Kevés olyan vékonyka könyv van, amely ekkora súlyt cipel a vállán, mint Kathrine Kressmann Taylor Címzett ismeretlen című kisregénye. Első pillantásra nem tűnik többnek egy levelezésekből álló történetecskénél, de minden egyes sora, mondata, váltakozó hangvétele és mögöttes jelentése olyan mértékű feszültséget és erkölcsi kérdésfelvetést hordoz, melyet sok száz oldalas regények sem képesek kiváltani. Ez a mű nemcsak megrendít, hanem elgondolkodtat, és nem hagy nyugodni még napokkal az olvasás után sem. Mert hiába csak néhány oldal, egy teljes világ sűrűsödik bele: történelem, emberi gyarlóság, és a moralitás kérdése.
Az általam olvasott kötet a 21. Század Kiadó gondozásában és Katona Ágnes fordításában jelent meg 2022-ben.

A történet két barát, Martin Schulse és Max Eisenstein levelezésén keresztül bontakozik ki. Az 1930-as évek elején járunk. Max zsidó származású amerikai, míg Martin német, aki hazatér Németországba, amikor a náci rezsim kezd egyre erősebbé válni. Az első néhány levél még baráti hangvételű: nosztalgia, üzleti kapcsolatok, a családtagok egészségügyi állapotára vonatkozó kedves és udvarias kérdések; vagyis egy megszokott és meghitt kommunikációnak lehetünk tanúi. Aztán valami történik...
A levelek fokozatosan árulkodnak arról, hogyan változik meg Martin személyisége, gondolkodása és - talán leginkább - az emberi mivolta. A barátság lassan elhalványul, a politikai ideológia pedig utat tör magának ott, ahol korábban csak őszinte kapcsolat volt.

Martin Schulse alakja különösen izgalmas, ugyanakkor rendkívül felkavaró is. Az egykor melegszívű barát, fokozatosan, szinte észrevétlenül válik a náci ideológia hívévé. Az olvasó számára megrázó látni, hogy miként válik egy intelligens, érző emberből olyan valaki, aki képes a régi barátját megtagadni, majd sorsára hagyni, pusztán azért, mert az más valláshoz tartozik. Minden egyes döntés számít és súlya van. A férfi kis lépésekben sodródik el a régi énjétől, és ezek a lépések végül olyan útra viszik, ahonnan nincs visszatérés. Azt fontos megjegyeznem, hogy Martin nem szörnyetegként van ábrázolva, hanem átlagemberként, és ez teszi még sokkolóbbá az átváltozását. Az ő figurájában testesül meg az a rettenetes igazság, hogy a gonosz nem mindig harsány, néha csak csendesen bekúszik az ajtóréseken át.

Max Eisenstein ezzel szemben megőrzi emberségét, bár ő sem marad sértetlen. Az ő útja a gyász és a felismerés ösvényén vezet - testvérét elveszíti, régi barátja elárulja, és mindezzel szemben neki egyetlen eszköze marad csak: a szó. A levelek végén kibontakozó fordulat erkölcsi és pszichológiai szempontból is elgondolkodtató. Vajon meddig lehet valaki erkölcsös egy erkölcstelen világban? És mi a válasz, ha az igazságszolgáltatás hallgat?

Azt hiszem, attól működik ilyen jól ez az egész, mert levelezés formában történik. Ez az intim és személyes kommunikációs csatorna idővel hideggé, majd fenyegetővé válik. Kathrine Kressmann Taylor mesterművet alkotott ezzel a narratív technikával, melyből egyszersmind megtanuljuk, hogy az, amit nem mondunk ki, éppoly súlyos lehet, mint amit igen. A levél a történetben nem csupán információhordozó, hanem fegyver is, mely végül visszafordul a feladójára. 
A befejezés, ahol Max válaszok nélkül hagyja Martint, metaforikus és egyben drámai is. Az, hogy "Címzett ismeretlen", nemcsak postai jelzés, hanem ítélet is. Egy ember, aki eltűnt, mert már nem emberként viselkedik. A sorok között a bosszú, a fájdalom és a veszteség is ott lüktet, valamint az igazságtétel furcsa, hideg elégtétele.

Talán a történet legnagyobb ereje a tanulságában rejlik. Arra figyelmeztet, hogy a legszorosabb emberi kapcsolatok is megroppanhatnak az ideológiai szélsőségek súlya alatt. A barátság, a bizalom és a szeretet nem mindig képesek szembeszállni a gyűlölet propagandájával, különösen, ha azt olyan erők táplálják, mint a nácizmus. Érdekes módon ma is aktualizálható. A propaganda, a gyűlöletbeszéd, a barátságok és családok politikai megosztottsága miatti szétesése napjainkban is valóságos probléma.

Még egy kis érdekesség a háttértörténetről.  Az írónő sokáig ismeretlen maradt az olvasók előtt, mert amikor 1938-ban megjelent a Story című magazinban a történet Address Unknown címmel, a kiadó nem tartotta helyénvalónak, hogy a szerzőnő nevén fusson egy ilyen kemény hangvételű és politikai tartalmú írás. Ekkor még Kressmann Taylor álnéven publikálták, az olvasók pedig férfi szerzőre asszociáltak. Egy nő nem írhatott akkoriban ilyen erős és provokatív szöveget.
Ez már önmagában árulkodó a korszak kettős mércéjéről, és hangsúlyosabbá teszi Taylor bátorságát. Ugyanis ez a kisregény egy évvel azelőtt jelent meg, hogy a második világháború kitört volna. Akkor, amikor a nácik hatalmának árnyoldalait a világ többsége még csak alig érzékelte.
A könyv rendkívül sikeres lett, több mint 50.000 példányban kelt el az első évben Amerikában, majd az évtizedek során szinte teljesen eltűnt. Egyszerűsége, rövidsége és női szerzője miatt egyre inkább mellőzötté vált.
Egészen az 1990-es évek végéig, ugyanis 1995-ben Németországban újra kiadták, ahol is azonnal kultikus státuszba került. Rövid időn belül iskolai kötelező olvasmány lett belőle és rengeteg színházi adaptáció, rádiójáték, sőt rövidfilm is készült belőle.

Végezetül még annyit, hogy egy barátom azt mondta és írta erről a könyv, hogy legyen belőle egy mindenkinek a polcán. S valóban, mert rövidsége ellenére mélyebb, mint sok ezer oldalas történet. Mert segít megérteni a múlt sötétségeit, és azt, hogy az emberi lélek milyen könnyen meghajolhat a hatalom és a félelem előtt. Mert emlékeztet arra, hogy mindig dönthetünk másként. És mert ma, a 21. században is aktuális kérdéseket vet fel: hol kezdődik a gyűlölet? Mit jelent hűségesnek lenni egy baráthoz, egy eszméhez, vagy önmagunkhoz?

Idézetek a könyvből:

Kicsoda ez az Adolf Hitler, aki a hatalom felé emelkedik Németországban? Nem tetszik, amit olvasok róla.

Most pedig kénytelen vagyok azt követelni, hogy ne írjon többet. Minden szót, ami a házba érkezik, elolvas a cenzor, és fogalmam sincs, mikor kezdik el felbontani a bankba érkező leveleket is. Én mostantól nem szándékozom érintkezni egy zsidóval, csak a küldött pénzt veszem át. Nem nézem jó szemmel, hogy egy zsidó nő idejött menedéket keresni, további kapcsolatot nem bocsátanak meg.

Padlizsános shakshuka

Csomó ötletem volt, hogy milyen ételt készítsek a könyv mellé, végül az izraeli lecsó, vagyis a shakshuka mellett döntöttem. Ez a zsidó étel nekem az ízek kavalkádja, melyet nagyon szívesen fogyasztok nyaranta. Igaz, már javában benne vagyunk az őszben, de azért talán még helye van ennek az ételnek az asztalon. Szóval ezt a receptet muszáj kipróbálnod, ha kedveled a napérlelte paradicsomot és a fűszeres ételeket. Nem akarok félrevezetni senkit, mert ez az egyáltalán nem összehasonlítható a lecsóval, hiszen sokkal ízesebb és a tojásnak köszönhetően krémesebb is. Egy viszont biztos... egyszerűen mennyei!

Hozzávalók:

• 3-4 ek olaj
• 1 közepes padlizsán kockákra vágva
• 1 kis vöröshagyma apróra kockázva
• 1 kaliforniai paprika kis kockákra vágva
• 2-3 gerezd zúzott fokhagyma
• 1 tk pirospaprika
• 1 tk őrölt római kömény
• chili ízlés szerint
• só, bors, leheletnyi cukor
• 1 darabolt paradicsom konzerv
• 1 ek sűrített paradicsom
• 3-4 tojás
• 1 csokor petrezselyem
• feta sajt

Egy serpenyőben felforrósítok egy kevés olajat és megpirítom rajta a padlizsánkockákat. Amikor kapott egy kis színt, félreteszem és egy nagyobb serpenyőben megint olajat forrósítok fel. Rádobom a kockára vágott vöröshagymát és a fokhagymát is. Mehetnek rá a fűszerek. Közepes lángon, 1-2 percig pirítom, és amikor már érzem a fűszerek aromáit, lehúzom a tűzről és hozzáadom a pirospaprikát is. Mehet rá a felkockázott paprika és a darabolt paradicsom is. Kb. 10-12 percig fedő alatt rotyogtatom a tűzön, néha megkavarom, figyelve arra, hogy ne égjen meg. Ha túl sűrű lenne, adok hozzá egy korty vizet. Az utolsó 5 percben beleteszem a megpirított padlizsánkockákat, majd pár perc alatt összefőzöm az egészet. Kóstolom, fűszerezem, ha még kell, majd egy kanál segítségével kis vájatokat készítek a paradicsomos szószban. Ezekbe a mélyedésekbe ütöm a tojásokat és fedő alatt, alacsony lángon addig főzöm, míg a tojások fehérje megdermed, de a sárgája még folyós. Forrón tálalom, de előtte még megszórom némi petrezselyemmel és morzsolok rá egy kevés feta sajtot is. Nem felejtem el a puha kenyeret sem!