Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

Dezső Andrea: Mamuska

Mama féle száraz, házi tészta

2015. augusztus 12. - KönyvParfé

mamuska_1.jpgHa Tsík Sanya nem nyomja a kezembe ezt a könyvet, magamtól biztosan nem veszem le a polcról. Már a külleme is furcsa. Az, hogy fekete fehér, még hagyján, de a borító és a benne lévő rajzok már-már szürreálisak, néhol egészen ijesztőek. A szürke grafitceruzával készített illusztrációk eszméletlen hangulatot kölcsönöznek a könyvnek. Kétségtelenül művészi kiadvány. Gyorsan átpörgettem a lapokat és meghökkenve néztem a képeket, mert ott aztán mindenfélét láttam. Mackó-manószerű lényeket, dögevő növényeket, de még egy vécékagylót is. Teljes szívvel mondhatom, hogy lesokkolt a látvány és a lényeg, picit tartottam tőle. Értetlenül álltam előtte, de azért mégis belesüllyesztettem a táskámba. Aztán otthon elolvastam. Egyszer... kétszer... háromszor. Nem bírtam betelni a történettel, a képek pedig egyszerre értelmet nyertek. Végül zöld jelzést kapott a könnycsatornám és elpityeredtem. Ez a kis 10 perces olvasmány olyan emlékeket hozott elő, melyeket már nagyon régen eltemettem. Dezső Andrea Mamuskája az emlékezés és a gyász könyve, ugyanakkor megható, szép és különleges.  

A könyv négy részre tagolódik és egy kislány rövidke elbeszélései követik egymást. Az árvíz, A vőlegényvásár, A kertben, végül az én személyes kedvencem: A búcsú. A lány az anyukájának mesél és visszaemlékszik a nagymamájára, ugyanakkor azt is tudjuk, ezekben az elbeszélésekben egy gyerek fantáziája keveredik a valósággal. Mégis nehéz megmondani, hol az a pont, ahol összemosódik a valóság és a kitalált történet. A könyv ezzel a mondattal indít:

Jól emlékszem az árvízre, mintha csak álmomban látnám.

A nagymamával közös kalandokról szőtt emlékek elevenednek meg a lapokon, melyekről kiderül, meg sem történhettek. Hiszen a gyermek akkor még meg sem született! Az árvíz résznél megtudjuk, hogy a nagymama nem lehet benne a történetben, mert akkor már nem élt. Arra pedig hogyan emlékezhet a kislány, hogy választotta ki a mamuska a papuskát a kérők közül? Az édesanya fejcsóválva hallgatja a történeteket, majd annyit mondd: "Futás játszani! ... Menj, nézegesd egy kicsit a képeskönyvedet!"
A gyerek előhívja képzeletbeli barátait - Dadit és Jajit. Együtt olvasnak, hintáznak, bújócskáznak. Engem ez a rész nagyon mélyen érint, mert igaz, hogy a képeken a kislány nevetős és vidám, de mégis egyedül van. Nincsenek mellette gyerekek, csak Dadi és Jaji, a kis képzeletbeli manószerű társai. Együtt játszanak a mamuska kertjében is, ahol hatalmas tökök alatt bujkálnak, és a liliomok magasra nőnek, a levelek pedig titokzatosan suttognak a fülükbe. Végül a búcsúról mesél, mindezt meseszerűen, ahogyan egy gyermek fejében lejátszódhatna egy temetés. Az édesanyja pedig végre megérti, hogy nem az a fontos, hogy a kislány nem a valóságot mesélte el, hanem az, hogy mindeközben mit érzett, mi ment végbe a kicsi lelkében.

A halál gondolatát sokan nyomasztónak találják és többen úgy tartják, nem kell erről beszélni a gyerekekkel. Ha a család elveszít egy fontos személyt, az a gyermek életére is kihat, márpedig a helyzet érzékenysége miatt ezzel foglalkozni kell. A gyerekek másképpen fogják fel az elmúlást, másképpen gyászolnak, mint a felnőttek. Nem kell megkímélni őket a témától, hanem őszintén beszélgetni róla. A halál, csakúgy, mint a születés, az életünk része. Belénk nevelték, hogy ha gyászolunk, akkor állandóan szomorúnak kell lennünk, pedig ha néha jó a kedvünk, még nem jelenti azt, hogy nem szerettük a számunkra fontos, elvesztett személyt. Az elmúlás mindenkinek érzékeny téma, de semmiképpen se kezeljük tabuként.
Ehhez nagy segítség lehet ez a könyv, mert segíthet feldolgozni a gyermek érzéseit, megkönnyítheti a  beszélgetést.

A gyermeki lélek egy összetett csoda és Dezső Andrea nagyon jól ráérzett erre. A könyv legvégén az írónőről is kapunk egy kevés információt. Szatmárnémetiben született és később Budapesten végezte el az Iparművészeti Egyetemet. 1997 óta New Yorkban él, ahol illusztrációkat készít, művészeti írásait szakfolyóiratok közlik. 2010-től a Maryland Institute College of Art egyetemen kísérleti animációt oktat. A Mamuska 2004-ben jelent meg külföldön, hazánkba 2010-ben került kiadásba. Angol nyelvről Szabó T. Anna fordította, és szerintem nagyon jól átadja az érzéseket az olvasónak.
Az illusztrációkról még annyit, hogy a fekete-fehér képek kicsit a régi fényképekre emlékeztetnek. Tetszik, hogy az összes kép grafit ceruzával készült, ettől őszinte és egyenes az egész. Nincs semmi manír; ettől lesz végtelenül egyszerű és letisztult művészi alkotás. Szokatlan a szemnek, mindezek mellett mégis szerethető és nem csupán gyerekkönyv, de a felnőtteknek is sokat adhat. Rövidsége miatt hamar elolvasható, semmiképpen se hagyd ki!

Egyszer valahol azt olvastam egy könyves bloggernél, hogy a könyvespolcára tetszés-index szerint pakolja a könyveit. A legszélére kerülnek azok, melyek kevésbé tetszettek neki. Száműzöttek lesznek. Őket már nem öleli senki, csupán egy oldalról kapnak egy kis támaszt, jelezve, hogy mostantól kitaszítottak. Ha az ő szisztémája szerint pakolnám a sajátjaim, Mamuska a polc kellős középre kerülne.
Hogy mindenki megölelhesse.

Kedvenc idézet:

- Amikor Mamuska meghalt, itt temettük el Dadival, Jajival, a tücskökkel, a bogarakkal, a mókusokkal meg a verebekkel; a temetésen ott volt a nap, a hold, meg az összes csillag, és illatos almák potyogtak az égből.
Egy csokis dobozba tettem a Mamuska képét, azt, amelyiken mosolyogva áll a fák között. Négy veréb vitte a koporsót és szentjánosbogárkák világították meg a gödröt. Mamuskáról beszéltem az egybegyűlt állatoknak, és tücskök húzták a gyászindulót.
Utána búcsút vettünk tőle. Hirtelen nagy-nagy csend lett. A méhek sem zümmögtek. A hangyák megálltak és letették a morzsát. A fecskék röpte megszakadt, a fecskefiókák kitátott szája sem mozgott a meleg sárfészkekben. Még az érett almák puffanása sem hallatszott körülöttünk. A szél megállt, a csillagok forgása megtorpant egy pillanatra, hogy aztán mégiscsak újrakezdje a nappalok és az éjszakák változásának lassú és biztos ritmusát. Az apró almafa alatt ültünk még hetekig. Ott ültünk, igen. Sírtunk mindannyian.

És most én is újra elővettem a képzeletbeli csokis dobozomat és belehelyeztem a mamám és a papám fényképét. Oda tettem még a képzeletbeli papírra írt közös emlékeinket is, pontosan a fényképek és a régi érzések, illatok mellé. 
Ebből a dobozból bármikor elővehetem őket, mindig velem lesznek. Köszönöm Dezső Andrea!

A könyvért és az élményért pedig a Csimota Kiadónak vagyok hálás.

Mama féle száraz, házi tészta

Lapozgatás közben magam előtt láttam a nagymamám arcát, ahogyan a délutáni árnyékban elmélázva üldögélt és a távolba révedt. Felidéztem a mozdulatot, ahogyan megigazította a fején a kendőjét, mely alól kikandikáltak őszes csiga tincsei. Láttam azt is, ahogyan a téli hidegben, bekucorodva a meleg és félhomályos szobában elővette a hímzését, majd elmélyülten öltögetni kezdett a hófehér vásznon. Sok illat és érzés jön elő még ma is, ha rágondolok. Emlékszem volt, hogy hétvégente tésztát gyúrt. (Szerette a cérnametéltet a húslevesben – amit mi szökős tésztának hívunk, mert mindig kicsúszik a kanálból.) Begyúrta a tésztát, aztán hihetetlenül vékonyra nyújtotta és egy éles kés segítségével még hihetetlenebbül vékonyabbra darabolta. Anyuval vérre menő versenyek mentek, vajon ki tudja keskenyebbre szelni? Senkit sem szeretnék megnevezni, ha lehet, ebben a harcban pártatlan maradnék. A lényeg, hogy még mindig látom a mamát a konyhaasztal mögött, ahogyan nagy hévvel gyúr és apróra szeletel. A házi tojásból készült sárga tészta pedig szétterülve a fehér abrosszal lefedett asztalon arra vár, hogy száradás után zacskókba tehessük. Íme a recept!

mama_01.jpg

Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt
  • 3 tojás 

Az alaprecept végtelenül egyszerű! 1 kg liszthez vegyél 10 tojást! Ez a klasszikus 10 tojásos tészta. Én most kevesebbet készítettem, mert már így is tele van a szerkényem tésztával. (Gyors ebéd, gyors vacsi és bármit rátehetek a tetejére, mindennel finom.) 30 dkg fehér liszthez keverek 3 felvert tojást. Szépen elkezdem gyúrni, kemény állagú tésztát kell kapnom. Ha nagyon nem akar összeállni, adok hozzá egy kevés vizet. De tényleg csak egy keveset! Ha már egyben van a tészta és egy kerek sárga cipó van a tál alján, akkor egy lisztezett deszkára teszem, fogom a sodrófát és elkezdem nyújtani. Ha van tésztanyújtó masinád, sokkal, de sokkal könnyebb dolgod lesz, nekem sajnos nincs. Elkezdem kinyújtani, amíg kb. 1 mm-es vastagságú nem lesz. (Előre figyelmeztetlek, ez embert próbáló feladat!) Én most kivételesen nem szökős tésztát (cérnametéltet) készítettem, hanem eperlevelet. Csörege vágóval szabdalva gyorsan megkapom a kicsi, egyenletes nagyságú négyzeteket. Ha másfajtára támad gusztusod, akkor készíthetsz ebből szélesmetéltet, lasagne-t vagy akár lebbencs tésztát. Az alaprecept ez, innen már rajtad múlik, mit kezdesz vele. Ízesítheted spenóttal vagy paradicsompürével, és egy éles kés segítségével akkorára vágod, amekkorára kedved tartja. Ezek után egy fehér lepedővel leterített asztalra teszem, szétterítem és szárítom. Ilyen jó időben, hamar megszárad a tészta, és amikor kész, zacskózom. Száraz, hűvös helyen tárolom, így amikor szükségem van levestésztára, bármikor kivehetek a szekrényből.

mama_04.jpg

mama_09.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvparfe.blog.hu/api/trackback/id/tr437632722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.