Nincs mese, ez egy ízig-vérig romantikus történet! Azt is mondhatnám rá, hogy csajos könyv, de közben klasszikus és egy picit történelmi is. Látod? Erre a regényre sem lehet csak egy jelzőt ráaggatni! És tudod, hogy mi a legfurább? Nem nagyon láttam kis hazánkban olyan könyvespolcot, ahol ne lenne megtalálható ez a könyv, de még olyan antikváriumban sem jártam eddig, ahol nem akadt belőle 2-3 példány. Na, ezt nevezem én örök klasszikusnak! Több száz kiadásban találkozhatsz vele szerte a világon, nem beszélve az évek alatt számtalanszor újragondolt könyvborítóiról. Nálam kétféle is megtalálható a szekrényemben. Anyukám szintén két másik példányt birtokol. Megbújva, lapulva, de itt élnek köztünk, arra várva, hogy kinyissuk őket!

Nos, itt vagyunk mi, romantikus lelkületű nők, akik késő délután szívesen bújunk be a meleg takaró alá, és egy bögre forró teát kortyolgatva örömmel olvasgatunk egy könyvet, amelyben győz az igaz szerelem és boldogan élnek a főszereplők, míg meg nem halnak. Határozottan kell ilyen olvasmány is, hiszen szüksége van rá a lelkünknek.

Úgy vettem észre, hogy a hölgyek között háromféle klasszikus irodalom rajongó csoportról beszélhetünk. Vannak a Jane Austin rajongók, akik Büszkeség és balítélet fanok. Aztán ott vannak a Jane Eyre imádók, majd a másik Brontë lány után az Üvöltő szelek fanatikusok. Ritkán találkozhatunk keveréktípusokkal, ez a csapat eléggé elenyésző. Én személy szerint inkább a Jane Eyre rajongók táborát erősítem, bár ha a televízióban leadják a Büszkeség és balítélet (bármelyik feldolgozását), mindig megnézem.

A könyvet 1847-ben adták ki Londonban. A regény A lowoodi árva címen jelent meg, szerzője pedig a Currer Bell álnevet használta. Rögtön hatalmas sikere lett a történetnek, és még ma is a világirodalom egyik legfontosabb regényéi között tartják számon. 

A történet az árván maradt Jane Eyre-ről szól, akit szívtelen nagynénje, Mrs. Reed vesz magához. Sajnos sehogyan sem sikerül beilleszkednie az új családjához, mert a Reed-ek kívülállóként bánnak vele. Nagynénje gyűlöli, és bár Jane már kisgyerekként is határozott, és nem hagyja szó nélkül az igazságtalanságok miatt kapott büntetéseket, nem hajlandó megalázkodni. A néni végül a lowoodi árvaházba adja a kislányt, ahol Jane barátra talál. Helen Burns-szel köt szoros barátságot, akit sajnos az intézetben kitört járvány miatt elveszít. Telnek az évek, Jane művelt, okos, kedves kisasszony lesz, melynek következtében tanítónői állást szerez. Thornfield Hall-ba utazik, hogy Mr. Rochester lányát, Adèle Varens-t tanítsa. Jane egyre jobban megszokja és megszereti a kastélyt, élvezi, hogy az árvaház után egy szabadabb világba csöppen. A kastély gazdájával hónapokig nem találkozik, hiszen az úr sokat utazik, külföldön tartózkodik. Mikor hazatér, a gazda szeszélyes, kissé rideg modora riasztja a lányt, de később barátsággá, majd szerelemmé alakul a kapcsolatuk. De a történet még nem ér itt véget! Baljóslatú események sorozata kísérik kettejük kapcsolatát. Jane furcsa zajokat, nevetéseket hall a kastélyban éjszakánként és mintha szellem járkálna a folyosókon esténként. Valaki felgyújtja Mr. Rochester ágyát is, miközben alszik, ezzel is azt bizonyítva, hogy valami furcsa, kísérteties dologgal élnek együtt. Vajon ki lehet az egész mögött?

Nem lövöm le a sztori végét - igaz szinte már mindenki ismeri. Nekem az egyik legnagyobb kedvencem, számtalanszor olvastam már. Szerintem nagyon olvasmányos, nincsenek fölöslegesen húzott részek, sem semmitmondó párbeszédek. A főszereplő szimpatikus, okos, tehetséges és határozott fiatal hölgy, aki gyorsan belopja magát az olvasó szívébe. Mr. Rochester pedig szintén érdekes karakter, aki bár igen határozott jellem, sokszor szeszélyes, de közben szenvedélyes és cinikus is. Szeretem a Jane és Mr. Rochester közötti párbeszédeket, ahogyan ez a két érdekes karakter egymásnak feszül. És igen! Néhol elég csöpögősre sikeredtek ezek a beszélgetések, de én elnézem nekik ezt is. Nem tehetek róla... nő vagyok! Ha van ilyen kategória, akkor nekem ők a könyves álompár!  

Külön üdítőek a történetben a rejtélyes hangok, kísértetekre tett utalások, melyek az egész történetnek gótikus hangulatokat kölcsönöznek. Viszont ami meglepő, a két főszereplő gondolkodásmódja, hiszen a regény megjelenésének idején biztosan megbotránkoztatóak lehettek ezek az újszerű gondolatok, amelyek a társadalmi, vagyonbeli különbségeket vitatják. 

Nem is ragozom tovább! Hölgyeim! Tessék leporolni a kötetet és újra kézbe venni. Üdítő lesz, ebben a borongós, esőre álló időben.

 Kedvenc idézetek:

Legtöbbször úgy van az életben, hogy ami után sokáig, sóvárogva vágyakozunk, későn kapjuk meg.

– Csúf vagyok, Jane? 
– Nagyon. Mindig is az volt. 
– Puff neki.

Magát szeretem, maga kis kobold, így szeretem, ahogy van, mit bánom én, hogy szegény és jelentéktelen, hogy kicsi és csúnya! Imádom magát, Jane!

Mr. Rochester fogó narancsos Earl Grey keksz

Már írtam feljebb, hogy ez egy Angliában játszódó történet, így az országra legjellemzőbb ételeket próbáltam összegyűjteni. Lássuk csak! Itt van mindjárt a Fish and Chips, ami nálunk ugyebár a sültkrumpli és a hal. Nem idegenkednek az állati belsőségektől sem, és a véreshurkás reggeli is simán belefér a napindítóba. Ha már  a húsnál tartunk, akkor meg kell említeni a sertéslepényt és a füstölt halat is. Ünnepekkor általában édességnek puding kerül az asztalra, és szívesen ropogtatnak gyömbéres kekszet. És ott van még a kimondhatatlan nevű Worcestershire-szósz, valamint a curry, melyek ezek ott olyanok, mint idehaza a pirospaprika - mindent vivő fűszerek. De ha őszinték akarunk lenni, az első gondolatunk általában az angolokról az, hogy ötórai teáznak. A tea náluk lehet fekete, rooibos, zöld, cukros, fűszeres, citromos, vagy tejes. A lényeg, a teázás öröme és a tradíció.  Ezért is döntöttem egy earl grey teafüves teakeksz mellett.

Hozzávalók:

• 300 gramm finomliszt
• 100 gramm porcukor
• 200 gramm vaj
• 1 közepes narancs reszelt héja és kifacsart leve
• 1 kiskanál sütőpor
• 3 gramm, vagy 2 filter narancsos Earl Grey teafű

A cukrot és a teafüvet egy darálóba öntöm, és addig dolgozom a géppel, amíg a teafű már szinte porszerű nem lesz. A többi hozzávalóval együtt összegyúrom. Ha túl lédús lenne a narancs, akkor adok hozzá egy picivel több lisztet. Sima, lágy tésztát kell kapnom, amit legalább 1 órára hűtőbe teszek. Lisztezett deszkán 3-5 mm vastagra nyújtom, majd formákat szaggatok belőle. Kibélelek egy tepsit és belesorakoztatom a kivágott, nyers tésztát. Negyed óra pihentetés után előmelegített, 180 fokos sütőben 8-10 percig sütöm. Közben nincs más dolgom, mint érezni és élvezni a sütőből áradó narancsos illatot. Fémdobozba zárva több hétig is eláll!