Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

KönyvParfé


Bajzáth Mária (szerk.): Erdők-mezők ​népmeséi

Zöldsaláta pestós salátaöntettel és "katicás"-mozzarellás pirítóssal

2023. június 20. - KönyvParfé

aaa.jpgÚgy képzelem, amikor Bajzáth Mária és Ónya-Oláh Dóra először vették kezükbe a nyomdából frissen kikerült közös könyvüket, az Erdők-mezők népmeséit, Madách Imre juthatott eszükbe, amikor Az ember tragédiájában leírta: "Be van fejezve a nagy mű, igen." Mert ez egy remekmű lett, ráadásul kívül-belül csodálatos.
A kötet Magyarország varázslatos növény- és állatvilágát mutatja be, így talán érthető, hogy a megjelenése március 21-ére lett datálva, az Erdők Nemzetközi Napjára. Ha van olyan, hogy hiánypótló irodalom, akkor ez az, ugyanis arra hivatott, hogy a 21. század emberének megmutassa, mennyire sokszínű a természet, mennyi örömet tud okozni és milyen fontos, hogy harmóniában éljünk vele.

Tovább

Pamela Butchart: Űrlény ​lett a tanárnőm! (Izzy 1.)

Űrlényes képviselőfánk

2023. június 07. - KönyvParfé

1_1_4.jpg

Na jó, ha most lennék kisiskolás és kezdenék önállóan olvasni, imádnám az Izzy-sorozatot. Izzy-t választanám olvasópajtásnak, mert irtó klassz lenne ezzel a belevaló és szókimondó kislánnyal együtt, különféle vicces kalandokba keveredni. Pamela Butchardt Űrlény lett a tanárnőm! című könyve mindent tud, amellyel egy gyerekmágnesnek rendelkeznie kell. A borítója színes és vicces, a történet szintén vidám és bolondos, a szedése tökéletes ahhoz, hogy a gyerekeknek sikerélménye legyen olvasás közben, és a szereplők mindegyike szerethető, helyes karakter. A kötet a Móra Könyvkiadó gondozásában és Magyari Andrea fordításában jelent meg és alig várom, hogy a sorozat következő részét is olvashassam!

Tovább

Federica Magrin - Láng Anna: Nagy ​sárkánykönyv

Tüzes-fűszeres sárkányragu

2023. május 22. - KönyvParfé

1_65.jpgMit tennél, ha találnál egy sárkánytojást? És ha valami kibújik a kemény héjból, vajon honnan fogod tudni, hogy éles fogú fenevad lesz belőle vagy egy szárnyas jó barát? Federica Magrin egyszer rálelt egy különleges tojásra, és miután kikelt belőle egy igazi sárkány, felnevelte.  A saját példányát Artigónak hívják és életre szóló barátságot kötöttek egymással. Federica rengeteget tanult ezektől a csodálatos állatoktól, s ezt a sok-sok tapasztalatot leírta mindazoknak, akik a későbbiekben sárkánygazdák szeretnének lenni. Így született meg a Nagy sárkánykönyv, melyből mindent megtudhatsz róluk, rengeteg tippet és tanácsot találsz a kötetben, ezért igazán hasznos mindazoknak, akik sárkányszakértőkké szeretnének válni.

Tovább

Nyúl ​Péter világa – Mesék minden évszakra

Tavaszi röszti sárgarépával és póréhagymával

2023. április 02. - KönyvParfé

1_60.jpg

Azt hiszem, bármikor jön egy Nyúl Péter és barátairól szóló könyv, én mindig vevő leszek rá. Szeretem Beatrix Potter kultikus figuráját, a kék kabátkába öltöztetett, mindenre kíváncsi nyuszit, és természetesen kedves ismerőseit is. A most hozott kötet még tavaly télen jelent meg a Manó Könyvek gondozásában és Szabó T. Anna fordításában, de ez egy különleges könyv, hiszen nem csak téli történetek vannak benne, ha tavasszal, nyáron és ősszel játszódóak is. Ezért is lett a címe Mesék minden évszakra.

Tovább

Sven Nordqvist: A ​kandúr szülinapi tortája

Findusz palacsintatortája

2023. március 23. - KönyvParfé

4_39.jpgSven Nordqvist egyszer azt mondta az általa kitalált és megrajzolt cicáról, hogy Findusz nagyon hasonlít Harisnyás Pippire. Mindketten egy kicsit neveletlenek és örökmozgók, kíváncsiak, türelmetlenek, túláradó képzelőerővel bírnak, nem szeretik beismerni, ha valamit rosszul csináltak, de nagyon tudnak szeretni és csodálatos lelkük van. Findusz tökéletes társa az öreg Pettsonnak, történeteik pedig nemcsak a kicsik arcára csalnak mosolyt, de a nagyobbaknak is kedvencévé válhat ez a különc páros. Korábban már olvashattál róluk az oldalon, amikor a Pettson horgászni megy című meséről írtam, most viszont A kandúr szülinapi tortája került górcső alá.

Tovább

Cynthia Paterson - Brian Paterson: Foxwood ​összes meséje

Fahéjas-almás galette dióval és sós karamell szósszal

2023. január 10. - KönyvParfé

2_52.jpg

Az ilyen hűvös, esős időben bizony elkélnek az összebújós, ágyban, meleg paplan alatt olvasós mesék. Ezért lehet tökéletes választás, ha Cynthia Paterson és Brian Paterson szívmelengető történeteit lapozgatod, és bebarangolod a szereplőkkel Foxwood erdejét és varázslatos környékét. Tudniillik ezen a csodálatos helyen megállt az idő. Az állatok szeretetben élnek, kedvesek egymáshoz, segítenek egymásnak és mindig van valami alkalom, amikor mulatságot lehet rendezni, ahová finom fogásokat készíthetnek és jóízűen együtt elfogyaszthatnak. Ez a végtelenül kedves könyv tavaly jelent meg a Manó Könyvek gondozásában, a fordítást pedig Szabó T. Annának köszönhetjük. S ráadásul azért is különleges ez a kiadvány, mert végre egy kötetben olvasható mind a nyolc történet!

Tovább

Astrid Sheckels: Róka ​Robi és a holló átka (Róka Robi 2.)

Fekete-erdő gofri

2022. augusztus 31. - KönyvParfé

4_36.jpg

Az a helyzet, hogy az utóbbi években annyira jó gyerekkönyvek kerültek a piacra, hogy szó szerint el lettünk kényeztetve. De ez nem baj, sőt! Az a legjobb az egészben, hogy remekül megférnek egymás mellett a boszorkányos, unikornisos, szörnyes, autós és mindenféle állatos könyvek, hiszen felütve őket mindegyik egy teljesen más helyre kalauzol el bennünket. Astrid Sheckels Róka Robi sorozatának első kötetétől tavaly írtam az oldalon. Akkor a Tiltott Lápot fedezték fel a könyv szereplői, most pedig itt a sorozat második része, melyben a már előzőleg megismert barátok a Kőtorony Őrzőit látogatják meg. A kötet a Lampion Könyvek gondozásában és Szabó Luca fordításában jelent meg, a kiadó 4 éves kor felett ajánlja.

Tovább

Roald Dahl - Quentin Blake: Charlie ​és a csokigyár

Csokileves

2022. augusztus 20. - KönyvParfé

1_51.jpgCsakúgy, mint Rejtő Jenő Szőke ciklonjáról, Roald Dahl Charlie és a csokigyár című gyerekkönyvéről is írtam korábban a WNM oldalán. Viszont ez egy olyan ikonikus könyv, melynek helye van nálam is, már csak azért is, mert Dahl az egyik kedvenc gyerekkönyvíróm és borzasztóan szeretem az összes könyvét. Ez a könyve pedig méltán híres, a köré vont rajongáson pedig senkinek sem kell csodálkoznia, hiszen egy kicsit mindenki el szeretne jutni Vonka Vilmos varázslatos csokoládégyárába. A történet már több kiadásban megjelent, láthattad már Karcsi és a csokoládégyár címmel is. Én a Scolar Kiadó gondozásában és Borbás Mária fordításában lévő kiadványát kaparintottam meg,  de klassz a Kossuth Kiadónál megjelent hangoskönyv is, melyen Stohl András olvas fel.

Tovább
süti beállítások módosítása