Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

Katherine Applegate: Ivan, az egyetlen

Banánkenyér mazsolás joghurttal

2016. március 23. - KönyvParfé

ivan_az_egyetlen.jpgEgy alföldi kisközségben nőttem fel. Azóta már várossá nőtte ki magát, ennek ellenére sikerült megtartania a kistérségekre oly jellemző családias báját. Szinte mindenki ismer mindenkit, a boltban a neveden szólít az eladó és ha végig sétálsz a főúton, biztosan találsz egy önkit, presszót, fagyizót és egy zöldségest. Kisebb utcákban még imitt-amott felfedezhető néhány kendős, padon üldögélő térfigyelő kamera is, de ezzel nincs is semmi probléma. A gyerekkorom rengeteg játékkal telt, sokat bandáztunk az utcában élő srácokkal. Bújócskáztunk, fogócskáztunk és szentül meg voltunk győződve arról, hogy számháborúzni olyan helyen is lehet, ahol összesen 4 fa áll a puszta kellős közepén. Boldog gyermekkor! De az igazi izgalmak akkor értek bennünket, amikor a városban valamilyen „mozgolódás” történt. A havonta egy vasárnap megrendezésre kerülő vásár azt jelentette, hogy csurran cseppen valamilyen játék a bódékból. A nyarat a búcsú gondolata tette még élvezetesebbé, ahol a rengeteg kirakodás, cukorkaárus és a levegőben érezhető vattacukor illat mellett, ráülhettünk a Ciklonra és a Láncos hintára. Ennél nagyobb izgalom akkor ért bennünket, amikor megérkezett a cirkusz. Először a konvojra lettünk figyelmesek, majd a színes plakátokra a villanypóznán, végül amikor a hangosbeszélővel körbejárta egy autó az utcákat és kiabálta, hogy: ITT A CIRKUSZ!, akkor nyúzni kezdtük a szüleinket, hogy menjünk.

No, de már az előkészületek is odacsalogattak bennünket a helyszínre, vadul kerékpároztunk a füves placcra, hogy két szemünkkel láthassuk ezt a csodát. A színes kamionok még csak hagyján, de a hatalmas sátor, és a vándorcirkuszra annyira jellemző titokzatos, és néhol bohém légkör teljesen levett a lábamról. Messziről figyeltük az embereket, és kuncogtunk, amikor egy-egy állatot észrevettünk. Egy oroszlán, vagy egy láma eléggé egzotikus volt a mi tyúkhoz és macskához szokott szemünknek. Emlékszem egy tevére (de lehet, hogy láma), kikötözve legelészett a felállított sátor mellett. Ott állt a gyér, fakó bundájában, eszegette az elé tett takarmányt, miközben végtelenül magányosnak és boldogtalannak tűnt. Természetesen az esti előadáson besózott fenékkel ültem a keskeny, szálkás fapadon, majszoltam papírzacskóból a vajas pattogatott kukoricát, és izgatottan vártam a kötéltáncosokat, az artistákat, meg az állatokat. De valahogy sosem jött az az örömteli érzés, hogy milyen remek dolgokat láthatunk. Hiába simogattam meg az óriáskígyót, láttam majmokat, és nevettem a bohócokon, valahol éreztem, hogy ez így nincs teljesen rendben, hogy az állatos produkciók egyáltalán nem természetesek, és valahogy a dolgoknak máshogy kellene lennie. Talán, ha akkor olvasom Katherine Applegate gyerekkönyvét, korábban megértem. Ma már persze tudom, hogy mit éreztem ott a cirkuszi sátor homályában…Azt hiszem, a héten hozott könyvet, kortól és nemtől függetlenül mindenkinek a kezébe nyomnám, mert az állatok tiszteletére, szeretetére és megértésére tanít. Olvassátok!

A könyv főszereplője Ivan. Ő egy nagyon jó gorilla, aki a Nagy Csúcs Bevásárlóközpont és Játékterem 8-as kijáratánál él. Egy üvegfalakkal elszeparált rész az otthona, és megszokta már, hogy az emberek bámulják, mutogatnak rá. Már olyan régóta él így, hogy a régi, dzsungelben töltött élete alig jut eszébe. Miért is gondolna másra, mikor van egy tévéje, ahol néha westernfilmet nézhet, eheti a kedvenc mazsolás joghurtját és mellette van Stella, az idős elefánt, meg Bob, a kóbor zsebkutya. Van egy emberbarátja, a bevásárlóközpontot minden éjjel takarító férfi lánya, Julia, aki esténként a lakhelye mellett rajzol, beszél hozzá. Ilyenkor megigézve nézi a papírt, a tollat, a festéket és elgondolkodik a művészetről. Milyenek a színek és a formák?
Hogy lehet szépen lefesteni egy banánt? Hogyan lehet jól megrajzolni a mangó ízét?
Miután egyre kevesebb ember keveredik a Bevásárlóközpontba, a forgalom fellendítéséhez egy elefántbébit vásárol Mack, a tulajdonos. Ruby nagyon édes kis fáncsi. Kíváncsi, hiperaktív, beszédes, vicces és érzékeny. Sokat mesél a családjáról és az előző otthonáról.
Ám Ruby nem csak a vidámságot hozza magával, hanem a változást is. A dolgok hirtelen rossz irányt vesznek és Ivantól függ, hogy jobbra tudja-e fordítani az életüket. Az ő feladata lesz, hogy megvédje és biztonságba helyezze Ruby-t. És miközben telnek a napok, úgy emlékszik vissza egyre több mindenre. Az apjára, az anyjára, a testvéreire, a levelek susogására és a napfény ízére.

Nagyon szerettem a Ivan fejében lenni, érdekes volt belelátni az Ezüsthátú gondolataiba, érzéseibe. A könyv kifejezetten haladós, részben a cselekménye, részben pedig a tördelése miatt. Rövid fejezetekre és bekezdésekre bontva minden egyes mondat nyomatékosít és elgondolkodtat. Talán néhol hatásvadász is, hiszen így minden mondatnak súlya van.

A téma komoly és mégis annyira kedvesen nyúl hozzá az írónő. Végtelenül szerethetőek a szereplők és a történet, miközben egy kis fricskát kapunk, hogyan bánik az ember az állatokkal. Emellett olvashatsz a családról, szeretetről és magányról is.
Elgondolkodtató, miközben humorral tarkított, ez szépen oldja a rizikósabb/feszültebb részeket. Az emberek sokszor kegyetlenek az állatokkal, mégis érezni a sorok között a reményt.
Akarok hinni abban, hogy mi, emberek tiszteletben tartjuk az állatok jogait.
Ivan megmutatja, hogy nekik is van lelkük, hogy nagyon tudnak szeretni és nekik is fáj.

Ha majd gyerkőc kezébe adod, javaslom, hogy közös olvasás legyen, vagy legalább néhány fejezetenként beszéljétek meg a dolgokat. Mert lesznek felmerülő kérdések! Miért vannak rossz emberek? Miért kell a rács és a karmos bot? Most akkor milyen hely is cirkusz? És az állatkert?

A könyv nem saját példány, könyvtárból kölcsönöztem. Ha kíváncsivá tettelek, a Maxim Könyvkiadó Delfin könyvei között rátalálsz a kiadványra. Magyar nyelvre Erdős Éva fordította és a lapokat néhol Patricia Castelao illusztrációi díszítik.

Katherine Applegate 2013-ban megkapta Ivan történetéért a John Newbery Medal irodalmi díjat. Kétségtelenül megérdemelte, mert ez a könyv üzenet mindenkinek, hogyan is kell bánnunk az állatokkal.

Kedvenc idézetek:

Néhány állat magában, felügyelet nélkül él, de az én életem nem ilyen.
Az enyém villanó fényekből, mutogató ujjakból és hívatlan látogatókból áll. Néhány arasznyira tőlem emberi lények szorítják apró kezüket az üvegfalhoz, amely elválaszt bennünket.
Az üveg azt fejezi ki, hogy te ez vagy, mi meg azok, és ez mindig is így lesz.

Soha sem ígértettem meg semmit azelőtt, mert az ígéretek örökre szólnak, és az örökké szokatlanul hosszú időt jelent. Különösen akkor, ha valaki ketrecben él.

– Honnan lehet tudni, hogy járt-e elefánt a hűtőszekrényben?
– Honnan?
– A lábnyomokról a vajban.

Emberek.
Néha a csimpánzok okosabbnak tűnnek.

Banánkenyér mazsolás joghurttal

Ivan nagyon szereti a banánt és almát, de az igazi gyengéje a mazsolás joghurt. Sok étel eszembe jutott ehhez a könyvhöz, mégis a banánkenyér mellett döntöttem. Isteni illata van, és az ízéről még nem is beszéltem... Érett banánokat használtam hozzá, mert mindig maradnak olyan darabok, amelyek már annyira barnák, hogy senki nem akarja megenni, másrészt mert minél érettebb, annál egyszerűbb szétnyomkodni és még édesebb is. Kicsit gazdagítottam kókuszreszelékkel és csokidarabokkal. Hmmm!banankenyer_03.jpgHozzávalók:

  • 25 dkg liszt
  • fél csomag sütőpor
  • 15 dkg nádcukor
  • 12,5 dkg vaj
  • 2 tojás
  • 3 közepes méretű, érett banán
  • 5 dkg csoki chips
  • 3 ek kókuszreszelék

Mazsolás joghurt hozzávalói:

  • 1 kis dobozos joghurt
  • 1-2 teáskanál méz
  • mazsola (ízlés szerint)

Kicsit megolvasztom a vajat, beleöntöm egy nagyobb tálba, majd a cukorral és a tojásokkal jó alaposan összekavarom. A banánt villával összetöröm és a tojásos-cukros masszához adom. Belekeverem a sütőporral elkevert lisztet és a kókuszreszeléket is, végül óvatosan a csoki chipset is elvegyítem benne. Egy püspökkenyér formát kivajazok, kilisztezek, majd beleöntöm a tésztát. 180°C-ra előmelegített sütőben 45-50 percig sütöm. Langyosra hűtve nagyon szépen lehet szeletelni.

A mazsolás joghurt hozzávalóit csak össze kell keverni és már lehet is rákenni a sütire, vagy beletunkolni. Mellesleg az sem baj, ha a joghurt mosolyog... :)banankenyer_07.jpgbanankenyer_10.jpgbanankenyer_17.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvparfe.blog.hu/api/trackback/id/tr158507370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anna Ann 2016.03.25. 14:15:00

Imádom az ilyen sütiket *.* Bravó! Nem csak szép, hanem még finom is :)

KönyvParfé 2016.03.25. 17:45:30

@Anna Ann: Tényleg nagyon finom volt! :) És annyira jó illatok lengték be a konyhát... Ha otthon Te is elkészíted, akkor jelezz vissza, hogy milyen lett. Ne ijedsz meg tőle! Pofonegyszerű.. :)

ZsófiBea 2016.03.30. 20:20:02

Azt hittem már írtam hogy milyen ínycsiklandozó ez a kenyér, de most vettem észre, hogy nem. :) Most már ideje beszereznem egy ilyen sütőformát. Ivan, pedig az egyik kedvencem! :) Bea

KönyvParfé 2016.03.31. 08:53:38

@ZsófiBea: Anyunak karácsonyra 2 formát vettem, mert mindig nagyüzembe végzi a sütést. Aztán addig addig nézegettem, hogy végül csak az egyiket kapta meg, a másikat megtartottam... (Bocs Anyu! :) ) Szuper cucc, szerezz be egyet. :) Ivan nekem is a szívemhez nőtt, megszerettem ezt a hatalmas szívű gorillát. :)