Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

KönyvParfé


Gáti István - Nagy Norbert: Tök ​Magda kalandjai

Sütőtök krémleves pirított chilis tökmaggal

2017. október 12. - KönyvParfé

tok_magda.pngSok kedves verses mesét ismerünk, nekem ovisként Kormos István Vackor-kötetei voltak a kedvenceim és Csukás Istvántól a Sün Balázs. Szerencsére ez nem egy kihaló félben lévő műfaj, Varró Dani Túl a Maszat-hegyen című meseregénye rá a bizonyíték, hogy igenis lehet ezt ma is tökéletesen csinálni. Tök Magda kalandjaival csak nemrég találkoztam, pedig eme hölgy történeteit Gáti István már jóval korábban papírra vetette. Magda kalandjain érződik, hogy rengeteg szeretettel íródtak, én pedig fülig érő szájjal olvastam minden egyes versszakát.

Tovább

Roald Dahl - Quentin Blake: Boszorkányok

Zöldborsókrémleves Késleltető Egérítővel

2017. március 16. - KönyvParfé

boszorkanyok.jpgRoald Dahl a Meghökkentő mesék írójaként vált ismertté, de igazán gyerekkönyveivel lopta be magát az emberek szívébe és lett népszerű Nagy-Britanniában, majd világszerte. Ezen persze nem kell csodálkozni, hiszen pontosan tudta, hogyan kell szórakoztatni a gyerekeket; hogyan kell úgy szőni a történeteket, hogy azok érdekesek, viccesek, tanulságosak legyenek és lekössék az ifjúság figyelmét. A Kolibri Kiadó Roald Dahl-életműsorozatában eddig A barátságos óriással, valamint a Matildával találkozhattál, és most pár hete egy újabb izgalmas kötettel bővült a lista. Pék Zoltán új fordításában a Boszorkányok című regénye is elérhetővé vált, tetszetős borítójával és Quentin Blake eredeti illusztrációival, szép köntöst kapott. A könyv 1983-ban elnyerte a Whitbread-díjat, mely hatalmas elismerés a kortárs brit írók között, később a történetből filmet is készítettek. Talán ez az egyik legmegosztóbb műve az írónak, 2012-ben az amerikai tanárok mégis kedvencüknek választották.

Tovább

Emily Brightwell: Mrs. ​Jeffries és a halott orvos (Mrs Jeffries 1.)

Gombaleves

2017. március 11. - KönyvParfé

mrs_jeffries.jpgNagyon szeretem az angol humort, és mióta Agatha Christie regényeit, valamit M. C. Beaton Agatha Raisin című sorozatát olvasom, az angol krimik is a kedvenceim között landoltak. A maihoz hasonló esős, borongós időben jól esik olyan könyvet kézbe venni, amely könnyed és szórakoztató. Ha épp nincs kedvem egy csajos limonádéhoz, akkor fent említett szerzőktől választok, ugyanis szívesen nyomozok és leszek Miss Marple, Poirot vagy épp Agatha Raisin „segédje” egy-egy bűntény felgöngyölítésénél. A könyvtár újdonságai között találtam rá Emily Brightwell Mrs. Jeffries és a halott orvos című regényére, amely színes borítójával, fülszövegével, valamint a szokásostól eltérő kisebb méretével magára vonzza a figyelmet. Szerencsés választásnak bizonyult, mert a megoldásra váró rejtély mellett a szereplők is rengeteget adtak a történethez, az pedig csak hab a tortán, hogy mindez a viktoriánus Londonban játszódik.

Tovább

100 magyar népmese - A Magyar népmesék sorozat teljes kiadása

Kőleves

2016. április 01. - KönyvParfé

100_magyar_nepmese.jpgTudtad, hogy a Magyar népmesék sorozat 1977-ben született meg? A Kecskeméti Filmstúdió vezetőjének, Mikulás Ferencnek a fejéből pattant ki az ötlet, majd a tervező, rendező Jankovics Marcellel végzett közös munkából született meg a televíziós rajzfilmsorozat. Ezek a kis rövid epizódok kedves és felejthetetlen történeteket dolgoznak fel, megtartva a mesék humorát, szépen ötvözve a képi megjelenítéssel. Mikulás Ferenc elmondása szerint a sorozat sikeressége annak köszönhető, hogy akkoriban nagyon kedveltek voltak a néprajzi témák. Ezt nem tudhatom, valószínűleg így van, de abban biztos vagyok, hogy a Magyar népmesék sorozat az egyik legmeghatározóbb kulturális kincsünk. Több generáció nőtt fel rajtuk, kívülről fújjuk a zenéjét (melyet a Kaláka együttesnek köszönhetünk), és az ágról ágra szálló madár mindannyiunkban nosztalgikus hangulatú emlékeket hoz elő. Igazi családi mesék ezek, melyek éppúgy lekötik a kicsiket, mint a nagyokat, miközben a történetekkel megismerjük népmesei hagyományunkat. Szintén érdekesség, hogy az egyes epizódokban az adott tájegységre jellemző viseleteket hordanak a szereplők, és a tájnyelv is ehhez igazodik. A mesefilmekről órákig képes lennék beszélni, de ez nem egy ilyen bejegyzés, hiszen most is könyvet ajánlok! Tavaly az Alexandra Kiadó gondozásában kiadásra került a 100 magyar népmese gyűjtemény, mely egyedülállóságát annak köszönheti, hogy a sorozat összes darabja helyet kapott benne.

Tovább

Rene Denfeld: Az elvarázsoltak

Minestrone leves

2016. február 04. - KönyvParfé

az_elvarazsoltak.jpgIsmered azt az érzést, amikor egy könyv még napokon keresztül ott motoszkál a fejedben? Amikor egy regény annyira bekúszik a gondolataidba, hogy képtelen vagy szabadulni tőle? Amikor nem sikerül kiverni a fejedből a történetet és úgy érzed, egy ideig nem akarsz másik könyvbe belekezdeni? Mert ez most akkorát szólt, hogy félsz, ezt nem lesz képes más túlszárnyalni. Pontosan így jártam Rene Denfeld Az elvarázsoltak című elbeszélésével. A Fumax Irodalom sorozata szépen indult, számomra a tavalyi év egyik legmeghatározóbb könyvélménye a Tolvajok tele lett. A most hozott regénnyel sem nyúltak mellé, talán ha jelen pillanatban nem februárt írnánk a naptárban, megszavaznám az idei év legjobb könyvének. De ez még picit korai, várok még, hiszen sosem lehet tudni... A könyv valóban kiemelkedő, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az Amazonon és a Goodreads-en ott van az élbolyban, ráadásul a francia Prix irodalmi díjat is bezsebelhette. Emellett még számos jelölést kapott, és bekerült az Amerikai Könyvtárak Szövetsége (ALA) Figyelemreméltó Könyveinek listájára. Örülök, hogy a magyar közönség Kleinheincz Csilla fordításában olvashatja a könyvet, mert el sem tudnék képzelni nála alkalmasabb személyt erre a feladatra.

Tovább

Michael Grant - Katherine Applegate: Eve & Adam – Éva és Ádám

Tejszínes almaleves ropogós kígyóbőrrel

2016. január 21. - KönyvParfé

eva_es_adam_2.jpgEzen a héten egy ifjúsági regényt hoztam. Az Éva és Ádám, egy szerzőpáros, Michael Grant és Katherine Applegate közös munkájának gyümölcse. A nevek talán ismerősek lehetnek. Grant a Köddé váltak című regényével robbantott nagyot, Applegate a Szívzűrök sorozattal szerettette meg magát az ifjúsággal, majd később jött az Ivan, az egyetlen című gyerekkönyve, mely sokáig vezette a sikerlistákat. Ami rögtön megfogott ebben a könyvben, az a borító. Egyszerűen gyönyörű. Majd elolvastam a fülszöveget, ami baromi érdekesnek hangzik, és egy csomó elgondolkodtató kérdéssel foglalkozik. Ha megtehetnéd, hogy összeállítod a tökéletes társat, élnél a lehetőséggel? Ha a válaszod igen, hogyan kezdenél neki? Milyen tulajdonságokat részesítenél előnyben? Jó lenne egy ilyen összeválogatott, "instant" párral lenni? Milyen a tökéletes emberpéldány és melyek a legfontosabb személyiségjegyek? Érdekes kérdések, de talán a legfontosabb... játszhatunk-e Istent?

Tovább

Yann Martel: Pi élete

Paradicsomos vöröslencse-krémleves

2015. október 09. - KönyvParfé

pi_elete.jpgElőször a könyvből készült filmhez volt szerencsém, melyet utólag kicsit bánok, mert nem igazán sikerült olvasás közben elvonatkoztatnom tőle. Már a film is eléggé megosztó, de a könyvről sokkal több negatív kritikát olvastam/hallottam. Igazán vitaindító és gondolatébresztő! A mozis verziót személy szerint nagyon szeretem, a képi világa, a zenéje és a mondanivalója nekem iszonyatosan tetszik. Nem olyan régen kézbe vettem a könyvet, mert kíváncsi voltam, hogyan meséli el az író a történetet, és hogy milyen pluszt képes még adni az írott verzió. Mivel a filmet korábban láttam, a képzeletem nem tudott teljes mértékben elrugaszkodni, de sok mindenre rávilágított és a lassú haladás egy kis elmélkedésre késztetett. Előre figyelmeztetlek, csak akkor nyomj a TOVÁBB gombra, ha már olvastad, vagy láttad a filmet, mert szerintem képtelen leszek SPOILER nélkül írni erről a regényről. Nos, felkészültél?

Tovább

Helen Fielding: Bridget Jones naplója

Bridget zellerKÉKlevese

2015. május 14. - KönyvParfé

bj8_1.jpgIsmerjük Bridget Jones-t. Nincs nála szerencsétlenebb nő... és valahogy mégis szeretjük. Úgy, ahogy van! Hogyan csinálja? Mi lehet a titka? Bridget szerethető figura, még akkor is, ha nála szerencsétlenebb nőt nem hordott a hátán a Föld. Az összes marhaságával, nagyibugyijával, fogyókúrás és cigiről leszokási próbálkozásaival együtt belopja magát az olvasó/néző szívébe. Talán azért, mert mindenki azonosulni tud vele. Az, aki súlyproblémákkal küszködik, aki egyedülálló, akinek egy házsártos boszorkány az anyja, idegesítő a családja, vagy épp olyan munkahelyen dolgozik, amit nem szeret. Aki 30-on túl még nem anya, aki a diplomáját a kukába dobhatja, mert semmit sem ér, vagy akit megcsalt a pasija. Ha a felsoroltak közül legalább egy igaz Rád, akkor olvasd el ezt a könyvet! 

Szingli. Ismerjük ezt a kifejezést, elég gyakran is használjuk. Az emberek többsége a szingliségről kialakított véleményét elsősorban könyvekből és filmekből szerezte. Az elmúlt évtizedben komoly szingli irodalom alakult ki, a legtöbb regényt az angol irodalmároknak köszönhetjük. Ezek vidám és szórakoztató művek, ahol a főhős mindig rátalál a nagy Ő-re! Ha filmet kellene választanom, akkor az egyik úttörő a Szex és New York című amerikai sorozat, a könyvek között pedig Helen Fielding Bridget Jones naplója lenne. Bridget óta már nem ciki, hanem kifejezetten sikkes egyedülállónak lenni, köszönhető az angol lány öniróniájának. 

Tovább
süti beállítások módosítása