Rák, tumor, daganat, csomó. Ismerős szavak és sosem jelentenek jót, ha ezeket halljuk, használjuk. Mivel nem vagyunk halhatatlanok és a betegségekkel szemben sem vagyunk felvértezve, előfordulhat, hogy közeli ismerősök, barátok, családtagok, vagy ne adj isten velünk történik valami komolyabb baj. Ahol gyerek van a családban, még nehezebb, mert a kicsik még nem biztos, hogy fel tudják fogni a helyzet súlyosságát. A család egy jól működő és összetett rendszer, ezért ha valaki megbetegszik, az mindenkire kihat. Ha egy szeretett személy kórházba kerül, akkor a gyerekekkel őszintén el kell beszélgetni és elmagyarázni nekik – a koruknak megfelelő nyelvi szinten –, hogy mi történt és mi megy végbe a testben.

Ezért is örülök, hogy megjelent Tóth Krisztina Anyát megoperálták című könyve, mert ez a kiadvány jó kis mankó lehet. A kicsik számára érhetően és nyíltan beszél a daganatos megbetegedésekről és próbálja ledönteni a tabukat. Valamint segít abban is, hogy a szülők és a gyerekek között elinduljon a kommunikáció, és hogy a kicsik merjenek kérdezni. Ezáltal képet kapnak arról, hogy mi megy végbe a testben, és még milyen folyamatokon kell keresztülmenni a gyógyulásig. És ez valóban fontos! El kell magyarázni, hogy mi az a daganat, de azt is meg kell mutatni, hogy ebből a betegségből fel lehet gyógyulni. A téma érzékeny és persze örökké aktuális.

A könyvben egy barna hajú, copfos kislány meséli el, hogy mi történik az anyukájával (és az aggódó családdal). Ő még oviba jár, nem is akárhová: A Mókus csoportba! Egyszer azt veszi észre, hogy amikor Anya érte megy, nagyon szomorú az arca. Majd elmagyarázzák otthon a szülei, hogy mi a baj és miért kell orvoshoz mennie Anyának.
A történetben szerepet kap még:

- Apa (aki nagyon szépen elmagyarázza, hogy mi a helyzet Anya cicijében, és próbálja feléleszteni a kókadozó szobanövényeket),
- Nagymama, aki sokszor sír (ami nem is túl meglepő, hisz nagyi majdnem mindenen sír, még a filmeken is),
- Nagypapa (aki már nem sír, de tudja, hogy a zene gyógyít),
- és Murci (a cica, akinek puha és selymes a szőre, ezenkívül lökött, de azért szereti a család).

Szerettem olvasni és örömmel lapozgattam a derűs hangvétele miatt. Jók a poénok és pont ott csempészett bele egy kis humort az írónő, ahol kellett. Lehetne írni erről a témáról szomorúan, de éppen azért fogott meg annyira, mert a vidám részek szépen oldják a feszültséget. Ennek ellenére mégis jól körülírja a betegséget és a gyógyulási folyamatokat. Itt van mindjárt a kemoterápia. Anya haja kihullik, de van neki három parókája, így a kislánynak háromféle anyukája lesz. (Természetesen az igazi tetszik a legjobban!) Vagy amikor anya megmutatja a varrást a cicijén? Rögtön látni, hogy a doktor bácsikat nem a nagymama tanította varrni!

Rendkívüli és nagyon szép gyerekkönyv. A szöveg és a képi világ fantasztikus összhangban van egymással. Nekem kifejezetten tetszik, ahogy ezek a finom színek megjelennek a lapokon. Az egész letisztult és ízléses, a rajzok egyszerűek és mégis annyira szerethetőek. A könyv Hitka Viktória illusztrációival lett igazán hiteles. Szeretem, ahogy az arcokon mindenféle érzelem megjelenik, mert azt gondolom, egyáltalán nem baj, ha az emberek szomorúak. Sőt! Az érzelmek fontosak, ez természetes emberi reakció. A képek között itt-ott felbukkan egy-egy kismadár, pöttyös labda, virág, szív, kutya vagy macska. Ezeket azért is imádtam nagyon, mert kellenek a rizikós témájú könyvekben ehhez hasonló, úgymond „menekülő utak”. Ha a gyereknek már kezd sok lenni és kicsit átkapcsolna, akkor a képek részletei segíthetnek ebben, egy időre odébb teheti a számára kényelmetlen kérdéseket.

Nem csak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is a figyelmébe ajánlom. Az előbbieknek jó kis terápiás könyv, emellett informatív, ezáltal kis esti kerekasztalt keríthetünk köré a lapozgatás után. Az utóbbiakkal pedig azért olvasatnám el, mert szépen rávilágít arra, hogy a problémákkal könnyebb szembenézni, ha fel vagyunk vértezve derűs hangvétellel. És persze a humor sok mindenre gyógyír. A könyv idén, a Móra Könyvkiadó gondozásában jelent meg.

Kedvenc idézetek:

A szüleim nagyon szeretik az operát, ami szerintem unalmas. Nénik meg bácsik énekelnek benne, kiabálva, láttam a tévében. Apa és anya többször is volt már operában, olyankor nagymama vigyázott rám, vagy egy néni, aki itt lakik a közelben.
Ha anyát megoperálják, az azt jelenti, hogy kiabálva fognak neki énekelni? Biztosan így van, mert a nagypapa mindig azt szokta mondani, hogy a zene gyógyít.

Anyunak néhány hét múlva kihullott az összes haja. Majdnem olyan kopasz lett, mint a nagypapa, bár a nagypapának oldalt még nő egy kicsi.
Apával vettek parókákat.
Murci, a macskánk megtámadta anya parókáit, mert azt hitte róluk, hogy másik macskák, akik betolakodtak a területére. Pedig nekünk csak egy macskánk van, a Murci. Elég hülye, de szeretjük.

Raffaello golyók

Már írtam, hogy mennyire tetszett a könyvhöz készült illusztráció. A kiadvány színvilágához mindenképpen valami világos, letisztult finomságot akartam. Valami édeset, valami mennyeit. Amit szinte mindenki szeret és gömbölyű alakja van. Ami éppen csak egy harapás, gyorsan elkészül, és mindeközben mégis olyan jó a léleknek. Ezért döntöttem a házi Raffaello mellett, mert szerintem nagyon jól passzol a könyvhöz. Pont olyan, mint egy falat felhő. A receptet innen csentem, elkészítése pedig végtelenül egyszerű.Hozzávalók: