Néhány történet - s annak fülszövege -, alattomosan ártatlannak tűnik. Nem harsányak, és nem harangozzák be előre, hogy "itt valami egészen különleges vár". Nem döngetik az ajtót, nem fenyegetik az olvasót érzelmi hullámvasúttal - mégis megteszik. Valahogy belopódznak az ember bőre alá, és mire az utolsó oldalra érünk, rádöbbenünk, hogy bevittek minket az erdőbe. Amanda Peters Áfonyaszedők című kötete pontosan ilyen. Halk, visszafogott, mégis megrendítő. A regény már az első oldalon megpendíti azt a különös kettősséget, amely végigkíséri a teljes történetet: a közösség és a gyökerek fontosságát, valamint a veszteség örök ürességét, amelyet sem idő, sem távolság nem tud teljesen feloldani.
A kötet a General Press Kiadó gondozásában és Szieberth Ádám fordításában olvasható.

Az Áfonyaszedők középpontjában egy indián család áll, akik minden nyáron elhagyják otthonukat, hogy Maine államban áfonyát szedjenek. Ez a vándorló életmód egyszerre jelenti számukra a megélhetést, a hagyományt és a közösséghez való tartozást. A család egyik nyara azonban tragikus fordulatot vesz, ugyanis a négyéves Ruthie eltűnik az ültetvények közelében.

A regény két szálon fut. Az egyik narrátor a báty, Joe, aki egész életét meghatározó bűntudattal és fájdalommal nő fel - hiszen Ruthie az ő szeme elől tűnt el. A másik szál egy nő hangján szól, aki egy szerető, ám titkokat őrző családban nevelkedett, és az egész életét átszövi a bizonytalanság érzése. Mert egészen régóta érzi, hogy valami nem stimmel, valami nem az, aminek látszik. Peters ezt a két történetet finom, vékony szálakkal szövi össze. Eleinte csak sejtjük, később pedig egyre biztosabban érezzük, hogyan kapcsolódnak egymáshoz. De a lényeg itt nem is a "rejtély megoldása", hanem az odavezető út. Vagyis, hogy hogyan él tovább egy család egy felfoghatatlan veszteséggel, és hogyan él tovább egy ember egy olyan élettel, amelynek alapjai ingatagnak bizonyulnak.

Őszintén szólva, az Áfonyaszedők nem az a könyv, amely az első oldalon beránt egy zsigeri fordulattal. Ez a regény lassú, megfontolt és kimért, de sosem unalmas. Sokan hajlamosak azt hinni, hogy egy eltűnt gyermek története szükségszerűen thriller vagy krimi, a szerző azonban teljesen más irányba viszi a sztorit. Nem a bűnügyekre fókuszál, hanem az érzelmi következményekre. Mit tesz egy családdal a bizonytalanság éveken és évtizedeken át? Mit tesz az egyénnel a kimondatlan gyász? Mit tesz a közösséggel, amikor egyikük tragédiát szenved? Ami szerintem igazán különlegessé tette ezt a könyvet, az az identitás finom, mégis határozott témaköre. A két narrátor sorsa különösen érzékenyen mutatja be, milyen törékeny dolog a hovatartozás érzése.

Fontos, hogy Joe számára az, hogy indián, egyszerre az identitásának tartópillére és ugyanakkor terhe is. A közösség ereje támaszt nyújt, mégis nehéz, ami ránehezedik. A legszebb és legmeghatóbb ez a küzdelem, melytől a férfi igazán emberivé válik, s épp ez teszi olyan esendővé és szerethetővé is.
Peters rendkívül érzékenyen és tisztelettel mutatja be ezt a kultúrát. Nem egzotikumként kezeli, nem díszletként, hanem élő, lélegző közösségként. Ez talán különösen fontos az észak-amerikai őslakos történetek esetében, hiszen több száz évnyi irodalmi ábrázolás után még mindig rengeteg a klisé és a torzítás.
Ezzel szemben ez a könyv mélyen emberi képet ad. Megmutatja, milyen fontos szerepet játszanak a családi kapcsolatok, a hagyományok, a közösségi rituálék, és megmutatja azt is, milyen fájdalmas, ha ezekből valakit kiszakítanak.

Talán a regény egyik legerősebb eleme a gyász ábrázolása. Mert mint ahogyan az életben is, ez nem egyszerű, nem fekete-fehér. Peters nem dramatizál túl, nem próbál könnyeket kicsikarni, épp ellenkezőleg... a visszafogottság erejével hat. A család szenvedése mélyen emberi. A kimondatlan szavak, a félbehagyott mondatok, az elfojtott érzelmek sokkal hangosabban szólnak, mint bármilyen nagyjelenet. Ismerős az az érzés, amikor egy történet úgy tud fájni, hogy közben nem hat manipulatívnak? Azt hiszem, az nagy írói teljesítmény, és itt jól működik.

Különösen szeretem, ahogyan a szerző az áfonyaszedés motívumát használja. Hiszen itt nem csupán munka, hanem a közösségi élet szimbóluma, a generációkon átívelő kapcsolódás tere. És az a tény, hogy a tragédia is ebben a térben történik, még erősebbé teszi a metaforát.

Amikor befejeztem a könyvet, nem az járt a fejemben, hogy milyen fordulatos. Inkább szomorú voltam. A legerősebb érzés egy csendes szomorúság volt. Olyan, mint amikor valakitől elbúcsúzol úgy, hogy pontosan tudod, az életetek más-más irányba megy tovább, de a találkozás örökre benned marad. Ez a történet arra emlékeztet, hogy a család nem tökéletes. Hogy a szeretet sokszor fáj. Hogy az emberek néha a legrosszabb döntést is szeretetből hozzák. Hogy az identitást nem adják készen, hanem annyi darabból kell összerakni, mennyit a sors meghagy. És arra, hogy a gyógyulás néha nagyon lassú. De attól még lehetséges....

Azoknak ajánlom ezt a regényt, akik szeretik a lassú, mély, lélektani történeteket, és akik egy sötét, mégis reményteljes családtörténetre vágynak. Azoknak, akik nem félnek az érzelmi mélységtől, ugyanakkor hisznek abban, hogy a gyógyulás útja néha hosszú, de mindig érdemes végigjárni. Valamint ha szereted Celeste Ng vagy Jesmyn Ward könyveit, akkor az Áfonyaszedők is biztosan neked való.

Áfonyás crumble, avagy ropogós morzsasüti

Mi más is készülhetne a kötet mellé, mint egy áfonyás desszert? Most egy villámgyors és nagyon egyszerű receptet hoztam, mégpedig egy áfonyás morzsasütit. Isteni finom, nagyon ajánlom kipróbálásra!Hozzávalók:
A morzsához:

• 10 dkg liszt
• 10 dkg zabpehely
• 10 dkg (jéghideg) növényi margarin
• 2-3 ek barnacukor
• csipet só

A gyümölcsös részhez:

• kb. 70 dkg fagyasztott áfonya
• 2-3 ek barnacukor
• 2 ek kukoricakeményítő
• fél citrom leve

Az áfonyát egy hőálló tálba öntöm, meglocsolom a fél citrom levével, megszórom a cukorral és a kukoricakeményítővel, összeforgatom az egészet, majd nekilátok a morzsának.
Ehhez az összes hozzávalót egy tálba öntöm és az ujjbegyemmel morzsás állagóra dolgozom. A keveréket az áfonyára szórom, és a tepsit a 180°C-ra előmelegített sütőbe helyezem. 30-35 perc alatt ropogósra sül a süti teteje, a gyümölcsből kiszökő lé pedig szépen bugyborékolni kezd a morzsa körül. Mmmm, nagyon finom illata van! Bár langyosan a legjobb, én mégsem bírom megvárni, hogy kihűljön, azonnal nekiesek egy kanállal...

ParféTipp: Az áfonya mellé almát, vagy más bogyós gyümölcsöt is tehetsz. Ha pedig nagyon halmozni akarod az élvezeteket, egy nagy gombóc vaníliafagyival is tálalhatod.

Amanda Peters első magyarul megjelent regénye a '60-as években, Amerikában játszódik, ahol Maine államba érkezik egy indián család idénymunkára áfonyát szedni. Egy nap a legkisebb gyermek eltűnik. A tragédia napról napra emészti fel a családot, mégis sok év múltán is él bennük a remény, hogy a szeretett Ruthie egyszer hazatér. A könyv egy érzelmekkel teli utazás, melyben egyetlen rossz döntés hatással van két család életére is.
Tartsatok bloggereinkkel és a General Press Kiadó jóvoltából esélyetek nyílik nyerni egy példányt a könyvből!

NYEREMÉNYJÁTÉK

Játékunk során az Áfonyaszedők történetéhez hasonlóan családregények címeit kell kitalálnotok minden állomásunkon. A helyes válaszokat az űrlap megfelelő sorába tudjátok beírni. Sok sikert mindenkinek!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)A turné állomásai:
11.10.  Pandalány olvas
11.12.  Kelly és Lupi olvas
11.15.  Olvasónapló
11.17.  Ambivalentina
11.19.  Könyv és más
11.21.  Kitablar
11.23.  Csak olvass!
11.25.  KönyvParfé