Bár nemrégiben megjelent hazánkban Rita Falk Franz Eberhofe-sorozatának negyedik kötete, hozzám csak néhány hónapja jutott el a harmadik rész, a Sertésfej al dente. A Télikrumpligombóc és a Gőzgombóc blues után  már egészen otthonosan mozgok Niederkaltenkirchenben, ahol természetesen mindig történik valami. Régi ismerősként üdvözöltem újra Wolfit, a kocsmárost, Flötzingert, a "buheráló" szerelőt, Simmelt, a mészárost és természetesen az Eberhofer családot. Franz semmit sem változott az utolsó találkozásunk óta, Nagyi még mindig istenien főz, a házból esténként teljes hangerővel ordít a Beatles, és Leopold ugyanolyan "nyálas disznó", mint ahogy kedvenc zsarunk állítja.

A történet úgy kezdődik, hogy Franz Eberhofert, a testesül-lelkestül bajor rendőrt előléptetik. Büszkén viseli az ezüst csillagocskáját, és kicsit hencegve mutogatja, hogy ő bizony már felügyelő. Minden szép és jó, ám a békés mindennapjait megint egy zavaros ügy árnyékolja be. Dr. Küstner, a gyilkosságért elítélt pszichopata pszichológus megszökik a börtönből. Nemsokkal a szökés után, az őt elítélő Moratschek bíró, egy levágott sertésfejet talál az ágyában. A fenyegetéstől halálra vált férfi Eberhoferék tanyáján keres biztonságos menedéket, melynek csak Franz nem örül igazán. Ám ez még mind semmi, mert megjelenik Leopold is az egész pereputtyával. Na most aztán tényleg oda a béke és a nyugalom, s még Nagyi isteni főztjén is osztozkodnia kell! Minél előbb helyre kell állítania a régi állapotokat, Moratschek bírót pedig azonnal hatállyal vissza kell zavarni a saját házába. Ehhez azonban mielőbb meg kell oldania az ügyet. De sürgősen!

Rita Falknak megint sikerült egy könnyesre röhögős krimit írnia, ahol a nyomozós szál és az izgalom ugyancsak elenyésző. De ezt teljes mértékig elnézzük, mert Franz most is hozza a megszokott formáját, még mindig az az anti-rendőr, akit az előző kötetekből megismerhettük. Ez nem is baj, mert épp ezért szeretjük őt annyira. Ugyanolyan suttyó, mint eddig, és épp ezek miatt kerül mindig képtelenebbnél képtelenebb szituációkba. Hibába no, Franznak őrültségért nem kell a szomszéd faluban mennie...

Természetesen mellette van hű társa Ludwig, a kutya, akivel esténként hosszabb-rövidebb sétákat tesz a környéken. És itt van édesapja is, a kiöregedett hippi, aki fanatikus Beatles rajongó, és a ház mögötti vadkendert büszke tulajdonosa.
De egy igazi és hamisítatlan Eberhofer-regény nem lenne teljes Nagyi nélkül, aki még mindig tökéletesen képben van az árleszállításokkal és betegesen vonzódik az akciókhoz. Őt egyszerűen imádom! Ebben a részben egy lila színű akciós frizurával dolgoztatta meg a nevetőizmaimat, valamint egy különleges süteménnyel, amellyel sikerül a fél falut kórházba küldenie.
Természetesen nem szabad megfeledkeznem Rudi Birkenbergerről sem, aki Franz régi barátja, és aki mindig segít a legnehezebb ügyek felderítésében.

Úgy gondolom, a Sertésfej al dente teljesen hozta az előző kötetek színvonalát, hiszen most is pont azt kaptam, amit vártam. Átjött a hamisítatlan vidéki hangulat, a cselekmény fő mozgatórugója pedig még mindig a család, a tucatnyi vicces karakter és természetesen a hamisítatlan bajor humor. Egyedülálló és gördülékeny stílusú történet, mely könnyed kikapcsolódást ígér.

Bár a sorozat részei egyenként is különálló regényeket alkotnak, ha még nem olvastál egyet sem belőle, érdemes követned a megjelenések sorrendjét és az elsővel kezdened. A bűntények minden egyes kötet végén megoldódnak, de néhol vannak utalások a korábbi eseményekre, és közben Franz élete is változik egy kicsit. 

A sorozat első két részét a Művelt Nép Könyvkiadó jelentette meg, viszont a harmadik és a negyedik már a Magistra Könyvkiadó gondozásában került a boltok polcaira. A fordító szerencsére nem változott, most is Balla Judit gondoskodott arról, hogy könnyesre röhögjük magunkat ezen a szeleburdi, szórakoztató, fanyar humorú bajor csodán.

Kedvenc idézetek:

– Az Ég küldte magát, Eberhofer! – mondja hálásan. 
– A Nagyi küldött – tájékoztatom szárazon.

– Használta már Nagyi az új szakácskönyvét? Kipróbált már valamit? – érdeklődik Leopold. 
– Naná – válaszolom. 
– És mit? 
– Hogy belefér-e a szemetesbe.

Újfent Nagyi szakácskönyvéből választottam egy fogást, mégpedig a verhetetlen krumplisalátát. Lilahagymát aprítottam hozzá és salátát tettem bele, tejszín helyett pedig rizstejszínt használtam. Annyira finom lett, hogy bekerült itthon a sokszor elkészítendő ételek közé. Próbáld ki Te is, mert isteni!

Krumplisaláta (verhetetlen!)

A héjában frissen megfőtt krumplit meghámozzuk és még melegen felszeleteljük. Sót, borsot, kevés cukrot, finomra vágott hagymát, kaprot, ecetet és olajat keverünk egy jó adag erőlevesbe, hozzáadunk egy kevés tejszínt, majd az egészet ráöntjük a krumplira. A krumpli szomjas jószág, ezért ne spóroljunk sem a sóval, sem az erőlevessel. Ha még endíviát vagy fejes salátát is adunk hozzá, különösen ízletes lesz. Melegen és hidegen is élvezettel fogyasztható, elkészíteni azonban mindenképpen melegen kell. Halételekhez, sült kolbászhoz, virslihez, mindenhez kiváló.

Nekem személy szerint nincs szükségem hozzá sült kolbászra, halételre meg még annyira sem. Ha megkérdeznének, hogyan képzelem el az örökkévalóságot, azt mondanám, egy felhő tetején üldögélek Ludwiggal és onnan nézek le a világra. Ludwignak egy óriási csont van a szájában, én pedig egy tál krumplisalátában ülök nyakig. Nagyi-féle krumplisalátában, mondanom sem kell.