A General Press Kiadó megajándékozott egy kisebb könyvcsomaggal, tele csupa-csupa aranyos és kedves mesével. Érte mentem és amikor kiléptem tőlük az ajtón, nem volt szívem belegyömöszölni a pakkot a táskámba. Percekig csak szorongattam a szuper mesekönyveket és gyönyörködtem a borítókban, meg a kiadványok illusztrációiban. A legtöbbet már hazaúton elolvastam; A titkos recept volt az első. Mit ne mondjak témába vág, mert egy hajdanán eltűnt italrecept felkutatása a történet egyik fő szála. Nos, hallottál már Foxwoodról? Nem?! Akkor egy kicsit mesélek róla. Létezik egy hely, nagyon-nagyon messze innen, még a hegyeken, erdőkön, völgyeken is túl, ahol megállt az idő. Együtt élnek az állatcsaládok békében, szeretetben. A kíváncsi kisebb gyerekeik pedig bebarangolják a vidéket, miközben vidám, olykor veszélyes kalandokba bocsátkoznak. A Foxwoodi mesék ezekről a csatangolásokról szólnak, mert ugye az ifjúság sokszor belekeveredik valamilyen kalamajkába, vagy olyan dolgokba ütik az orrukat, amelyek nem rájuk tartoznak. 

Mielőtt azt gondolnád, ez egy kis inci-finci történet, ki kell, hogy ábrándítsalak. Ez egy igazán komoly könyv, még ha azt is gondolod: Ugyan, hisz gyerekeknek íródott! (Be kell valljam, magam sem tudom, hogy ez tényleg gyerekeknek íródott-e, hiszen a történet egyáltalán nem gyalog-galopp.) A főszereplők NYULAK! Fontos leszögeznem, hogy valóban nyulak és nem nyuszik. Richard Adams fantáziájának és írói tehetségének köszönhetjük, hogy megismerhetjük az üregi nyulak életét. És bár valóban állatok a szereplők, mégis annyira emberi a történet. Az író nem rólunk, emberekről ír, de kétségtelenül hozzánk intézi szavait, ehhez az emberi tulajdonságokkal felruházott kisállatok a könyv végéig hű társai. Ez a mese egy igazi sikertörténet, hiszen 1972 óta rengeteg kiadást megért már. A Gesztenye, a honalapító az író leghíresebb regénye, melyet eredetileg lányainak kezdett mesélni. Akkora sikert aratott családi körben, hogy szerették volna megjelentetni. Két év alatt íródott meg a regény, amelyet először több kiadó is elutasított. 1972-ben jelent meg először, majd még ebben az évben Carnegie-díjat kapott a legjobb gyermekkönyv kategóriában. 1973-ban Guardian Children's Fiction-díjjal jutalmazták, majd 1977-ben ifjúsági irodalom klasszisban bezsebelt egy California Young Reader-díjat is. Angliában igazi klasszikus és a kötelező olvasmány része. Nem véletlen, erről aztán valóban lehet beszélgetni irodalomórán.

Kicsi koromban Vuk volt az egyik kedvenc mesém. Annyira szerettem, hogy még ágyneműt is kaptam anyuéktól és az oviban, a rókás párnámat szorongatva aludtam végig a délutáni sziesztát. A Dargay Attila rendezte mese hatalmas favorit, és valljuk be, nem csak a gyerekek körében.
A rajzfilm Fekete István Vuk című regénye alapján készült. A forgatókönyvet Imre István és Tarbay Ede írta, a zenéjét pedig Wolf Péter szerezte. A kicsi Vuk hangját pedig Pogány Judit kölcsönözte. Aranyos kis történet egy róka életéről, és a felnőtté válásról.
Amikor kötelező olvasmánynak megkaptuk az eredeti művet, nem igazán tudtam vele mit kezdeni. A sok leíró rész miatt hamar feladtam a próbálkozást, de most felnőtt fejjel teljesen más élmény volt újra olvasni. Fekete István olyan szépen és akkora szeretettel ír a természetről. Olyan dolgokat mesél, amit mi – nagyvárosban élő emberek – már elfelejtettünk. Próbál tanítani a természet hangjaira, az erdő csendjére, és igyekszik megértetni, hogy mennyire értékesek is az állatok. A történet gazdag szókinccsel bír, a megfogalmazás választékos, és ahogyan Fekete István mesél, az valódi ritkaság.