Senki nem mondhatja azt, hogy a skandinávok nem tudnak gyerekkönyveket írni. Azt szeretem bennük a legjobban, hogy nem veszik palira az ifjúságot; nem ijednek meg a rejtélyes dolgoktól, és simán belefér a történeteikbe a misztikum, meg a szellemvilág. A Szemüveges Szirén Izlandon játszódik, és szinte minden olyan elem megtalálható benne, amely magára vonzza az olvasó figyelmét. Igaz is... miket beszélek itt össze-vissza? Hiszen nem is skandináv származású az író, hanem magyar. Dunajcsik Mátyás első ifjúsági regénye igazi csemege a gyerekkönyves piacon, mert egy csodás hangulatú történetet sikerült írnia, amely tele van az izlandi népmesevilág motívumaival. Kicsit mesés, kicsit ködös, kicsit szellemes, emellett megelevenedik a lapokon a Grönlandi-tenger, olvasás közben pedig érezni a hideg levegőt és a csípős szelet.

Ebben az évben szerencsém volt az ifjúsági könyvekkel, mert szinte csupa remek regénnyel akadt dolgom. Kifejezetten erősnek érzem az idén megjelent gyerekkönyveket és nem is mernék kedvenceket kiemelni, hiszen mindegyikben találtam eddig valamit, amit nagyon szerettem. Néha úgy érzem, csak ismételgetem itt magam, meg talán túl sok a dicsérő, ömlengő kritika is… de mit csináljak, ha valóban így gondolom? Voltak könyvek, melyek az első oldalak olvasása után levettek a lábamról. Voltak olyanok, ahol az illusztrációk miatt lett szerelem első látásra. És voltak olyanok is, melyeknél a borító győzött meg arról, nekem ezt olvasnom kell. A Kolibri Kiadó újdonságokról szóló hírlevelében olvastam először a Caleb Krisp: Ivy Pocket és az Óragyémánt című könyvről, és már a fülszöveggel felcsigázott. De ami igazán megfogott, azok az illusztrációk és a színes borító. És mi volt a legelső gondolatom? Az, hogy: IDE VELE!

Jacob Grey Vadak című regényét lassan egy éve olvastam és rögtön landolt a kedvenceim közé. Minden megvan abban a könyvben, ami leköti az ifjúság figyelmét, és bevallom, én sem tudtam neki ellenállni. Izgalmas, eredeti, piszok jó karakterek és egy rettenetesen érdekes hangulat jellemzi. Alig vártam, hogy megkapjam a folytatást és ismét elmerüljek a Vadak világában. Bíztam benne, hogy minél hamarabb érkezik a következő rész, és most, hogy olvastam, nyugodtan mondhatom, megérte várni rá. Főszereplőnk Kra, a Varjúvad, aki az előző könyvben végső vereséget mért a Szövőemberre, így Blackstone megszabadult a gonosztól. A mostani történetben újabb veszélyt kell elhárítania, szerencsére barátai – Lydia, Morzsa, Magonc, valamint a kedvenc varjaim, Rikacs és Morc – ismét vele tartanak.

Adam Bradley Flavia de Luce rejtélyei című sorozatával eddig csak szemezgettem a könyvesboltokban, de most végre a kezeim közé kaparintottam a most megjelent ötödik részét. Kicsit féltem tőle, mert nem tudtam, mennyire kell képben lennem az előzményekkel, szerencsére sikerült követnem a történetet. (Azért ha még nem olvastál Flaviáról, akkor kezd az első résszel, mert úgy az igazi. Ezt én is pótolni fogom.) Nos, ha csak a kötetek borítóját nézed, akkor is láthatod, hogy ez nem egy szokványos ifjúsági regény. Mindegyiken megjelenik a kotnyeles főszereplőnk Flavia, aki engem egy kicsit az Addams Familyből Wednesday Addamsre emlékeztet. Hosszú, sötét haja varkocsba kötve, fekete ruhában és fekete-fehér, csíkos harisnyában látható, amolyan fura, kissé különc tizenéves lány benyomását keltve, ezzel is erősítve a kicsit sötét, gótos hatást. A most megjelent rész borítóján természetesen megint feltűnik, ám mellette egy bizarr, gázmaszkos ember is helyet kap. A címéről már ne is beszéljek! Amikor a csontok suttognak… Bevallom, félve kezdtem bele, de sikerült minden várakozásomat felülmúlnia. Egyszerűen imádtam!

Hónapok óta szemezgetek a Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik című mesekönyvvel, de most végre beadtam a derekam és megvettem. Ritkán nyúlok mellé, de ez igencsak jó vétel volt!
Először is Molnár Krisztina Rita a Maléna Kertje óta az egyik kedvenc írónőm, költőnőm. Nagyon szeretem a könyveinek azt a különleges hangulatát. Másodszor ebben a történetben egy ikerpár kap főszerepet, akiket Mákszemnek és Gubónak hívnak. Már a nevektől mosolyognom kell, annyira aranyosak. Harmadszor a helyszín fogott meg, hiszen a Skanzent barangolhatjuk be egy érdekes és nem mindennapi túra keretében. Schall Eszter csodálatos képei pedig csak hab a tortán.

Nagyon örülök, hogy a Blogturné Klub nyári retro turnéjában helyet kapott ez a könyv is, mert az egyik kedvenc sorozatom első kötete. Minden benne van, amit annyira szeretek: viktoriánus kor, urban fantasy, steampunk, vérfarkasok, vámpírok, érdekes technikai leírások, szerethető karakterek, kotnyeles vénkisasszonyok, egy mogorva alfahím, nyomozás és az izgalmak mellett rengeteg humor. Ó, és majdnem megfeledkeztem egy különleges napernyőről, akarom mondani parapléról, amely ugyancsak fontos szerepet játszik a történetben. Gail Carriger Napernyő Protektorátus című sorozatát tényleg vétek lenne kihagyni! Lássuk is, miről szól az első kötet, a Lélektelen.

Kifejezetten humán beállítottságú vagyok, imádom a könyveket és az irodalmat. A suliban mégis gondom volt a történelemmel, mert sokszor száraznak éreztem, és a bemagolni való évszámokkal is meggyűlt a bajom. Viszont a görög és római mitológiát nagyon szerettem tanulni hallgatni, bár egy idő után elvesztettem a fonalat, hogy ki kicsoda és éppen kivel gubancolódott össze. Emlékszem, amikor először hallottam Percy Jacksonról, azt gondoltam, végre egy olyan film, amit biztosan imádni fogok. Istenek, titánok, szörnyek, kaland és még sorolhatnám. Igen, jól olvastad, az előbb filmet írtam. Ugyanis először a mozis verzióhoz volt szerencsém és később került a kezeim közé a könyv. Mindkettőt nagyon szeretem, igaz jócskán eltér egymástól a két történet. Egyvalamiért sajnálom csak, hogy nem a könyvvel kezdtem... már a Mamma Mia alatt sem hittem a szememnek, amikor Pierce Brosnan (vagyis a kemény, mindenre elszánt 007-es ügynök) dalra fakadt, de miután láttam kentaurként A villámtolvajban, visszavonhatatlanul beleégett a retinámba. Ettől sajnos nem igazán sikerült elvonatkoztatnom olvasás közben...

A tavalyi megjelenések között bukkantam rá a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelenő A pormanó felbukkan című mesekönyvre. Nagyon tetszik a borítója, a sárga színe és az elején lévő bolyhos, szürkésbarna manószerű alak miatt rögtön belopta magát a szívembe. Azt hiszem nem árulok zsákbamacskát azzal a kijelentésemmel, hogy nem kifejezetten erősségem a házimunka. A portörlést, a mosogatást és a porszívózást sem teljes erőbedobással végzem, így már a könyv olvasása előtt éreztem, hogy a pormanóval mi országos cimborák lennénk. A mese elolvasása után, állíthatom, hogy nagyon jól megértenénk egymást. De az a legjobb ebben a történetben, hogy ezután nem kell behajolnom a szoba legeldugottabb sarkaiba egy portörlő ronggyal, és a porszívó csövét sem kell a szekrény háta mögé és az ágy alá beszuszakolnom, ha porcicákat látok, ugyanis simán lehet, hogy nálunk is él egy. Márpedig én nagyon szeretnék találkozni eggyel, és ha hinni lehet a könyvnek:

Előbb-utóbb minden házban megjelenik egy pormanó.