Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

Stacia Deutsch: A ​barátságkód

Kekszbillentyűk

2018. október 04. - KönyvParfé

a_baratsagkod.pngNéhány héttel ezelőtt olvastam egy cikket, amely arról szólt, hogy a mai kisiskolások kb. 65%-ának olyan munkája lesz mikor felnő, amely még egyáltalán nem létezik. Hamarosan új típusú állások jönnek létre, ezek legtöbbje olyan lesz, amelyeket mostani aggyal el sem tudunk még képzelni. Az IT-szektor is rengeteg lehetőséget tartogat magában, de elég csak belegondolni abba, hogy 10-15 évvel ezelőtt milyen szinten állt ez az ág. A mai gyerekek az anyatejjel szívják magukba a számítástechnikai alapismereteket, amelyeket én, aki a Commodore 64 nemzedéke vagyok, mindig csodálkozva tapasztalok. Valóban nem lehet elég korán kezdeni a tanulást, a programozás pedig hamarosan az életünk szerves része lesz. Tudtad, hogy az elmúlt három évben hússzorosára nőtt a szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamokon részt vevő diákok száma? Ez nem is csoda, hiszen akik most programozónak állnak, azoknak átlagosan 50%-kal nő a fizetése. De a legszebb az egészben az, hogy ebben a világban a hölgyek is fantasztikus dolgokat kreálnak. Sőt, ha egy kicsit mélyebbre ásunk, akad néhány kiemelkedő nő a számítástechnika úttörői között, mint például Ada Lovelace, Grace Hopper vagy akár az "ENIAC-lányok". Ez is azt bizonyítja, hogy az informatika nem csak férfiaknak való, és a nőknek igenis helyük van a programozók között. S hogy miért írtam ezt mind le? Azért, mert Stacia Deutsch Kód, csajok, satöbbi sorozatának első kötete A barátságkód azért egyedülálló, mert 10-12 éves lányokat próbál meg bevezetni a technológia és a kódolás világába. Persze ne gondold, hogy száraz, tankönyvi anyagként teszi eléd, hanem kifejezetten szórakoztató és kedves történetbe csomagolja.

Történetünk egyik főszereplője Lucy, akinek az apukája művész, az anyukája pedig programozó. A lány alig várja, hogy végre ő is programozhasson, és végre elkezdődjön a kódoló szakkör, melyet már oly régóta vár. Szeretne egy olyan appot fejleszteni, amely segítene a nagybátyjának, ugyanis a férfi leukémiás és gyakran elfelejti bevenni a gyógyszereit. A kislány egy olyan programot akar írni, amely a beteg embereket emlékezteti, hogy melyik tablettát mikor kell bevenni. 
Viszont a programozó szakkor első óráján teljesen kétségbe esik. Az hagyján, hogy még be sem kapcsolják a számítógépet, de a tanár egészen fura feladatokat csináltat velük. De most őszintén, miért kell mindenkinek leírnia egy papírra a mogyoróvajas-lekváros szendvics elkészítését? Mi köze van ennek a kódoláshoz? Elképesztő!
Az órán csoportokba rendeződnek a diákok és Lucy régi barátnőjével, Sophiával kerül egy asztalhoz. Mivel hónapok óta nem beszélnek egymással, elég feszélyezett a hangulat. Velük van még Maya, a divatos, vagány és trendi lány, akihez Lucy nagyon szeretne hasonlítani, valamint Erin, a csöndes új diák. A szakkör végén rossz szájízzel hagyják el a termet, a dohogás még otthon is folytatódik.
Lucy másnap titokzatos levelet talál az öltözőszekrényében, melyet számítógépes nyelven, kódokkal írtak: kod.pngVajon ki lehet a titokzatos feladó és miért épp őt pécézte ki? Ahhoz, hogy megfejtse az üzenetet, segítségre lesz szüksége. Nemsoká azt veszi észre, hogy a kódoló szakkörön összeverbuválódott csapatával próbál rálelni a megoldásra. Persze a nyomozás során arra is rájön, hogy a kódolás szempontjából nagyon fontosak az alapok, és hogy a barátság sokat segít a programozásban.

Ez a könyv kiváló választás azon fiatalok számára, akik érdeklődnek a programozás iránt. A szakzsargon és a definíciók olyan módon jelennek meg, hogy az olvasó könnyen befogadja és megérti az új információkat. Így tanuljuk meg, hogy mi az input és output, valamint szó esik a ciklusokról és a változókról is.
Nagyon tetszett, hogy az írónő a valódi életből merít példákat, így könnyebben megértjük a kódolás menetét. Egy jelenetben például Lucy beköti Erin szemét és keresztülvezeti egy akadálypályán. A nehézség abban rejlik, hogy nem érhet hozzá, csak pontos utasításokat adhat, hogy hová, merre lépjen. Ilyen a kódolás is, hiszen egy program írásakor mindenre gondolni kell, ami esetleg félremagyarázható. Mindig világosan kell fogalmazni.

A történetet rövid, érthető fejezetekre bontották, ezáltal könnyen, gyorsan olvasható. A szereplők kedvesek, szimpatikusak és nagyon különböznek egymástól. S miután mindannyian ennyire mások, minden olvasó megtalálja azt a karaktert, akivel a leginkább azonosulni tud. És ez a sokszínűség azért is szuper, mert mindannyian másban vagyunk jók. Szórakoztató módon próbálják megfejteni a rejtvényt, miközben egyre inkább összekovácsolódnak. A végén nem csak barátokká válnak, de sokat tanulnak problémamegoldásból, csapatmunkáról és türelemről.

Még fontos megemlítenem Reshma Saujanit, aki a Girls Who Code program alapítója, és a Kód, csajok, satöbbi sorozat ötletadója. Ez a program azért jött létre, hogy a 10-12 éves lányokat bevezessék a programozás rejtelmeibe. Azt vallja, hogy a kódolással egyszerre lehetsz alkotó, álmodó és feltaláló, de ami a legfontosabb: közben szórakozhatsz a barátaiddal!
Amikor elindították ezt a programot, hamar kiderült, hogy szükség van olyan könyvekre, amelyben lányok programoznak; ezáltal a fiatalabbak talán bátrabban próbálják ki az új dolgokat.

Kekszbillentyűk

Az ételekkel nehezen lehet kódolni, de arra gondoltam, a számítógépet meg lehet enni, ha kekszből készítjük. A billentyűzetet pécéztem ki magamnak és szedtem darabjaira. 1x1 és 2x1 cm-es kockákra vagdosott kekszdarabokat vontam be cukormázzal, majd dekoráltam ehető ételfesték filctollal. Nem mondom, hogy egyszerű feladat, kifejezetten macerás, mindenesetre egy baromi jó geg. Ha kedvet kaptál hozzá, akkor nyomás a konyhába, hogy elkészítsd a Shift vagy a Ctrl billentyűket!
2_2.jpgHozzávalók:
A tésztához:

  • 40 dkg liszt
  • 25 dkg vaj
  • 15 dkg porcukor
  • 10 g vaníliáscukor
  • 3 db tojássárgája

A cukormázhoz:

  • 1 tojás fehérje
  • 15-20 dkg porcukor
  • pár csepp citromlé
  • fekete ételfesték filc

Egy tálban elmorzsolom a lisztet a vajjal és hozzáadom a porcukrot, a vaníliás cukrot és a tojások sárgáját, majd az egészet gyorsan összedolgozom. (Ha nem állna össze, egy kevés tejfölt adok hozzá.) Beteszem a hűtőbe és legalább 30 percig pihentetem. Mikor már eleget állt a tészta, fél centi vastagságúra nyújtom és kb. 1x1 és 2x1 cm-es kockákat vágok belőle. Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe, katonás sorrendbe helyezem őket és a 200 °C-ra előmelegített sütőbe teszem, ahol 6-8 perc alatt szépen megsülnek. Figyelni kell, mert gyorsan sülnek! 
Amíg hűlnek a kekszek, elkészítem a cukormázat.
K
emény habbá verek egy tojás fehérjét és annyi porcukrot adok hozzá, hogy tejföl sűrűségű masszát kapjak. Hozzá keverek néhány csepp citromlevet is. Az egész akkor jó, ha a máz megáll a habverőn és egyáltalán nem folyik, nem csöpög. Ezután jön a munka combos része! A tészta  kockákat egyenként belemártom a cukormázba, és egy fogpiszkálóval vagy más hegyes eszközzel kihúzom, és megigazgatom a tojásos masszát. Egy rácsra helyezem a sütiket és pár óráig hagyom, had száradjanak. Amikor megszilárdult a máz, fekete ételfesték filccel dekorálom. Jöhetnek a számok, betűk és az egyéb billentyűzetek. A nyilakról sem feledkezem meg!

Végezetül összegyűjtöttem néhány érdekes és hasznos billentyűkombinációt. Kattints a képre, olvasd el, hogy hol és mire tudod használni, és próbáld ki Te is ezt a 5 variációt!
Jó szórakozást! :)

33241739.jpgA Kolibri Kiadó gondozásában jelent meg Stacia Deutsch A barátságkód című könyve. A Kód, csajok, satöbbi sorozat első részében négy teljesen különböző fiatal lány kerül egy csapatba a kódoló szakkörben. Lucy, Sophia, Maya és Erin egy titokzatos feladat megoldása közben nemcsak a kódolás alapjait sajátítják el rövid idő alatt, hanem egy bimbózó barátság is kezdetét veszi négyük között. Ha ti is kíváncsiak vagytok a lányok kalandjaira, akkor tartsatok velünk, és játsszatok a három példány egyikéért!

NYEREMÉNYJÁTÉK!

A játékban kódolni nem, viszont egy kis matek példát kell megoldanotok. Minden állomáson találni fogtok egy kérdést, amire a válasz valamilyen szám lesz. A csavar az, hogy ne csak a válaszokat írjátok be a Rafflecopter dobozba, hanem a végén adjátok össze a válaszokban szereplő számokat, és a kapott eredményt írjátok be a doboz "végösszeg" sorába.
(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)

Hány lány kerül egy csapatba a kódoló szakkörben?

A turné állomásai:
09.30.     Könyvvilág
10.02.     Olvasónapló
10.04.     KönyvParfé
10.06.     Spirit Bliss Sárga köves út

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvparfe.blog.hu/api/trackback/id/tr3614263309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

palinta77 · hintafa.blog.hu 2018.10.08. 10:02:24

Az a jegyzetfüzet, meg a bögre, meg a sütik, meg a könyv!!! Nagyon tetszik, annyira ügyes vagy!!

KönyvParfé 2018.10.10. 21:04:23

@palinta77: Köszönöm! Örülök, ha tényleg jól összeválogattam az itthoni mütyűröket. :D A könyvet te is fogod olvasni? Kíváncsi vagyok, neked mennyire tetszene. :)