Mindig is szerettem a telet. Minden évszak gyönyörű, de azt hiszem, a téli hangulatnak nincs párja. Szeretem a hideg és csípős reggeli levegőt, és az sem zavar, hogy ilyenkor korábban sötétedik, mert otthon gyertyát lehet gyújtani, így meghittebbek az esték is. A kipirosodott arcokat és a hideg orrokat sapkával, sállal keretezzük, és alig várjuk, hogy egy rohanós nap végén átmelegedjünk a meleg szobában. Jól esik bebújni a puha takaró alá és forró, fahéjas forrócsokit kortyolgatni, ugye? De a tél nem lehet igazi karácsony nélkül, melyet nem csak a gyerekek, hanem mi, felnőttek is izgatottan várunk.
Bármilyen idegesítő is egy idő után, én mégis szeretem a karácsonyi zenét a rádióban, csakúgy, mint a karácsonyi filmeket, a fenyő illatát, a csillogó díszeket a fán, és persze a karácsonyi süteményeket.
És ahogy beköszönt a december, a kellemes hangulattal máris érezni lehet a karácsony mágiáját is a levegőben. Alex T. Smith A kisegér, aki elhozta a karácsonyt című mesekönyve épp ezt az időszakot öleli fel, és egy adventi nagy utazásra hívja az olvasókat, hogy mindenki kellőképpen felkészüljön az ünnepre.

Picit tartok az olyan könyvektől, amelynek a címében benne van a szerelem szó. A legtöbb romantikus könyv egy kaptafára készül. Szenvednek a hősök, mindig van valami félreértés, ami miatt hosszú fejezeteken keresztül elbeszélnek egymás mellett a főszereplők, majd valami hatalmas problémát kell közös erővel legyőzniük. Ó, igen... a szerelmi háromszögeket sem hagyhatom ki, hiszen szintén vissza-visszatérő elem. A fentiek tudatában gondolhatod, mennyire szkeptikus voltam ezzel a könyvvel. A borítót látva, és a fülszöveget olvasva nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, de egy valami mégis kíváncsivá tett, ez pedig a mágikus realizmus jelző, amellyel megspékelték. Nem voltak nagy elvárásaim a könyvvel kapcsolatban és nem is lett maradéktalanul kedvenc. Ennek ellenére mégis azt gondolom, üde színfolt ez a YA könyvek birodalmában.

A tavalyi megjelenések között bukkantam rá a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelenő A pormanó felbukkan című mesekönyvre. Nagyon tetszik a borítója, a sárga színe és az elején lévő bolyhos, szürkésbarna manószerű alak miatt rögtön belopta magát a szívembe. Azt hiszem nem árulok zsákbamacskát azzal a kijelentésemmel, hogy nem kifejezetten erősségem a házimunka. A portörlést, a mosogatást és a porszívózást sem teljes erőbedobással végzem, így már a könyv olvasása előtt éreztem, hogy a pormanóval mi országos cimborák lennénk. A mese elolvasása után, állíthatom, hogy nagyon jól megértenénk egymást. De az a legjobb ebben a történetben, hogy ezután nem kell behajolnom a szoba legeldugottabb sarkaiba egy portörlő ronggyal, és a porszívó csövét sem kell a szekrény háta mögé és az ágy alá beszuszakolnom, ha porcicákat látok, ugyanis simán lehet, hogy nálunk is él egy. Márpedig én nagyon szeretnék találkozni eggyel, és ha hinni lehet a könyvnek:

Előbb-utóbb minden házban megjelenik egy pormanó.

Rák, tumor, daganat, csomó. Ismerős szavak és sosem jelentenek jót, ha ezeket halljuk, használjuk. Mivel nem vagyunk halhatatlanok és a betegségekkel szemben sem vagyunk felvértezve, előfordulhat, hogy közeli ismerősök, barátok, családtagok, vagy ne adj isten velünk történik valami komolyabb baj. Ahol gyerek van a családban, még nehezebb, mert a kicsik még nem biztos, hogy fel tudják fogni a helyzet súlyosságát. A család egy jól működő és összetett rendszer, ezért ha valaki megbetegszik, az mindenkire kihat. Ha egy szeretett személy kórházba kerül, akkor a gyerekekkel őszintén el kell beszélgetni és elmagyarázni nekik – a koruknak megfelelő nyelvi szinten –, hogy mi történt és mi megy végbe a testben.