Van valami Lily King regényeiben, amely egyszerűen beszippantja az olvasót. Elkezded olvasni a történetet és valahogy nem akaródzik elkészülni a szombati ebéd, vagy hátrasorolódik a tennivalók közé a porszívózás és a mosogatás is. Egyszerűen képtelenség letenni, pedig nem szól világmegváltó dolgokról. Nemrégiben megjelent a Szívkirály című könyve, amely engem teljesen visszarepített a főiskolás éveimbe, és azokba az időkbe, amikor a barátok, a tanórák és a jövőnkön való elmélkedés Szentháromságát éltük. Szóval vigyázz, mert ez a történet halkan, kissé alattomosan csusszan be az életedbe, majd a végére veled marad, miközben a lapok között egy kis tükröt is felfedezel. Nem harsány, nem látványosan drámai, hanem észrevétlenül dolgozik, majd egyszer csak azon kapod magad, hogy már rég együtt lélegzel a szereplőkkel. Ugye milyen ördögi?
A kötet idén jelent a 21. Század Kiadó gondozásában és Dudik Annamária Éva fordításában.


Szeretem azokat a könyveket, amelyek nem nagy szavakkal, nem világmegváltó gondolatokkal és sokkoló fordulatokkal ragadnak magukkal, hanem a csendjükkel. Jonas Karlsson 
Vannak nevek, amelyek hallatán szinte automatikusan megjelenik előttünk egy másik név is. Rómeó és Júlia, Antonius és Kleopátra vagy épp Petőfi Sándor és Szendrey Júlia. Ez utóbbiak a magyar kultúrtörténet elválaszthatatlan párosaként élnek, még akkor is, ha kettejük története tragikus véget ért, és ha a nőalak sorsa mindmáig egy kissé árnyékban maradt. Miklya Luzsányi Mónika regénye, az 
