Már írtam, hogy idén több újdonság is lapul a tarsolyomban, a most hozott rovattal szintén először találkozhatsz az oldalon. A mesetányér nevet választottam neki, ugyanis mindegyik bejegyzésben olvashatsz majd egy mesét. Ezek nem lesznek túl hosszú történetek, de még épp ideálisak egy-egy esti meséhez. Ó, persze eddig nincs semmi extra ebben az egészben, de arra gondoltam, a történetet vagy valamely szereplőjét szeretném tányéron látni. A hozzávalók zömét, ha nem is mindig, de igyekszem majd egészséges élelmiszerekből összeválogatni, mert úgy látom, a friss és párolt zöldségek és gyümölcsök nem igazán csúsznak olyan könnyen a kicsiknek. Félre ne érts, nem azt mondom, hogy ha a gyerek irtózik a zöldborsótól és a sárgarépától, ezzel a módszerrel megeszi majd. Mindenesetre egy próbát megér, hátha ebben a formában nem zsigerből utasítja el az ételt, és egy pici játékkal jobban megy majd az evés.

A békakirályfi

Itt sem volt, ott sem volt, de valahol mégis volt, volt egyszer egy király s ennek három leánya. Szép volt mind a három, de különösen a legkisebb. Ez olyan szép volt, olyan gyönyörű volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem.
Volt a király palotájához közel egy rengeteg erdő, rengeteg erdő közepén öreg zádogfának árnyékában egy kút. A kicsi királykisasszony, ha meleg idők jártak, mindennap kisétált az erdőbe, leült a kút mellé. Itt ült, üldögélt sokáig s ha elunta magát, elővette arany golyóját, azzal labdázott. Ez volt az ő legkedvesebb játéka.
Hanem egyszer mi történt? Az történt, hogy a golyó nem esett a kicsi királykisasszony kezébe, hanem esett a földre, onnét pedig belegurult a kútba. Belegurult s abban a pillanatban el is tűnt. Hiába nézte, vizsgálta a kicsi királykisasszony: mély volt a kút, nem látott a fenekére, - volt golyó, nincs golyó! Hej, sírt a kicsi királykisasszony, nagy búnak eredt szegény feje. Egyszerre csak hallja, hogy valaki beszél hozzá:
- Mi bajod, királykisasszony, mért sírsz olyan keservesen?
Körülnézett, de nem látott eleven lelket. Az ám, nem ember szólt hozzá, hanem egy nagy csúnya béka a kútból.
- Hát te szóltál hozzám, mondotta a királykisasszony csudálkozva. - Azért sírok, mert arany golyóm a kútba esett.
- Egyet se búsulj, - mondotta a béka. - Visszaveszem én a te arany golyódat. De mit adsz nekem, ha felhozom a kút fenekéről?
- Amit csak kívánsz, édes békám. Ruháimat, gyöngyeimet, drágaköveimet, de még aranykoronámat is.
Mondotta a béka: Nem kellenek nekem a te ruháid, gyöngyeid, drága köveid, szép királykisasszony. Az arany koronád sem kell. Hanem ha megígéred, hogy jó barátom, játszótársam leszel; ha megígéred, hogy asztalkádnál melletted ülhetek, a te arany tányérkádból ehetem, a te poharacskádból ihatom, a te ágyacskádban hálhatok, felhozom neked az arany golyót.
- Mindent megígérek, mondotta a kicsi királykisasszony, csak hozd fel az én kedves arany golyómat! De magában egyebet gondolt. Azt gondolta: csak brekegj, béka, brekegj, itt maradsz te a kútban s bizony nem ülsz te az én asztalom mellé. No bezzeg!
Több sem kellett a békának, csak a kicsi királykisasszony ígéretét hallja, hopp, leszállott a tó fenekére, egy szempillantás múlva újra felbukott a víz színére, hozta szájában az arany golyót s szépen átnyújtotta a kicsi király kisasszonynak. Hej, örült a kicsi király kisasszony! Ugrált, táncolt örömében s futva indult hazafelé az ő kedves játékával.
- Várj csak, várj, kiáltott a béka, vigyél magaddal, én nem tudok úgy szaladni, mint te! De hiszen brekeghetett, ahogy a torkán kifért, a királykisasszony rá sem hallgatott, futva futott haza s úgy elfeledte a békát, mintha nem is lett volna. A béka pedig mit tehetett? Nagy búsan leszállott a tó fenekére.
Hát hiszen jó, jó, de mégsem úgy történt, mint a hogy a kicsi királykisasszony magában elgondolta. Másnap délben, mikor éppen ebédnél ültek mind, a király, a királyné, a királykisasszonyok s az udvarbéliek, hallják, hogy odakint a márvány garádicson pliccs, placcs, ugrál fölfelé valami, aztán egyszerre csak az ajtó mellé lepcsen, kopogtat s beszól:
- Nyisd ki az ajtót, kicsi királykisasszony!
Szalad a kicsi királykisasszony az ajtóhoz, nyitja, kikukkant a nyíláson s hát a béka ül ott, az ajtó előtt. Hirtelen becsapta az ajtót, visszaült az asztalhoz, de bezzeg nem ízlett az ebéd, s csakúgy dobogott a szíve az ijedtségtől. Látta ezt a király s kérdezte:
- Mi bajod, kis lányom? Mitől ijedtél meg? Talán bizony valami óriás áll az ajtó előtt s el akart vinni téged?
- Nem, nem, felelt a királykisasszony, nem óriás, hanem egy csúnya béka, az áll az ajtó előtt.
- Mit akar tőled az a béka?
- Jaj, lelkem édes jó apám, mikor tegnap az erdőben játszottam, aranygolyóm a kútba esett. Keservesen sírtam s ekkor egy béka felhozta a golyót a kút fenekéről. S merthogy nagyon kívánta, megígértem neki, hogy játszótársa leszek, de ki gondolta volna, hogy ez a csúnya béka ide jöjjön? S lám, most itt van s be akar jönni hozzám.
E közben másodszor is kopogtatott a béka s bekiáltott:
- Nyiss ajtót, nyiss ajtót, szép királykisasszony! Talán bizony elfeledted, mit ígértél tegnap nékem? Nyiss ajtót azonnal!
Mondta a király:
- Bizony, édes lányom, a mit ígértél, meg is kell tartanod. Hát csak eredj és nyiss ajtót.
Mit volt mit nem tenni, fölkelt az asztal mellől a kicsi királykisasszony, az ajtót kinyitotta, a béka meg, hopp, hopp, pliccs, placcs, végig ugrált a szobán, éppen a kicsi királykisasszony széke mellé.
- Végy föl magadhoz, szólt a királykisasszonynak.
A kicsi királykisasszony húzódozott, vonakodott, de a király rászólt haragosan:
- Vedd föl!
Fölvette hát a békát, az meg a székről egyenesen az asztalra ugrott s mondta:
- Na most told közelebb hozzám a tányért, hogy együtt együnk.
Odatolta kénytelen-kelletlen, de majd kirázta a hideg, úgy félt. A béka jóízűen falatozni kezdett, de bezzeg a kicsi királykisasszonynak elment az étvágya. Mikor aztán a béka jól lakott, azt mondta:
- Most már eleget ettem, fáradt vagyok, álmos vagyok, vigyél a szobádba, fektess selyem ágyadba s feküdj le te is, aludjunk.
De most már "eltört a cserép". Sírt a kicsi királykisasszony, sírásától zengett a palota. Hogy ő a mellé a hideg, utálatos béka mellé feküdjék! Inkább meghal!
- De így meg úgy! - förmedt rá a király - ha jól esett a segítsége, essék jól a fekvés is mellette. Indulj!
Tetszett, nem tetszett, meg kellett fogni a béka hideg testét s vitte a szobájába. Az ám vitte, de a szobában ledobta egy sarokba s egyedül feküdt a puha selyem ágyba.
- Nem addig a'! szólt a béka. Fáradt vagyok, álmos vagyok, s éppen olyan jól akarok aludni, mint te. Végy föl az ágyadba, különben megmondom az édes apádnak.
A kicsi királykisasszony leszállott az ágyból nagy bosszúsan, felkapta a békát, s a falhoz dobta.
- Nesze, aludjál, csúnya, utálatos béka!
Hanem ebben a pillanatban mi történt? Hej, nagy csuda történt. Hallgassatok csak ide. A csúnya békából királyfi lett, de olyan szép királyfi, hogy a királykisasszonynak szeme-szája elállt a csodálkozástól.
- Ki vagy te, mi vagy te? - kérdezte a királykisasszony, mikor egy kicsit magához tért a nagy csudálkozásból.
Most a királyfi szép sorjában elmondta, hogy őt egy vén boszorkány békává varázsolta, merthogy annak a boszorkánynak a leányát nem akarta feleségül venni. Egyedül csak a kicsi királykisasszony szabadíthatta ki a kútból, más nem, különben béka maradt volna teljes világ életében.
- Jössz-e velem az én országomba? - kérdezte a királyfi.
- Elmegyek én veled a világ végire is, felelt a kicsi királykisasszony.
Másnap reggel kinéznek az ablakon s hát egy aranyos hintó áll az ablak alatt; a hintó előtt nyolc hófehér paripa, a bakon pedig János ült, a királyfi hű szolgája. Ez a szolga olyan erősen szerette a királyfit, hogy mikor a királyfi békává változott, nagy bújában, bánatjában majd meghalt s hogy a szíve meg ne szakadjon, három vasabronccsal körülfogatta a szíve tájékát.
Na, bezzeg most volt öröm! A királyfi meg a kicsi királykisasszony beültek a hintóba, János felült a bakra, közéjük csördített a paripáknak s vágtatott a hintó szélnél sebesebben, de még a gondolatnál is sebesebben.
Már jó messzire voltak a várostól, egyszer csak a királyfi hallja, hogy valami nagyot pattan.
- Hé, János, kiáltott előre a királyfi, valami elpattant a hintón!
Hátra szólt János:
- Nem a hintó, felséges királyfi, hanem a szívem tájékán pattant el egy vasabroncs. A mikor te béka lettél, akkor rakattam rá három vasabroncsot, hogy a szívem meg ne szakadjon. Abból pattant el most egy.
Tovább vágtatott a hintó s egyszerre csak megint nagy pattanást hallott a királyfi.
- Hé, János, bizony mondom, a hintóban baj esett.
- Semmi baj sem esett, felséges királyfi, - a második abroncs pattant le a szívem tájékáról.
Vágtatott a hintó tovább, s mikor éppen a királyfi palotája elé értek, akkorát pattant az abroncs, hogy a paripák megriadtak tőle.
- Hé, János, nem törött le a hintó?
- Nem törött le, felséges királyfi, csak a harmadik abroncs pattant le a szívem tájékáról!
Abban a szempillantásban begördült a hintó a palota udvarára. Ott a királyfi szép gyengén leemelte a kicsi királykisasszonyt, felvezette a palotába, aranyszékbe ültette, aztán papot hívattak, megesküdtek, s csaptak hét országra szóló lakodalmat.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Forrás: Mesetár

Békakirályfi zöldborsóból

A mesét elolvastuk, most nézzük, mi van a hűtőben!
Amire szükséged lesz: párolt zöldborsó, fekete olívabogyó, uborka, paprika és szeletelt sajt.A párolt zöldborsót a tányér közepére halmozom, lehetőleg kör alakban, mintha a béka feje lenne. Készítek két kisebb borsóhalmot a fej tetejére, egymástól egy kicsit távolabb, ez lesz az állat szeme. A szemekhez uborkából szelek két vékony szeletet, majd karikázok rá az olívabogyóból. Ebből két kicsi darab a borsókupac közepére is kerüljön, ez lesz majd az orr. A paprikából mosolygós szájat kanyarítok, végül sajtból mintázom meg a koronát és a gallért. Ez utóbbit uborkacsíkokkal és paprika kockákkal díszítem.
Ugye, hogy nem is annyira rossz dolog ez a zöldborsó? ;)