-re, mely az udvarlás lépésein vezet végig. Gondoltam üsse kavics, megcsinálom én is!

Szegedi Katalin illusztrációival kiadatni egy könyvet, mindig biztos siker. Ennél a könyvnél viszont igazán szerencsés az illusztrátor-író párosítás, hiszen G. Szász Ilonáról szintén elmondható, hogy képtelen rosszat alkotni. Erre bizonyíték A Mindentvarró Tű és Cókmók, a morgolódó szekrénymanó című könyvei. Kettejük közös munkájából született meg az Álomszövő Pendula, melyről nyugodt szívvel mondhatom, méltó helyen lesz a gyerekek könyvespolcain. Mikor kézbe veszed, már a borítóról tudod, hogy valami jó vár rád, ha kinyitod. Nagyon szeretem ezt a levendula színt és ott van rajta Pendula, ahogyan szemét lehunyva, nyugodt, egyenes tartással és mosolyogva ül. De nem akárhol! A felhők tetején. Úgy látom, épp szövi az álmokat, erre utal a hálóba beúszó piros halraj. A lányhoz úszva, majd továbbhaladva szívekké alakulnak, végül HUSS! madár alakban tovaszállnak. Pendula rézvörös haját meg-meglebegteti a szél, fején pedig ott a nélkülözhetetlen sárga kalap. Körüllengi egy kis franciás báj, a hosszú kezek és lábak kecsességet sugallnak, ugyanakkor az egész képen érződik a teljes nyugalom és harmónia.